Parancsolj:
Tunisz egyik külvárosában, Sidi Hassine Sijoumiban is zavargások voltak múlt héten éjszakánként, miután gyanús körülmények között meghalt egy rendőrőrsről távozó fiatalember, Ahmed ben Amama. Családja azzal vádolja a rendőröket, hogy halálra verték. Háled Hajuni, a belügyminisztérium szóvivője cáfolta, hogy fiatal a letartóztatása során elkövetett bántalmazásba halt volna bele. Azt állította, hogy a fiatalember elmenekült a rendőrőrsről, a hatóságiak egy tuniszi kórházban találtak rá már sérülten. A kormány az ügyben vizsgálatot rendelt el.
Az országban nagy felháborodást váltott ki az a videó is, amely szerint egy teljesen ruhátlan fiatalkorút vertek a földön, majd civilruhás rendőrökkel egy rendőrautóhoz kísértek. A Radio IFM videójában részben szerepelnek ezek a felvételek, megtekintését csak erős idegzetű nézőinknek ajánljuk.
A meztelenre vetkőztetett fiatalembert azután vették őrizetbe, hogy összecsapások törtek ki a rendőrökkel Amam temetését követően. A hatóságok ez ügyben is vizsgálatot indítottak.
A feszültségeket az is korbácsolja, hogy a szegénység növekszik Tunéziában, az országban egyre több az éhező - hívja fel a figyelmet a valódi problémára egy tüntető, aki a rendőrsorfal előtt emeli tábláját magasba az AP fotóján.
https://www.youtube.com/watch?v=5B63po2VNck