Törölt nick Creative Commons License 1999.10.28 0 0 27
Hát nekem mindenről eszembe jut valami. Igérem leállítom most már magam, csak még ezt az egyet: szóval lóversenyről nem hallottam, de persze attól még lehetett. Valóban a minta párizsi, ami alapján azonban mi építkeztünk, az bécsi. Sok különbség nincs, a kör-sugaras szerkezet ugyanaz mindhárom városban, de ide Magyarországra mindig is a bécsi minta és divat szerint érkeztek a dolgok, Bécs meg persze a franciáktól származtatta ezeket.
Hanem az Andrássy út egy érdekes torzszülött. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a már meglévő Lánchidat kössék össze az úri közönség által egyre felkapottabb Városligettel. Ha magatok elé húztok egy térképet, látszik, hogy ez nem sikerült. Azonban nem elszabták, hanem ha rendesen vonalzóval meghúzzátok az utat, az bizony éppen keresztülmegy a Bazilikán. Hát ez bizony kínos volt, annál is inkább, mert a Bazilikát akkor már vagy 20 éve építgették (és végül 50 (!) év alatt készült el). Felmerült persze a gondolat, hogy lebontják, hiszen az Andrássy út miatt az akkori Terézvárosba amúgy is jócskán belebontottak, hiszen előtte azon a nyomvonalon nem volt út, csak házak, telkek. De ha már 20 évnyi munkát belefeccöltek, hát senki nem akarta, hogy veszendőbe mennyen annyi humánerő, így született meg a "funkciótlan sugárút", melyet a József Attila utca köt ma össze a Roosewelt térrel. Érdekesség és érdemes is kipróbálni, hogy ha a Bazilika bejáratánál felmentek a lépcső tetejére, a Zrínyi utcán keresztül pontosan be lehet látni az Alagút szájába. Tehát az Andrássy útnak éppenséggel ott kellene haladni (ezt a kisérletet csak késő ősszel, illetve télen lehet elvégezni, különben a fák lombjaitól nem látszik az Alagút bejárata).
Bizony nem csak a kisföldalatti volt "balos", hanem Magyarországon minden, akárcsak az angoloknál, a balkézszabály volt érvényben, egészen a németek 1944-es bevonulásáig, akkor kényszerűen váltottak jobbra, de nem kapkodták el, mert a kisföldalatti vígan pöfögött a bal oldalon tovább egész 1973-ig, csak akor állt át a jobbos közlekedésre. Hm.. A gödöllői HÉVről pedig megfeledtkezhettek, mert az bizony mind a mai napig a bal oldalon jár...

Ja, az óbudai polgármestereket elfelejtettem, de majd később írok, most hagyok mást is szóhoz jutni.

Üdv
XI.

Előzmény: micmaci (24)