Törölt nick Creative Commons License 1999.10.28 0 0 25
Röstellem, de nem tudom a szobrokat. Szédhenyi? Mátyás. Valami nagyon triviális lehet a megoldás.
Az utcanevek hú, talán egyszerűbb, ha úgy gondolkodunk milyen nációbeliről nincs elnevezve

Hát látom Csaba már úgyis lerántotta a leplet Ferenc József szegecséről, idetettem hát a fotót. A szegecs ugyan alig látszik, de sejteti hol is van. Én úgy tudom, hogy '56-ban jelent meg erről egy cikk, és akkor lopták el az eredetit, amin még F.J. monogramja is ott díszelgett, és ezüsből volt. Ami most a helyén van, már csak egy pótlás.

Kedves NaNe, igen, jköszönöm a lehetőséget, de egybe akarom gyűjteni az összes lehetőséget, és egy pár napig elmélkedem rajta.

A Margitsziget hovatartozása vitatott, ugye földrajzilag önálló, közigazgatásilag a XIII. kerület, tehát pest, de volt Buda is valamikor, jogulag pedig a Főváros részét képezi. Én persze jó pesti polgárként azt mondom, a Sziget a mienk . Ez csak felvezetése volt az indítóhozzászólásban feltett kérdésnek, hogy honnan is a Vízművek emblémája. Természetesen a margitszigeti víztorony (nagy kép) látható rajta. Ez a torony 1911-ben épült Zielinszky Szilárd és ifj. Raj Dezső építészek jóvoltából, s korán túl, különleges vasbeton szerkezete teszi értékessé, ma már ipari műemlék. Nem csak a vasbeton korai felhasználása miatt érdemelte ki a műemléki védettséget, hanem különleges szerkezete miatt is (ez belülről látszik csak persze). Ma már persze funkcióját vesztette, de galériaként még működő épület, szépen fel is újították. Nos, a Vízművek ezt választotta jelképéül, így nem csak a szigeten látható, hanem a városban több helyen is felbukkanhat, ahol vízműves autót látunk.
(kis kép)

Előzmény: hontalan (17)