Sziasztok Újra!

Köszönöm mindkettőtök hozzászólásàt. Próbálok minden állaspontot átérezni, mert aki ilyesmit él át, megpróbàl a lehetô legjobb tanácsot adni a saját tapasztalatai alapján. 
Viszont így van, a hozzátartozók az utolsó pillanatig reménykednek, és reménykedni is fogunk. Mellette pedig a jó halàl kegyelméért imádkozunk. 
az biztos, hogy ezt nem fogjuk tőle megkérdezni, azért sem mert tegnap előtt még azt mondta hogy meg kell erősödnie, kicsit mozogni és jobban lesz. Mi tudjuk, hogy ez valószínüleg nem fog sajnos megtörténni. De a reményt sem magunktól, sem tőle nem fogjuk elvenni. Akkor sem ha hazugsàg vagy valaki szerint kegyetlenség így tenni, de az ember már csak ilyen és az én apukám egy percig sem érezheti, hogy lemondtunk róla. Ha eljön az idô nyilvan kórhàzba kell vinni, csak ebben a koronavírusos bele gondolni is szívszaggató. Az utat mindenképp egyedül kell majd megtennie, csak mint mindenki aki szereti a másikat, abban bízik, hogy erőt ad neki is a többi ittmaradónak is ha vele lehet. Meglátjuk. 
Ami jó is és egyben rossz is, hogy teljesen tudatánál van, és tökéletesen látja, tudja és érzi mi történik. Véletlen sem szeretném az apukámat zavartnak látni, de valahol könnyebb volna a lelkemnek, de ez szerintem màr nem fog megtörténni. De nagyon fèlek és még jobban féltjük őt, hogy még mi jöhet. 
Köszönöm a válaszokat és a jó szavakat.