A mai 18-25 éves lányok sztem nagyon bevállalósak. Szeretik mutogatni magukat, szépen felöltözni, majd selfie-zgetni magukat, a képeket meg a közösségi médiákban posztolni.
Én is sok ex-barátnőmet kértem már meg, hogy fürödjön ruhástól.
Mindenki megtette, más dolog, hogy kevés olyan volt, aki kifejezetten élvezte is.
Inkább a lányok azt élvezik benne, hogy így kedveskedni tudnak az illeto fiunak.
De volt olyan barátnőm is, akinek nem voltak gátlásai, és simán jött fürdeni ruhástól mindenhol.
Egyébként nekem az a trükk eddig bejött szállodákban, hogy elfelejtettünk fürdőruhát hozni, és szeretnénk kipróbálni a medencét, ha már kifizettük a szállodai szobát.
Persze nem nagykabátban, de egy biciklis nadrág (leggings) +szűk póló - alatta fehérnemű kombinációt általában megengednek az úszómesterek.
De vannak kisebb szállodák, ahol ki lehet bérelni a wellness részt, és ott azt csinál az ember, amit szeretne.
találtam a neten olyan szállodát is, mely a honlapján is kínál privát wellness használatot.
Bár mostanság a legtöbb szálloda kamerázva van, jó az óvatosság.