Rollei Creative Commons License 2020.08.11 -3 0 3486

Inkább itt válaszolok, mert szerintem az arabok nem nagyon vesznek Pentaxot, legalábbis kevés szír agysebésznél, vagy afgán mikrobiológusnál láttam még K 5-öt.

 

https://forum.index.hu/Article/jumpTree?a=155588533&t=9033172

 

Hát, nem egészen értem, hogy a felsorolt források hogyan kapcsolódnak a Koránhoz, de aki nem kizárólag a függetlenobjektív-haladódemokratikus sajtótermékeket olvas, az tudhatja, hogy a mohamedánoknak nem sok keresnivalójuk van Európában. Pontosabban a görög-római-zsidó-keresztény kultúrkörben, merthogy ez ellenében és főleg a meghódítására és elpusztítására jött létre.

 

Csak egy áldott, naiv (esetleg sérült és önvédelmi mechanizmus nélküli) lélek hiheti azt, hogy nyugati (zsidó-keresztény) módon lehet a muszlimokkal párbeszédet folytatni. A késelések, robbantások, lefejezések, teherautós tömeggyilkosságok, a csoportos nemierőszakok, a dzsihad, Európa megszállása, a sarija, a no-go zónák, a csador, a burkini, a kísérő nélkül, ne adj' Isten rövid ruhában járó nők lekurvázása és közprédának tekintése meg a hasonló haladó mohamedán szokások csak az elfogadás és a multikulti szivárványszín jegyében vannak. Azért, hogy a begyöpösödött, ultrakonzervatív, beteg, elöregedett és hülye európaiak megértsék végre, hogy nekik csak az a dolguk, hogy önként és dalolva fizessék a haradzsot az integrációra hivatkozva. Egészen addig, amíg az egész világ muszlim nem lesz.

 

Szóval van egy olyan érzésem, hogy a Korán nem való se a Tóra, se a Biblia mellé. Maradjon csak meg mindenki a saját kulturális környezetében, a vallási jelképeikkel együtt. Ha az elmúlt jópárszáz évben nem sikerült a békés párbeszéd csak karddal, akkor ezután sem marad más, mint a puska, meg annak lejátszása, hogy melyik kultúrkörnek hol húzódik a határa.