Tehát a jogosultság örök, a papír meg lejár.
Ja , nagyjából így van .
Megvan még az a "Segédmotorvezetői igazolvánmy"-om, amit 1970-ben kaptam. De ha azt mutatnám a rendőrnek, max. kiröhög.
Miért röhögne ? Érvényes vezetői engedély , legalábbis az enyémre ( nekem is megvan még ) nincs ráírva érvényesség lejárta , és a kiadása óta (tudtommal ) nem jelent meg olyan rendelet ami visszavonta volna az érvényességüket . Olyan rendelkezés viszont van , hogy érvényesek , ugyan kicserélik újra , de csak az ügyfél kérelmére ( nem automatikusan ) -- ebből nekem az jön le , hogy érvényes még . Ugyanakkor arra van is jogszabály : egy kategóriára csak egy érvényes okmánya lehet az ügyfélnek . Amikor jogsit cseréltem akkor mondta is az ügyintéző : a régi segédmotoros igazolványomat vigyem majd be és adjam le , mert az új (kártya formátumú) tartalmazza . Nem szívesen válok meg ifjú korom ezen kis relikviájától , így egyelőre nem találom . Érdekessége a szitunak : kötelezően be kell szerezni az ügyfél nyilatkozatát -- ha nem tudnám , hogy a magyar hivatalok svájci precizitással működnek akkor még arra gyanakodnék : nincs közhiteles nyilvántartás az évtizedekkel ezelőtti nemzeti kategóriájú vizsgákról ...
Az egészségügyi alkalmasságról szóló rendelet pedig egyértelműen az A1-es jogsinál kezdi el követelni az orvosi vizsgálatot , addig a járművezető belátására van bízva a dolog . Jellemzően a többség ( vagy a környezete , családja ) azért reálisan tudja értékelni a helyzetet . Ha valaki mégis alkalmatlan állapotban robogózik : az még hagyján . Ha az alig féltonnás mopedautóval zizeg a forgalomban , hát a fene tudja . De lejárt egészségügyijű jogsival szinte vakon , negyed óránkénti eszméletvesztésekkel vezethető 10 tonnás , 500 lóerős traktor is . Hmmm ...
-------------o---------------o---------------o----------------o-------------------o----------------o---------
326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet
a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról
és visszavonásáról
8. A járművezetésre jogosító okmányok kiadása, cseréje, pótlása
23. §(2)82 Az engedély jogosítottja egyidejűleg csak egy vezetői engedéllyel rendelkezhet.
24. §(11)89 Amennyiben a járművezető nyilatkozata szerint rendelkezik nemzeti kategóriára érvényesített járművezetésre jogosító okmánnyal, a vezetői engedély kiadására, cseréjére irányuló eljárás során a közlekedési igazgatási hatóság a régi okmány bevonása mellett annak megfelelő nemzeti kategóriára is érvényesíti a vezetői engedélyt. Az eljárásban az ügyfél nyilatkozatát minden esetben be kell szerezni .
28. Átmeneti rendelkezések
120. § (1) E rendelet hatálybalépése előtt kiadott járművezetésére jogosító, valamint járműokmányok a rendelet hatálybalépését követően is érvényesek.
(2) A 2000. december 31. előtt kiadott járművezetői igazolványok pótlására irányuló kérelmet a közlekedési hatóság által kiállított igazolás alapján lehet teljesíteni.
(4a)362 Az „M” kategóriában érvényes vezetői jogosultságot igazoló vezetői engedélyt (járművezetői igazolványt) a közlekedési igazgatási hatóság 2013. január 19-ét követően kérelemre „AM” kategóriára érvényes vezetői engedélyre cseréli.
------------------o----------o-----------------o-------------------o-------------------o------------
13/1992. (VI. 26.) NM rendelet
a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról
2. § E rendelet alkalmazása szempontjából nem minősül közúti járművezetőnek a járművezetői igazolvánnyal, illetve a hatósági engedély nélkül is vezethető járművek vezetője.
3. § (1)3 A közúti járművezető-jelöltet és a közúti járművezetőt az előzetes, az időszakos vagy soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálat alkalmával az alábbi két csoport valamelyikébe kell sorolni:
a)4 az 1. alkalmassági csoportba kell sorolni azt a közúti járművezetőt, aki a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: KR.) 2. melléklete szerinti „A1” kategóriába, „A2” kategóriába, „A” korlátozott kategóriába, „A” kategóriába, „B1” kategóriába, „B” kategóriába, „BE” kategóriába tartozó járművet vezet vagy kíván vezetni;
b) a 2. alkalmassági csoportba kell sorolni azt a közúti járművezetőt, aki
ba)5 a KR. 2. melléklete szerinti „C1”, „C1E”, „C”, „CE”, „D1”, „D1E”, „D”, „DE” kombinált vagy „TR” trolibusz kategóriába tartozó járművet vezet vagy kíván vezetni,