Az átkos KGST-időkben (ó, átkozott ifjúságunk, ó átkozott nyáréjszakák!) Észek-Németországba készültünk tanácskozni. Nemzetközi társaság, az évek soránn már elég jól összeszoktunk. Berlinben volt a gyülekező, onnan különjáratú autóbusszal mentünk tovább. A két tagú magyar delegáció elfoglalta az Ikarus hátsó ülését, a proxemikai nehézségek áthidalása végett. Nagy köszöngetés, jattolgatás. Jön a kubai tolmács, a fiú, örültünk, mert őt legalább lehetett érteni. Minden delegációnak mondott valamit. Nagy sokára elért hozzánk is, és elmondta, hogy szerdáig berlinben kell maradnia, addig elgyünk elnézőek a főnökével. És eltávozott. Nemsokára megérkezett a kubai delegáció, messziről fel lehetett ismerni, mert 2 m magas volt, és fekete. Ugyanúgy végigjattolta a buszt, majd hozzánk érve közölte, hogy sziasztok, majd nekem külön, hogy én lezek a tolmácsa. Ugyanis a BME-n csakegy idegen nyelvet tudott rendesen megtanulni, a magyart. Ez egyébként azért volt disznóság, mert az adott szakértői testület a naplopást verbalizmussal leplezte, és hát a tolmács szempontjából mindegy, hogy a fordítandó szöveg kubai vagy magyar halandzsa.
Hontalan Iván