Ezt a lehúzás dolgot az én esetemben nem így látom. Nálam a párkapcsolatok során inkább magabiztosabb lettem, akkor úgymond a felhők felett voltam 3 méterrel, a kapcsolatok során sosem derült ki, sosem osztottam meg ezt a fóbiás dolgot, ezekben az években azért jelen volt a fóbia, de sokkal kisebb mértékben. Nem volt szükség, hogy a másik fél felhúzzon maga mellé a csónakba...

írásodból kiderül, hogy neked nincs szociális fóbiád, mert a bizalom résznél úgy fogalmazol, mint ha teljesen defektes emberek lennénk, pedig ez nem így van, sőt, ha magamból indulok ki, akkor egy nagyon hűséges, megértő, másokkal türelmes, mások szerint jó ember vagyok (szerintem ez szinte minden szociális fóbiásra igaz lehet), tudom, hogy van ez a defektem, de azért szerencsére nem mind a 4 kerekem defektes. :)

Továbbra is úgy gondolom, hogy két szociális fóbiás ember simán alkothat jó párost, közös probléma, tehát nem kell a másiknak megérteni ezt az egészet, mert ő is tudja, hogy milyen ez, ez már egy nagy előny, és itt nem lehet az, hogy a másik nem tudja megérteni a helyzetet, ezért bolondnak tart, továbbá az előbb felsorolt pozitív személyiségjegyek tudatában nem lehet fulladás a vége...

Nem vitatkozni szeretnék, meg remélem nem vagyok túl kioktató vagy sértő, de van egy jó példám arra, hogy nem kell megfulladni azonos problémával küzdőknek egymás miatt: tegyük fel, hogy van két dadogós emberke akik egymásba szeretnek, tudják, hogy a másik dadog, de tudják, hogy ez náluk természetes, mert ők ilyenek, tehát a másikat nem fogják kigúnyolni, nem fogják kellemetlenül érezni magukat azért, mert a párjuk ilyen (nem fogja úgy látni, hogy a másikban is ott a "saját nyomorúság"-om), nem fogja ezen tulajdonsága miatt megutálni, elhagyni.

"Azt kell(ene) bevésned,hogy NINCSENEK aknák." - Tudom, hogy nincsenek aknák, de sajnos mégis az adott szituációban olyan érzés jön, mintha ott lennének. Olyan ez, mint pl. egy 3D-s szakadék aszfaltrajz, tudja az ember, hogy nincs ott szakadék, de mégis félve lép rá, vagy inkább kikerüli.