A magány kérdése egy kicsit komplexebb ennél. Az, hogy nekem könnyű lenne váltani, meg végképp nem derült ki rólam. Hogy nekem könnyű lenne, mint a gólyafos, csak úgy repkedni országról országra, gyökértelenül. Most próbálom lazítani magam a váltásra, de arról szó sincs, hogy ez egy ilyen pikk pakk dolog lenne. Nekem a hazám, az otthonom nem emberekből áll. Én ezt a földet hagyom el nehezen, a tereket, a fákat, az ismerős épületeket, mindent, amiben egy hely szelleme benne van, és az emberek csak utána jönnek. Az embereket, mint közösséget nehezebb elhagyni, mint egyes embereket. A "közösség" a hely szelleméhez tartozik. Azt hiszem, jobban fáj az, hogy a kertekben, az üzletekben látásból ismert nénik, bácsik örökre magam mögött maradnának, mint a közelebbi ismerősöktől való elválás.

Tényleg mintha direkt az ellenkezőjét írnád annak, amit kifejezek magamból. De tudod mit? Százszor, ezerszer is megpróbálkozhatsz az agymosással, én akkor is önmagam maradok.