Annyit elmondhatok, hogy olyan típusú adminisztratív munkám van, ami mások segítésével kapcsolatos. Pár hete volt olyan haláleset, ami számomra megrázó volt. (lehet, másoknak nem) Nem láttam közvetlenül az illetőt, de így is eléggé. Nem tudtam róla semmit, és ilyenkor az ember egy csomó forgatókönyvet végigperget a fejében, hogy mi történhetett. Hol csúszott hiba a rendszerbe, vagy csak a dolgok, élőlények természetes elhasználódását nehéz elfogadni? A tudatával tudja, hogy van ilyen. Az oktatófilmen az újraélesztés kivétel nélkül azt eredményezi, hogy a sinus ritmus helyreáll, a szív elkezd dobogni. Olyan film nincs, hogy nem sikerült, és jön a halottaskocsi, a hozzátartozók sírnak, a pár órája még rosszul levő, de élő ember visszavonhatatlanul halott. Szóval azért akad néhány "élmény", meg amikor látod, hogy korábban életerős emberek hogyan mennek tönkre. De értem, amit írsz, hogy a hospice-ban lehet ezt legjobban megtapasztalni.

Antidepivel nem volt szerencsém, kellett szednem egy időben, sőt úgy éreztem, rosszabb lett. Ez a "Pista bácsi behugyozik, de mostmár nem is érdekli" állapotba jutottam.