Nem tudtam olyan környezetben tanulni, amelyben sem az állásom, sem a lakhatásom nem biztos, ahol ridegen elutasítanak úgy, hogy becsületesen dolgozom, hogy alapvetően empatikus vagyok. Lehet, hogy más sokkal jobban kijött volna lelkileg ilyen szituációból, lehet, hogy bennem van a hiba, tényleg. A tömény, rideg, kimondatlan elutasítás, lenézés, az értékek kifordulása... néha kijön belőlem, hogy "Istenem, ne hagyj itt meghalni, ebben a viperafészekben." Mert ez annyira borzalmas, ez az üresség, a látszatvilág, a rosszindulat. Nem látom azt sem, merre van ebből a vészkijárat. Teljesen egyedül vagyok.