Nálam sem az idegenekre korlátozódik, sőt idegenekkel elő sem jön, talán pont azért, mert tudom, hogy nem kell megfelelni.

Az eszemmel egyébként is tudom, hogy nem kell senkinek megfelelni, de gondolom tudtad alatt mégis egy állandó megfelelési kényszer dolgozik bennem, ami ellen küzdök ugyan, de eddig ezek szerint eredménytelenül.:)

 

idegenek laza szövedéke valóban szabadságot ad, csak az a nehézség, hogy egy új közegben legyen az akár munkahely, vagy egyetem, egy idő után elmúlik ez a kezdeti távolság és egy idő után, amikor már semmi sem új, nincs semmi újdonság, akkor jönnek elő a gondok.

Nálam pl. ilyenkor kezd el fárasztóvá válni egy közösség, amikor már mindenki tud mindent mindenkiről és jön az "intimitás".

Mármint nem is intimitás, inkább bizalmaskodás, vagy hogy mondjam, amikor már mindenki megnyílt és elvárássá válik minden helyzetben a közvetlenség egymással.

 

Érdekes, amit írsz a vélt vagy valós ítélkezésről, rosszindulatról.

 

Szerintem ez a mi problémánknak az egyik kulcsa, hogy nem tudjuk megkülönböztetni, hogy egy adott szituációban vélt, vagy valós "támadás" ér minket, ami miatt egy-egy teljesen ártalmatlan szituációt is túlgondolunk.:)

 

Én például elég rossz környéken nőttem fel, rossz iskolába jártam, ahol mindennapos volt az egymás piszkálása, bántása, ami akkoriban fel sem tűnt, mert egyrészt viszonylag jól viseltem, másrészt természetesnek gondoltam, mert mindenki így viselkedett mindenkivel.

 

Úgyhogy egyrészt ez is közrejátszhatott abban, hogy sokszor támadásnak, ítélkezésnek veszek egy-egy olyan dolgot, vagy poént, ami nem az.

Csak azt nem értem, vannak akiket jóval több támadás ért, mint engem, mégsem lett belőle problémájuk.

Erre meg rá lehet sütni, hogy genetika..

 

A főiskolai nehéz időket, hogyan tudtad átvészelni?

Fokozatosan lett egyre rosszabb, vagy kiváltotta valami?