Nekem a fiam harmadikos, a lányom elsős ott, és nem vagyok objektív, mert tavaly óta a fenntartó egyesület elnökségi tagja is vagyok. :) Viszonylag fiatal a suli, 2015-ben indult négy osztállyal, tavaly szeptemberben kezdtük a negyedik tanévet, a legnagyobbak most hetedikesek. A Waldorf-sulik gyerekbetegségeit mi sem kerüljük el, vannak kompromisszumok (pl. még nincs saját épületünk, egy nagyobb épületben bérlünk egy részt, és ez némi együttélést jelent más bérlőkkel), de pl. van euritmistánk, bothmertanárunk, nyelvtanáraink. A tanárok közössége nagyon összetartó, elhivatott, jól képzett, illetve folyamatosan képzi magát.
Amit szülőként mindenképpen kiemelnék, az az, hogy szerintem nagyon jó és aktív a közösség. (A személyes bevonódásomnak is ez az egyik mozgatórugója.) Az alábbi néhány negatív hozzászólást olvasva azt kell mondjam, hogy aki szolgáltatást vár (Mázsóbót idézve: „nem azt kapjátok »amire befizettetek«”), annak nem igazán a Waldorf van kitalálva. Az a helyzet, hogy a Waldorf nem szolgáltatás, amit meg lehet vásárolni. Ez egy közösségi dolog, amit magunknak kell felépíteni. Egy csomó mindennel lehet probléma, és persze van is. Szerintem erre kihívásként kell tekinteni, és felvállalni, hogy ez nem csak a gyerekeinknek, hanem nekünk magunknak is egy fejlődési út. És még csak nem is feltétlenül könnyű. :-) (Olcsón sikert még nem adtak...) Viszont ehhez én a fehérvári társaságban nagyon érzem a potenciált, tehát akinek ez a „kezembe veszem a saját sorsomat” hozzáállás bejön, az jól fogja itt érezni magát. De ha valaki nem akar ennyire bevonódni, az sem fog csalódni, mert jól működnek az intézmények (mármint az ovi és a suli).
Az oviról csak fenntartói tapasztalatom van, személyes nincs, mert oviba nem ide jártak a gyerekek. De az óvónénink egy nagyon kedves, pozitív életszemléletű fiatal hölgy, aki nagyon komolyan veszi a hivatását, és nem csak a gyerekekkel, de a szülőkkel is nagyon jó a kapcsolata. (És persze folyamatosan igyekszünk mellé segítőket találni, de a jó Waldorf-óvónő is hiánycikk.)
(Személyes kiegészítésként annyit még idefűzök, hogy négy éve, amikor a feleségem felvetette, hogy próbálkozzunk meg a Waldorffal, én is ezt a fórumot böngésztem súlyos aggodalmakkal telve. :-) A szokásos hiedelmekkel voltam tele: valamiféle fura szemlélettel megszállott emberkék gyülekezete, az életben a helyüket megállni képtelen, elkallódott gyerekek stb. Volt itt pár értelmesnek tűnő nick, aki elég jól leírta, hogy azért a valóság egyáltalán nem ilyen, hanem sokkal jobb. Hát ezt most már én is meg tudom erősíteni. :-))
