(folytatás)
Hrivnya ugye nem volt nálam. Ungváron van OTP Ukr (vagy mi), na mondom, vegyünk ki az ATM-jéből - hát túró, nem volt neki ATM-je, illetve zárt ajtóba ütköztem. Valami ukrán bank sietett a segítségemre.

2. nap: Ungvár - Uzsoki-hágó - Vezérszállás (Pidpolozzja) - Vereckei honfoglalási emlékmű - Szolyvai Málenkij Robot emlékpark - Munkács

Ungvárról kifelé elkapott a pánik, és megálltam az első lepukkant benzinkúton, ami szembe jött - mer'ugye ki tudja, hol a következő. Senki sem volt ott tankolni. Úgy müx a rendszer, hogy először fizetsz, utána tankolsz. Vettem 10 l-t. Kártya müxött. Fogom a pisztolyt, nem jön semmi. Hívom a gyereket. Fogja a pisztolyt, neki se jön. Azaz jön, decinként. Így töltögetett bele vagy 8 litert. Aztán elkezdett dőlni a maradék 2 l, tankból kicsap, benyában úszik az egész szentség. Bljágy! - mondja a gyerek, én papírzsepivel törölgetem a tankot, a gyertyákhoz nem folyt hálisten. Egyébiránt meg nem is volt annyira fos a benya, 301 km-nél kellett tartalékra váltani, magyar benyával se sokkal több, nyíregyházi Shell-ig kibírta. (az eddigi rekorder egy szlovák ÖMV-kút volt valahol Késmárk mellett - 345 km)

Aztán felesleges volt a para, Perecsin felé voltak jobb kutak is, ahol kíváncsian nézegették a H-rendszámot, csak nyelvi problémák álltak a beszélgetések közé. Térkép viszont nem volt sehol. Emlékezetből mentem, mert még mobilnetem se volt. Az út viszont qrva szar. Ungvár-Lemberg főút, de a magyar színvonal legalja. Holdkráter méretű gödrök mindenfelé. Az árnyékos helyek a legveszélyesebbek, ott tuti, hogy van egy. Ahogy közelítettem egy ilyen hely felé, már markoltam is bele a fékbe, és mindig jogos volt az aggodalom. 50-60-nál 1xűen nem mertem többet menni. Brezsnyev óta nem nyúltak hozzá, meg mikor megépítették, már akkor szar volt, alapozási hiányosságok. A kis falvak aránylag rendben voltak, ragyogtak a napfényben a hagymakupolák, áll alatt elhúzott fejkendős szláv asszonyok jöttek-mentek, baromfik csipegettek az út mentén - tiszta bio!

Az Uzsoki-hágó előtt kék tábla jelezte, hogy "Pidpolozzya" (Vezérszállás) - nosza, irány jobbra be a hegyekbe. Na, ezt nem kellett volna..A legdurvább offroad-terepviszonyok fogadtak. Az én motorom meg egy mezei aszfaltos kis Suzuki GS500. Megszenvedtem, mint egy ló, visszafordulni meg nem tudtam már, már csak 1 út volt - előre. Volt olyan, hogy laza kövekből állt az egész csapás - mert inkább az volt ez, nem út - és csak a Jóisten tartott meg a nyeregben. Közben szlovák endurósok húztak el mellettem, ők persze bütykös gumis KTM-ekkel tolták. Egy emelkedőn beértem őket, és kérdésemre, miszerint ismerik-e ezt az ösvényt, megnyugtattak, hogy ezután már jobb lesz (angol nyelv müx).

Tényleg jobb lett, legalább megszűntek azok a rettenetes laza kövek, és sima murváson lehetett haladni, aztán Vezérszállás felé már aszfalt is volt. Feltűnt, hogy a kis hegyi házikók körül elég sok cseh rendszámú autó parkolt. Ezek felfedezték, hol lehet olcsón hegyi nyaralókat venni, és a nyelv sem akkora gond. Gyönyörű táj, szar utak - röviden.
(folyt. köv.)