Először úgy döntöttem, hogy bármit írsz, nem fogok rá reagálni, Most az egyszer még fogok, de ne fáradj a válasszal, mert ezt a topikot törölni fogom a kedvencek közül, és megnézés szintjén sem jövök vissza.

Szóval akik régóta itt vannak-voltak ezt a topikot egyfajta virtuális homokozónak tekintették. Senki nem képzelte magát sem szamurájnak, sem kardkészítőnek. Akik szájjártatás helyett mint jómagam is próbáltak valamit alkotni, a rendelkezésre álló lehetőségekkel, a rendelkezésre álló erősen hiányos tudással tették, az alkotás öröméért. Ez JÁTÉK volt, a samázással együtt. Lehet az a szemedben nevetséges, de ha az Interneten manapság elharapódzó stílusból jobban értesz, kezdhetem úgy is, hogy Hé bazmeg! Ez itt egyfajta virtuális homokozó, ahol páran igyekeztünk jól érezni magunkat. Kisfiúk voltunk. Aztán jöttek a hozzád hasonló nagyfiúk, és belehugyoztak a homokozóba. Elmagyarázták - nagyon felülről és udvariasságba csomagolt maró gúnnyal milyen ostoba kicsiny fiúk is vagyunk mi itt. A kicsiny fiúk nagyrészt szedték a sátorfájukat, és elhagyták a homokozót. De ide-idenéztek, hogy a nagyfiúk építenek-e homokvárakat. Szebbeket, átgondoltabbakat, mint mi kicsiny fiúk. De nem történt semmi. A homokozó elhagyottan állt hónapokig, néha évekig. Ha egyik-másik nagyfiú meg is látogatta, nem saját homokvárat épített, hanem mások munkájának fotóit mutatta. Vagy dicsekedett azzal, milyen szép homokvárat vett, eredetit, mert telik rá. Ha a kisfiúk valamelyike megjelent, azt ismételten beledöngölték a homokba, és ráhugyoztak. A homokozó pedig egyre húgyszagúbb lett, úgy hogy már a kisfiúknak nincs kedve homokozni benne. Ezennel én is átengedem a homokozót kedves nagyfiúk, és kívánom, még sokáig szagolgassátok saját hugyotok szagát az üres homokban, közben leegyetek roppant elégedettek azzal, mekkora ívben tudtok hugyozni. Más úgysem telik tőletek.