Hm. Talán az, nem akarom, hogy lássanak. Én sem akarok senkit látni, vagy beszélni, megszűnt az igénye.

Felidegesít, stresszel, ha "jelennem" kell.

Hogy reális-e? Számomra perpill az is kétséges, hogy a régi életem, mikor nagyjából beilleszkedetten éldegéltem, vajon valós volt-e. És nem sajnálom annak a régi életnek a megszűntét.

Asszem nem, nem szégyentől, vagy elutasítástól való félelem van, hanem egy az egyben komplett irtózat. Gondolom, nagyon elidegenedtem, de valahogy nem nagyon akarózik változtatni rajta.