"a rácsos ablakon át kinézve vágyakozunk a többi ember által élt életre, élményekre, boldog érzésekre, felszabadultságra, az egyenrangúság érzésére, ahol szorongás nélkül lehet szeretettnek érezve lenni..."

 

Szerintem nem jó egy teljesen "szorongás nélküli" életre vágyakozni, mert a szorongás hozzátartozik az élethez, a "normális" emberek is szoronganak amiatt, hogy mások mit gondolnak róluk. Persze nem annyira, mint a szocfóbosok. De sokszor a félelem elfojtása erősíti a félelmet.

 

"én már le sem futom ezeket a feleslegesnek ítélt köröket, ami még inkább beszűkít és mostanra már a teljes kilátástalanság közelében járok."

 

Nem oda akartam kilyukadni, hogy reménytelen a helyzet, hanem oda, hogy a "normális" emberekkel sem rosszabb mint a "sorstársakkal".

 

 

"Igazi gyógyulás-történeteket lenne jó megismerni, de az önfejlesztő könyvek sem írnak sosem ilyenekről, ami esetleg reményt adhatna a gyógyulásra."

 

Szerintem van gyógyulás (persze kérdés, hogy mit értesz gyógyulás alatt, mint mondtam teljesen szorongásmentes élet nincs), de veszélyes túlságosan a gyógyulásra koncentrálni, mert ez szocfóbosoknál oda vezethet, hogy "most nem is próbálkozok az emberi kapcsolatokkal, ezzel majd ráérek amikor meggyógyultam", miközben pont a próbálkozásokban és az emberi kapcsolatokban van a gyógyulás.