Ezt az érdeklődéshiányt én is fontosnak érzem. Időnként, amikor már hatodszorra is megkérdezem ugyanazt, mert elfelejtettem... következő alkalommal, amikor már nekem is feltűnik, már nem kérdezem meg, mert kínos lenne. Ezek a személyes dolgok. A kórházban is addig érdekeltek az emberek, amíg "esetek" voltak, amint kezdtek jobban lenni, és kapcsoltak át normál hétköznapi üzemmódba... annyi volt. Jó volt, hogy helyrejöttek, de ennél többet nem éreztem. Nem akartam jobban megismerni őket. A drámájuk volt érdekes, nem a kis hétköznapi dolgaik. Pff... pedig ezekből a kis dolgokból állna össze az élet, nemde?!