Kedves Anda007!
Véletlenül sem szeretnék általánosítani, sem alaptalanul irogatni.
Csak régebben olvastam ezt
http://hvg.hu/itthon/20130705_1600_embert_hagytak_magara
a cikket, ami remélem nem jellemző annyira, a másik dolog pedig az, hogy amikor én először gondoltam arra, hogy talán gyomorgyűrű segítségével sikerülhetne megoldani a túlsúly okozta problémáimat, akkor Budapestben gondolkodtam, mert igencsak messze élek Pécstől (300 km)
A Naturwell KFT-től azt az érdekes információt kaptam, Dr. Cs.M.-tól emailben, hogy a "rengeteg szövődmény" miatt már nem csinálják sehol Magyarországon a gyomorgyűrű beültetést.
Akkor én annyira elkeseredtem, hogy még sírtam is.
Ennek a fórumnak köszönhetően jöttem rá, hogy hamis az információ és nem csak Pécsett, de még Debrecenben is végeznek gyűrű beültetést.
Nagyon jó ez a fórum ha nincs benne riogatás, ha csak szigorúan tényekre és tapasztalatokra alapozva osszuk meg egymás között az információkat.
Nekem Medzsy segített nagyon sokat, akit itt ismertem meg ezen a fórumon és neki köszönhetem azt, hogy ma már egy kedves segítőkész "testékszerem" a gyűrű.
Ha nem lenne gyűrűm, ma már olyan kövér lennék, hogy talán járni sem tudnék.
Örülök, hogy te is barátságban élsz a gyűrűddel és nálad is minden rendben van.
A leendő gyűrűsöket pedig szeretném biztatni, mert a műtét elviselhető, a hegek egy év alatt nálam láthatatlanok, a kilók pedig szép lassan leapadnak.