Kitartás! Egyre jobb lesz majd, az ember olyan kilátástalannak érzi, de ahogy múlik az idő egyre jobban belerázódsz majd. Igen kemény tud lenni az eleje, de ha van segítség használd ki. Én semmit nem intéztem 1-2 hónapig, nem főztem, nem mentem sehova, nem takarítottam, nem intéztem ügyeket, csak a gyerekkel foglalkoztam, szóval ne akarj mindent csinálni úgy mint régen, azt majd szépen fokozatosan bevezetve ha elmúlt az első kb 6 hét. Persze utána is jöhetnek akadályok, hasfájás  meg miegymás, de azok is csak pár hétig-hónapig tartanak, aztán egyre jobban tér vissza az eredeti élet. Én úgy érzem kb. 1 év, ami teljesen a babára megy rá. Persze ha jól esik lehet hamarabb is menni ide-oda, de én nem igényeltem. Én úgy fogtam fel, hogy totál egyszerű ez a gyerek, ha nyaffan, akkor éhes megetetem, aztán átpelenkázom, kicsit ringatom és alszik, ez a kör megy egymás után, nem is olyan bonyolult (persze az :D) aztán picit fejek, majd sorozatokat nézetem a következő etetésig, vagy aludtam :) Első 2 hétben én ágyban feküdtem otthon is, mintha beteg lennék, gyerek mellettem a kiságyban és csak miatta keltem ki, aztán usgyi vissza. Ja én is császáros voltam, szóval az első 3 napra emlékszem mekkora megerőltetés egyáltalán megmoccanni, vagy kikelni az ágyból.

Nekem anyósom volt itt 2 hétig, meg megfőzött előre dolgokat, ami le volt fagyasztva (ez a lefagyasztás jól tud jönni, ha valaki megfőz neked előre). 

Sok erőt kívánok, remélem tudod majd élvezni is, mert nekem ezek voltak életem legszebb napjai és ugyan most ez elképzelhetetlennek tűnik, de villám gyorsan elmúlik a csecsemőkor és azon kapod magad, hogy már nincs többé a pólyásbaba, hanem egy párfogú kis gyerkőc pislog rád a kiságyból :)) Nagy ölelés Neked! :)