Meg is indult :)
Viszont úgy tudom, hogy 280.22-ből csak egy bemutató kocsi készült a görögöknek. Az viszont '78-ban. Annak jellegzetességei: tekerős viszonylatjelzők (Roll-Band) elöl, oldalt az első ablakban és hátul középen
roletták az oldalablakokon (mint a 250/256-ban) és a tetőszellőzők között a hossztengelyben "kupola" ventillátorok. Ez az, aminek legalább látszani kellene. Nem tartom valószínűnek, hogy az összes tetődekoritot emiatt kicseréltek volna, nem beszélve a tetőlemezen levő kerek lyukak becsinálásáról. Azok ugyanis "kit zavartak volna" kategória. Aztán lehet, hogy tévedek.
Tehát, ha az alvázszámához hűen ez volt a görög mintakocsi, akkor a fenti jellegek nyomait kéne megtalálni rajta.
Ja, meg persze 4 ajtó nyomát, amit elég egyértelműen meg lehet találni. Esetleg kék festéknyomok a felnyitott homlokajtó mögötti alkatrészeken (de ez már 'naon perverz).
Ha viszont a két befalazott ajtó nem derül ki egyértelműen, akkor bukott a mutatvány és ez tuti nem az a busz. Esetleg annak az alvázszámát örökölte meg ez valamikor.