A POLGÁRŐRSÉGET HAGYD KI,AZOK ÉPPEN ANNYIRA JOGOSÚLTAK AZ ILYEN HELYZETBEN BÁRMIT IS TENNI,MINT A KAKTUSZGYŰJTŐK EGYESÜLETE.
Megnéztem a rájuk vonatkozó írott szabályokat,annyi a joguk, ha a rendőr nélkül vannak,mint neked vagy nekem.
Tapasztalom sokszor amikor a fiam viszem a volt Hunyadiba edzésre, hogy ott is össze-vissza állnak autósok a nem olcsó autóikkal. El is gondolkodom(tudom nőként a ffi.-ak mondják ezt nehéz) hogy ezekre nem vonatkozik a KRESZ.
A rendőrségnek és a közterületfelügyelőknek kéne valamit tenniük, ja meg a területileg illetékes képviselőnek kéne szorgalmazni a dolgokat.
Már csak azért is, hogy a lusta főként cica-mica agyukák megemeljék a fitneszelésen edzett seggüket és sétáljanak már végre kicsit 10 m-nél is többet és ne nekik legyen a legfontosabb szempont, hogy a kocsiból egyből a járdára lépjenek ki.
Talán azért is így állnak meg és ilyen közel az iskolához,mert így nem kell a gyerek kezét megfogniuk és nem kell szégyelni a legcsodálatosabb dolgot az anyaságot, hogy kézenfogva viszem a gyerekem mint anyuka.
Vastag bírság kéne nekik, aztán meg még jól le is ugatni a hajat is a tökfejéről a helyszínen, hogy pisilje is össze magát ott helyben ijedtében, akkor majd egyből megjegyezné az okostojás.
De, hogy ne csak a nőkre mondjam, mert azért az mégsem járja, a nagypapik még azok igazán akik de büdös lusta ffi. emberek. na azok meg azzal védekeznek, hogy nehéz odáig elmenniük. Az apuka korúak meg ha szólni mersz akkor jönnek a szöveggel"Mivan nem férsz el b...meg!"
na ennyi a lakosság nagy részének közlekedési szabályokhoz viszonyulása.
ÉS! ez már igen kirívó, hogyha Én ,mint nő is észre veszem.