Én adogattam neki a kezébe a krétácskákat, mutattam, hogyan tud vele bánni, ő meg vonatot épített belőle meg házat 

     :) 

mert az oviban annyi minden hat inspirálólag és mert ezt nem feladatként kell megélnie... és hát egyáltalán nem.

      Nem tudhatom persze, hogy a te fiadnál az ovis szokások lohasztották-e le a kedvét, vagy amúgy is felhagyott volna-e a rajzolással. Azt viszont megemlíteném, hogy mikor én gazdasszony voltam, azt láttam, hogy az óvónéni elhivatott (túlságosan is), ügyes, szorgalmas, de mire minden reigelést, meg székkört, rendrakást végigcsinált a gyerekekkel, szinte semmi spontán tevékenységre nem maradt ideje. 

      Nem azt mondom, hogy ne legyen egy foglalkozás, meg ne csinálja az óvónő a saját kézimunkáját, miközben játszanak a gyerekek, de azért az alapvető pszichológiát tartsuk már be, hogy figyeljünk a gyerekek spontán megnyilvánulásaira! És hát Steiner korában hol tartott a pszichológia? ... még nagyon az elején. A gyereklélektan meg pláne gyerekcipőben járt akkoriban.

      (Én még azt is megkockáztatom, hogy Steiner azt se tudta nagyon, mi az az óvoda. Persze tudta, hogy van iylen, mert akkoriban gyermekkertnek hívták ezeket, és Montessori híres volt a Gyermekházairól. De tény, hogy Waldorf-óvodákat csak később, Steiner követői alapítottak.)