persze, hogy megőrülnek azért az ovisok is, hogy tanuljanak. de az nem azt jelenti, hogy az iskolai tananyagot, vagy ahhoz hasonlót kellene - bármilyen játékos formában is - tanítani nekik. a saját testük megismerését. a természet változásait, jelenségeit. az anyagok formáját, tapintását, súlyát. és mindezeket legfőképpen tapasztalati úton, nem elmondva.
és nem szaladva. mert attól még, hogy nagyon akarnak mindent megtudni, nem biztos, hogy a túl sok információ az a javukra válik.
az agyuk olyan mint a szivacs, mindent magába szív. és ez felspannolja az embert, hogy még többet mondjon, még részletesebben, még mélyebbre menve. de szerintem sokszor akár annak árán is, hogy úgy érzem, meg kell erőszakolnom magam, hogy ne mondjak túl sokat, le kell lassítanom, mert az jobb nekik.
az én nagyobbik fiam úgy tanult meg olvasni és írni, és bánni alapszinten a számokkal, hogy SOHA nem kezdeményeztem semmilyen ezirányú beszélgetést. végképp nem raktam elé semmit, amiben számolás vagy írás vagy olvasás lett volna a feladat...
ő volt túl kíváncsi. kikérdezett.
pedig a második kérdés után már szinte csak hümmögtem:) nemhogy mese, meg cicafarka.
de ettől még a waldorf módszereit tartom jónak. és abban meg tök biztos vagyok, hogy ha odakerül az iskolába (reményeim szerint waldorfba de még van 1-2 másik, ami szóba jöhet, a gyermekek háza és a kincskereső ez a konkrét kettő) akkor nem fog unatkozni egyáltalán amiatt, hogy ő már tud olvasni. mert tudnak mit ajánlani neki alternatívaként. mert a feladatok annyira hazdagok
és persze vannak jó tanárok mindenhol, akik kivételt képeznek. de a nagy átlag a számomra ijesztő. az a kő konzervatív hozzáállás, amivel rendelkeznek, egyetlen gyereknek sem lehet jó, más kérdés, hogy vannak nagyon szabálykövető gyerekek, akiken nem látod ezt meg azon melegiben, hiszen nem "rendetlenek", tökre beilleszkednek, csinálnak mindent, mint a katonatiszt.
és mondok egy nagyon húha borzasztót. nagyjából leszarom, bocsánat, még azt is, hogy a gyerek 11 évesen kisbetűvel írja a tulajdonneveket:)))
