Jani71 Creative Commons License 2011.11.14 0 1 10862

A Saszla nem muskotályos (ezért írtam, hogy egyenes, jellegtelen)! Csak szimplán mézédes.

Egyszer volt egy tőke "Csabagyöngye", azt elvitte az ESCA. Nem biztos, hogy Cs.gy. volt, azóta nem telepítettem újra, ezért ezt a fajtát én is csak a leírásokból ismerem.

A Kozma Pálnét feltétlen javaslom, nagyon finom, muskotályos íze van és a bogyó egyéb jellemzői is jók. Egyik kedvencem.

Ugyanígy az Attilát is érdemes megpróbálni, kellemesen, finoman muskotályos (nem annyira, mint a K. P-né, de azért érezhető).

Az általad írt Kósa is jó választás (több is van azok közül, amit írtál, csak ha már az íznél vagyunk...): nagyon finom, fűszeres íze van, és a bogyó egyéb jellemzői is jók, ugyanúgy, mint ahogyan a K. P-né esetében írtam. Ezzel a fajtával kapcsolatban (a Hamburgihoz és még néhány fajtához hasonlóan!) jegyezd meg, hogy ha jó helyre kerül, a terméskötődéssel és metszéssel sincsenek különösebb bajok (művelésmód, kevés rügyet hagysz), akkor feltétlenül vedd le a virágzás után legalább a fele termést, mert minden vesszőn két fürt fejlődik, az pedig rengeteg (főleg, hogy ilyen sok fajtát akarsz tartani).

Tudom, hogy mit beszélek, magam is ezt az irányzatot követem, így indultam néhány éve, ahogy most Te, és még ehónap 5-én is telepítettem csemegét. ;-)

Borszőlőt nem tartok, de csemegéből van annyi...! :-)

Konténeres növényt nem biztos, hogy ültetni akarnék, inkább megvárnám az őszt vagy tavaszt. Akkor már a faiskolában kiderül, hogy milyen a gyökérzet.

Gondoltam, hogy a Seetlers-ek a magvatlanok, csak nem tudom, hogy melyik fajták.

Talán a Thompson és a Crimson (bár ezeket seedless-nek írják)? Ezek vannak nekem is. Meg még néhány másik is, csak azok még nem teremnek a Jupiter és a "Belgrádi" kivételével (a Jupiter is egy jó fajta, bár nem muskotályos - vigyázz, hogy melyik leírást nézed, van olyan, ahol kék szőlő fényképe van hozzá illesztve, az nem stimmel, a Jupiter max. rózsaszínes!). A Belgrádit azért tettem idézőjelbe, mert úgy néz ki, hogy nem igazán stimmel (több fajtával is jártam így), ráadásul csak tavaly termett, idén nem, de azt hiszem az alant látható kép egyértelművé teszi a dolgot. Abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán magnélküli volt, remélem, jövőre kiderül. Akkor majd eldöntöm, hogy marad-e.

 

Előzmény: rámenős (10861)