Valójában mindkettővel gond van.

A zsidókkal az a baj, hogy mindenhatónak képzelik magukat, pedig a legutóbbi libanoni kalandjuk során érdemes volt észrevenni, hogy a paleszok végre megtanulták kilőni a Merkavákat, stb. Ráadásul - bármennyire is nem szeretném ezt mondani, de kénytelen vagyok - rendkívül megszokták, hogy a média, az amerikai zsidólobbi, illetve különböző pénzügyi machinációkkal letorkollhatnak bárkit (jobbik esetben), vagy eljátszhatják a hattyú halálát. Minden, zsidókkal szembeni szimpátiám dacára ezt kell mondanom, mivel a kormánypolitikájukra ez jellemzőnek mondható.

Az irániakkal meg az a gond, hogy fanatikusak, sztupidak és ráadásul még el is hiszik saját ideológiai faxságaikat. Jellemző rájuk, mint a környezetükben lévő arab országok esetében is, az egyéni kivagyiság a totális szervezeti fejetlenség mellett, ami bármilyen pozitív kezdeményezést már csírájában elfojt. A perzsáknál a mártíromság a nemzeti karakter része. Ezenkívül szeretik azt hinni, hogy a világon ők a legfrankóbb csávók, és ebben nem csak hinni szeretnének, de ennek elismerését el is várják a többi nációtól. Tudják, hogy az egyik legősibb kultúrával és hagyományrendszerrel rendelkező állam és nemzet, ezért kiüt rajtuk a modern kor összes ,,kis nemzetének" komplexusa: csak arra hajlandóak emlékezni, hogy ők hajdan milyen hatalmasak, erősek voltak, mennyi mindent adtak az emberiségnek, de rohadtul szelektívek saját történelmükkel kapcsolatban, nem ,,tudnak" magyarázatot adni arra, hogy hajdani nagyságuk és eszük dacára miért ennyi kicsik és ostobák mostanság, illetve hogy a fenében lehet az, hogy ,,mindig mindenki őket bántotta, de ők bezzeg..."

Na szóval: ez a két megrögzött ökör határozza meg jelenleg nem csak a Közel-Kelet, de a világ politikáját is. :(