A Casanova összeesküvésben a következő párbeszéd fogott meg a legjobban:

"A márki arcán vidám mosollyal figyelt.
– Ha kérhetem, fogalmazzon egy kicsit világosabban, drága Casanova!
– Rendben… Én minden alkalommal őszintén hittem, hogy életem szerelmét találtam meg. Bármilyen furcsán is hangzik, őszintén így gondoltam.
– És ezúttal?
– Ezúttal egyedül a gyönyör ígérete hajt. Az élvezetre vágyom, amit a neme ígér. Nincs bennem más érzelem.
Ekkor megálltunk, hogy szemügyre vehessük a lábaink előtt elterülő várost. A márki nyugalma furcsán hatott.
– Nem ütközik meg azon, amit mondok?
– A világért sem. Maga most kezdi elveszíteni az illúzióit. Úgyis mondhatnám, hogy a helyes útra lépett.
– Milyen illúzióról beszél?
– A szerelem társadalmi szerepéről. Higgyen nekem, az egyház, akárcsak az irodalom, mindig olyan értékekkel akarta felruházni a szerelmet, melyek távol állnak tőle."