Lásd 1657 és 1658 bejegyzést is. Ha Goethe ideát látott, akkor nem csak jelentést fogott fel.

Ezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy a szellemi síkon is van tartalom (jelentés) és forma, ami a jelentést szellemileg érzékelhetően hordozza. (Ez Arisztotelésznél a forma (jelentés) és az anyag.) Szellemi érzékelés alatt nem a köznapi gondolkodást értem, hanem valami olyat (egyébként ez volna az intuitív gondolkodás, azaz szellemit érzékelő gondolkodás), aminek során látod az ideát és ezzel együtt érted is. Tehát nemcsak a tartalom, hanem a forma is ismertté, sőt tapasztalttá válik. Ezt mondjuk spirituális empirizmusnak vagy empirikus spiritualizmusnak lehetne filozófiailag nevezni. Ennek Steiner volt a mestere...

Egyébként hogy azért ennyire se legyen egyszerű: az intuitív gondolkodást, azaz az intuíciót olyan szellemi érzékelésnek kell elképzelni, ami a dolgok mögé (ante rem) vagy a dolog működésébe (in res) hatol bele. Tehát nem külső érzékelésről van szó, hanem belülről (akaratilag) érz(ékel)i a formát.

Csak érdekességképpen: ez a megismerő akarat valami olyasmi szellemileg, mint a tapintóérzékünk fizikailag. A tapintás során önmagunkról nem tudunk meg szinte semmit, legfeljebb a fizikai határainkat. Így vagyunk az intuícióban is. Legfeljebb (szellemi) énünk "határa" tudatosítható az intuitív módon megragadott (nem-én-vagyok-)szellemiség által. De alapvetően a tapintással és az intuícióval is nem magunkról tudunk és tapasztalunk meg valamit.