"Milyen virágokra gondolsz...?"
Nos még mielőtt erre rátérnénk, érdemes kicsit szemügyre venni az említett két virágot.

A sáfrány mítoszi és mágikus vonatkozásait összefoglalja Schenouda linkje. Prométheusz virágához hasonlóan vérből sarjad, és általánosan elmondható, hogy kettős természetű, chtonikus növény; szorosan kötődik Demeter-Perszephoné eleusysi misztériumaihoz is (a kékes-lila színű Perszephoné alvilági félévéhez, a sárga pedig onnan való visszatéréséhez). Egy legenda szerint Adonisz-t(aki szintén a ciklikusan meghaló-feltámadó istenségek körébe tartozik) egy a coryciai barlangba tett sáfrányszerző expedíción rabolja el az alvilági királynő.

A mandragóra talán szélesebb körben ismert, lévén a középkor folyamán ismert mérgező, halucinogén hatású mágikus-boszorkánynövény volt. A földből való kiszedéséhez kapcsolódó babona rokon vonásokat mutat: földöntúli, pokoli sikolyt hallat, ami megöli azt, aki csak hallja. E hatást egy féle képpen lehet kivédeni, ha egy kutyával huzatják ki - ekkor 'csak' a kutya pusztul el. Azt gondolom, ez egy némileg korcsosult maradványa egy hajdani rítusnak, amikor még szertartásszerűen a mandragóra, vagy egyéb hozzá hasonló növény felhasználáshoz hozzátartozott a kutyaáldozat. Alább már szó esett róla, Orpheusz három fekete kutyát áldozott Hekaténak, hiszen Hádész egyik mágikus kísérője éppen a háromfejű Cerberus (és a ciprusfa is), és a kutya általánosságban is ismét csak chtonikus állat.

A mandragórát antropomorfikusnak írják le, a központi gyökérből elágazó részek végtagok benyomását keltik (rosszmájúan szólva, bizonyos mennyiséget fogyasztva belőle ez minden bizonnyal teljesen így is van), ezért kitűnően alkalmas az alkímiai monász szimbolizálására, mivel egyesíti magában a minerális, vegetábilis, animális és az emberi terrénumokat, egyfajta kontinuitást jelképez ezek között, ráadásul 'lélekkel van megáldva'. Némely hagyomány úgy tartja, hogy az akasztott ember spermájának nyomán sarjad, ezek után nem meglepő, hogy megfelel a 'homonculusnak' is, és ezért igen kedvelt alanya volt a 'mesterséges megtermékenyítést' célzó szimbolikus (vagy éppenséggel fizikailag is operatív...) alkimista kísérleteknél.
Mindebből látható, hogy egészen párhuzamos tulajdonságokkal rendelkezik, mint Prométheusz virága, mely ugyanúgy egy felsőbbrendű lény szubsztanciájából származik, növény létére 'hússzerű'(animális) gyökere van és minden bizonnyal lelke is, hiszen kihúzását hasonló túlvilági jelenések kísérik, mint a mandragóráét, és hasonlóképpen alvilági szellemek lengik körül.

Ennyi kis bevezetés után következzenek az alkímiai virágok.

Az első kép talán ezek leghíresebbét mutatja, sajnos ennek eredetijét nem ismerjük, ha csak valaki azóta meg nem találta Flamel fakéregkönyvét. Mindenesetre Flamel, egy lappal az 'Aprószentek lemészárlása' elé teszi, és így ír róla:
"A negyedik lap másik oldala egy gyönyörű virágot ábrázolt, mely egy magas hegy tetején nőtt, és amelyet az északi szél rázott hevesen. Kék szára volt, fehér és vörös virágai, levelei pedig úgy ragyogtak, akár a legfinomabb arany. Körülötte az északi sárkányok és griffek fészkeltek..."
Burckhardt mindezt ekképp kommentálja:
"A virág színei a munka három fő fázisát, és két gyümölcsét, az ezüstöt és az aranyat jelölik. Itt a kék veszi át a fekete helyét, összhangban a virág természetével, de a sötétség és az éjszaka ugyanazon jelentésével. A virág az esszenciális Lét magányos hegyén nő, amely azonos a világheggyel. E körül forognak az egek, rajta keresztül húzódik a poláris tengely, és körülötte suhannak a kozmikus erők sárkányai"
Hozzáteszem, érdemes felfigyelni az 'északi' jelzőre, amely valóban poláris (és hyperboreus) szimbolikát sugall, és érdemes összevetni a luciferi északi 'Egybegyűlés hegye'-vel.

A második illusztrációra szintén Titus Burckhardt hívja fel a figyelmet:

"A hermetikus tojásban a saját farkát elnyelő Úroborosz sárkány fekszik a meg nem váltott Természet vagy a megformálatlan materia szimbólumaként. A tojásból nő ki az arany vörös virága, az ezüst fehér virága és köztük a 'bölcsek virága', melynek színe kék. Alattuk van a Nap, a Hold és középen a 'filozofikus' Higany csillaga"

A további illusztrációk közül az első a közismert Rosarium Philosophorum-ból való, itt a csillag hexagonját a kettős, elágazó végű ágak/virágok alkotják.
A másodikon a szokatlan, hordószerű athanor mellett a cserépben látható a kettős szárú, ötszirmú virág, közöttük Merkúriusz jelével.
A ábrákból nyilvánvaló, hogy a közös tőből kinövő két száron levő virágok (emlékezzünk, Prométheusz virága is ilyen volt) az alkímiai kettőst, a kettős természetet jelölik: Arany - Ezüst, férfi - nő, Nap - Hold, stb. (itt érdemes keresgélni a medea-i Nap-Hold képmásokat). Kettejük között található az egyesülésükből születő merkúriuszi természet, avagy a 'Bölcsek kék virága'.
A harmadik illusztráció már eléggé késői, Kirchweger Materia Prima Lapis Philosophorum-ból. Röviden: a két természet a középpontban, a lombikban létrehozza a filozófusok gyermekét, amiből virágként nő ki a 'Coelum Philosophorum', vagyis Filozófusok Ege. Az ábrázolás érdekessége, hogy a virág 9 szárú, a 9 bolygónak megfelelően, Kirchweger ugyanis immár jelzi a Caput és Cauda Draconis-t is! Felülről lefelé: középen, a 'Sahasrara' alatt egy szokatlan Merkúriusz szimbólum. Majd a Sol - Luna, Szaturnusz - Jupiter, Caput - Cauda Draconis, és végül legalul a Vénusz - Mars.

A közös tőből kétfelé ágazó virágok egy alapvető szimbólumra mutatnak rá: az Y-ra.

Maier Symbola...-jából Albertus Magnus, amint a Rebis-re, avagy az alkímiai egyesült természetre, az androgynra mutat, mint a mű céljára. Az Y hagyományosan Pythagoreus szimbólum is, erre most csak utalok, de még Brunónál is élénken élt az a fajta értelmezés.
Azért hoztam fel az Y-t (eltekintve attól, hogy a virágok is errefelé mutatnak), mert néhány már korábban szóba került képlethez egy kissé közelebb visz, nevezetesen ahhoz, amit a 'Folyók összefolyása' névvel illetnek.