AZ ARANYGYAPJÚ ELREJTÉSÉRŐL II.
Az Aranygyapjú története ott ért véget, ahol kezdődött az egész: a Laphüsztion-hegyénél, melyre egykor a repülő kos leszállt…
Argonauták a történet végén visszatértek Orhomenoszba, de minket Médeia vagy szegény Iászón sorsa különösebben nem érdekel. Viszont az igen, hogy az Aranygyapjút „Zeusz” laphüsztioni templomában helyezték el. Ez a templom a Laphüsztion-hegyen volt és azt tartották róla, hogy belsejében titkos lejárat van az Alvilágba…
Pauszaniasz a derék ókori utazó azt írta, Koróneia városától 20 stadionnyira (kevesebb, mint 4 km-re) van Zeusz Laphüsztiosz szent területe. A hegy az orkhomenoszi prehisztorikus királyság szenthegye volt, egy kialudt vulkán. A görögök már csak a hagyományokat vették át. A hely fő istene Zeusz Laphüsztiosz, azaz „Falánk Zeusz”, ami kétségtelenül az emberáldozatokra, a hegyen feláldozott gyermekekre utal (A. B. Cook). Az aranygyapjas kost a mítosz szerint Zeusz küldte, hogy megmentse azt a két gyermeket, akiket Athamasz király feláldozni készült az oltáron. Pauszaniasz szerint a kos hátán Kolkhiszba menekült Phrixosz ugyanakkor „feláldozta” Laphüsztiosznak (!) a kost. Az egészből persze nyilvánvalóan az is következik, hogy eredetileg a mítosz szereplőinek teljesen más volt a neve, s mi már csak a görög változatot ismerjük.
A 19. századi történészek abban a hiszemben voltak, hogy a hegy ősi istene Moloch volt, akinek átvette helyét később Zeusz Laphüsztiosz. De mit kerestek volna erre a föníciaiak, pláne a prehisztorikus időkben…? Egyébként az akkori történetírás reflexszerűen a korábban ott élt föníciaiakra mutogatott, ha görög földön vagy Kisázsiában felvetődött az ókorban a gyermekáldozatok kérdése. Még a krétai Labürinthoszban gubbasztó Minotauroszt is Moloch-al azonosították.
A Moloch-al való azonosítást később ők is elvetették. De akkor kit takar a Laphüsztiosz (Falánk) istennév…? Itt, Boiótiában Zeusz egy másik jelzője Keraiosz volt, azaz „Szarvakat viselő”, ami megint beszélős jelző (némelyek szerint éppen ezért volt kézenfekvő az egyiptomi kosfejú Ammon isten azonosítása Zeusszal).
A közeli Lebadiában volt egy föld alatti barlang, ahol a Delphoi templomát építő, Trophóniosz adta jóslatait (Triphóniosz a legrégibb hagyomány szerint egy kígyótestű agathodaimón volt, aki a „Holdról” jött ide). És Lebadiában Zeusz Laphüsztioszt Zeusz Baszileosz néven tisztelték, azaz „Zeusz Király”… egykor talán nem is „isten” volt, hanem a környék uralkodója, akit a görög hagyomány tett megt istenné…?
Az i.e. 2. évezredbeli görögök nem csupán az orkhomenoszi főisten azonosították saját istenükkel, hanem egy másik helyi istent, akit Dionűszosz Laphüsztiosznak neveztek (és ugyanolyan baljós hírnévnek örvendett, mint Zeusz Laphüsztiosz) és az ő menádjait, Laphüsztiainak nevezték. Koróneiában Athéné Itonia temploma állt, aki meg a háború istennőjének számított. Olyan isteneket tiszteltek a történelem előtti időkben a hegyen, a boszorkányok hegyén, akik gyermekeket öldöstek le és terrorizálták a lakosságot… Kik voltak ők valójában…?
Korábban már írtam erről, de megismétlem, hogy a prehisztorikus időkben a gazdag orkhomenoszi királyság egy sötét hatalom birtokában volt. Nem sokan figyeltek fel Christian Heinecke német ókortudós 160 éve (!) kiadott munkájára, melyben kimutatta, hogy Orkhomenosz egykor, még az írott történelem előtt, a kuréteszek uralma alatt állt (kiket azonosít a telkhinekkel), akik egy titkos uralkodó osztályt alkottak (Orchomenos und der Herrnstand der Kureten, 1849).
A Laphüsztion hegy alján volt Athamasz palotája és Zeusz Laphüsztion temenosza, benne az isten márványszobrával és oltárával. Itt történtek a gyermekáldozatok. Fentebb a hegyen pedig Héraklész Kharosz szobra állt, mert éppen a Laphüsztion volt az a hegy, ahol a hős visszatért az Alvilágból – helyi hagyomány szerint -, magával hozva Kerberoszt, a pokol kutyáját…
A régiek hittek abban, hogy a föld különböző pontjain lejáratok vannak egy alsó világba. Ide csak különleges hősök vagy nagy erejű varázslók voltak képesek lejutni. Az itáliai Baiánál vagy a gizai Nagy Piramis alatt is volt egy ilyen lejárat. Mind a kettőt a rómaiak zárták le.
A Baiánál lévő titkos föld alatti komplexumra, az Alvilág másaként kivájt folyosókra 1962-ig nem bukkantak rá, de itt az egész környék hasonló titkoktól hemzseg, beleértve az Avernó-tavat. Már Ephorosz görög történetíró beszél az itt élő föld alatti népről, akik föld alatti házakban laktak és a járatokban kalauzolták egykor a föld mélyén lévő szent barlanghoz igyekvő zarándokokat, ahol Szibülla osztotta jóslatait. Ide jött le a trójai Aeneas, miután letörte az „aranyágat” Diana istennő szent kertjében álló ciprusról…
Laphüsztiosz-hegyénél azonban mit sem tudunk bármilyen kutatásokról, pedig a hagyományok szerint egykor ez a rég kialudt vulkanikus eredető sziklahegy a Boszorkányok hegye volt, ahol a menádok révületbe estek, kecskemaszkos férfiak mászták meg csúcsát, és Laphüsztiosz isten templomában pedig gyermekeket öldöstek le egészen addig, míg az „Aranygyapjút” el nem rabolták. A templomból titkos járatok vezettek a föld méhébe.
Egyedül Orpheusz volt képes arra, hogy az Aranygyapjút elrejtse, mert valamilyen ismeretlen okból el kellett rejtenie ezt a roppant veszélyes szerkezetet, melyet az őskorban hozott ide egy halódó faj a Vénuszról.
A levezető járatot valószínűleg már az i.e. 2. évezredben lerombolták az ideérkező hellének, valószínűleg ugyanakkor, mikor a monda szerint „Héraklész” (tehát a még a trójai háború előtt) kövekkel eldugította a Kopaisz síkság csatornáit és a hegyen átvezető csatornáját, ami a Kópaisz-tó keletkezéséhez vezetett.
Egy vatikáni kézirat ismeretlen mitográfusa megjegyezte, hogy az Aranygyapjú (tehát nem a kos!) képes volt valakit a levegőbe emelni. Más régi források pedig beszélnek arról, hogy vöröses fénnyel is világított. Olyan alkimista szerkezet volt, ami a biológiai keresztezést, megtermékenyítést szolgálta, de nem csak azt, hanem az élet megfiatalítását, regenerálást, s erre kellettek a gyermekáldozatok, véráldozatok. A mi tudományunk már képtelen ebbe az irányban kutakodni, de majd egyszer kifogják mutatni, hogy ez az elgondolás helyes, azokban a sötét időkben idemenekült idegen faj mit sem törődött még korunk morális aggályaival…
Erről a szerkezetről valamilyen szintű információt fenntartottak az ókori alkimisták, majd ebből még kevesebb tovább szivárgott középkori utódaikhoz. Mert hisz, hogyan magyaráznánk, mikor Flamel és mások alkimista tárgyú szimbolikus képein szüntelen előbukkannak ezek a dermesztő részletek. Rejtélyes utalások mutatnak egy alkimista titkos „rítusra”, mely során csecsemőket mészárolnak le, vérüket nagy edényekbe csorgatják, s amiben két másik eszköz is van, amit a nap- és holdjelképével mutatnak, de pontos értelmével és funkciójával már nem lehettek tisztában. Az alkimista képek ezen részleteit némelyek Jézus születésével, Heródesz királlyal próbálják kapcsolatba hozni, aki leölette a csecsemőket. De elég megnéznünk a képeket, hogy ezek nem egy újszövetségi jelenetet mutatnak, valamiféle rettegő király bosszúját, hanem kimért, aprólékos precizitást az ember-hasznosításban… csak éppen erre senki nem mert eddig gondolni…
A rózsakeresztes Michael Majer közli egy fiktív beszélgetését Kolkhiszban az argonauta Iászónnal, aki elárulja, hogy Médeiától megkapta a „Nap és a Hold jelvényeit”. A több mint ezer évvel korábbi Argonautica Orphica ezt az eseményt Orpheusznak tulajdonítja. A régi vázaképek és más rajzok több esetben mutatnak a kolkhiszi kertben, ahol a fán lógó Aranygyapjút ábrázolták, a fa alatt egy edényt, kelyhet vagy valamiféle tartályt. Ennek célja és értelme azonban a mítoszokból nem derül ki, semmit nem mondanak, hogy miért van ott, de azt hiszem ez volt a furcsa gépezet harmadik eleme.
Ez az idegen alkimista gépezet egykor a Laphüsztion hegyén lévő speciális erődben működött, majd innen elrabolva került Kolkhiszba. Mélyebb technológiai részletekkel nem tudok, nem akarok és lehetetlenség is szolgálni, mint mondjuk egy 2228-ban történő operációról kellene beszélnem…
*
A történet végének "befejezetlensége" azonban érthetetlen kellene legyen korunk mitográfusai előtt, és éppen ezért nem is nagyon akarnak arról beszélni, mi lett az Aranygyapjúval. Hiszen amiért annyi harc folyt, egyszerűen csak berakták a laphüsztioni templomba? A további sorsáról meg semmit nem tudni, mintha itt elvágta volna egy láthatatlan szike a történet fonalát… de a magyarázat egyszerű:
A hagyomány szerint a templomból titkos járat vezetett az Alvilágba. Azt gondolom, hogy Orpheusz nem a templomban, hanem a hegy kialudt kráterjének gyomrában rejtette el az Aranygyapjút. Így már érthető, hogy a későbbi évezredekben soha egy büdös szó nem hangzott el az Aranygyapjú létéről vagy nem létéről.
Abban biztos vagyok, hogy Orpheusz a Héliupolisz Rend legtitkosabb utasításainak megfelelően járt el, mikor az Aranygyapjúval és kellékeivel az Alvilág Kapuján áthatolva lement az alsó világba… Talán a rend abbéli félelmében, hogy az Aranygyapjú egyfajta hívójelként szolgálhatna olyan förtelmes lények irányában, kikről azt gondolták, Atlantisz bukása után szétszéledtek a földön, és titkos helyekre költöztek. De ettől is nagyobb rémületet válthatott ki az a lehetőség, hogy esetleg az Aranygyapjú a sárgolyónkra vonzhatná az űr eldugott ponjairól azokat a lényeket, akik számára mi csupán biológiai nyersanyagot jelentenénk két csillag le- és felkapcsolása között…
Azt gondolom, hogy az Aranygyapjú – sok ókori ereklyével szemben - ma is meg van, valahol a Laphüsztion hegy alatt, egy titkos kamrában, ahová több mint ötezer évvel ezelőtt Orpheusz rejtette. De azt még inkább gondolom, hogy korunk nem áll készen arra, hogy ezt a valamit napvilágra szabadítsa…
