"Labirintus zsarnok démonjai: ilyesmit nem lehet mondani csak úgy, odavetve, s erről beszéltem többször, s ha ez a megállapítás a valóban démoni, és annak is nevezett kabirokra (és fajtársaikra) vonatkozik, úgy a Babilon gonosz  gyermekei sem lehetnek mások, mint Bérósszosz babiloni pap által említett ősidőkben feltűnt undorító féldémonok, az annedotuszok..."

 

Amikor Inanna leér az alvilágba, ott nem csupán iker-önmagától kapja meg az ítéletet, miután elfoglalta Ereskigál trónját, , hanem a 'hét alvilági bírótól' az Anunna-náktól (vagy elhíresültebb nevükön Anunnakik). Ők azok, akik távoztakor helyettesítő áldozatot kérnek tőle (miután Enki két küldötte feltámasztotta az élet-adó-víz és az élet-adó-növény segítségével): "Ki emelkedett fel valaha az alvilágból, ki emelkedett fel az alvilágból sértetlenül? Ha Inanna fel akar emelkedni az alvilágból, hát adjon valakit maga helyett." (ez lesz a eleuziszi módon meghaló-újjáéledő, az őszt és a telet az alvilágban töltő Dumuzi-Tammúz)
Inanna távozásakor pedig 'gyerekrabló' és 'házasságtörő' testetlen démonok sorfala között halad el.

 

Vajon Bérosszosz Oannésze és annedotuszai, valamint az alvilági Annuna-k nem ugyanazon 'faj'-nak lehettek a képviselői? A mellékelt pecséthengeren valószínűleg Inanna-Istár látható, felül égi, alul pedig alvilági lényekkel övezve. Utóbbiak közül kettő halfarkot visel. Az illusztráció és a történet maga is szépen rámutat Inanna 'kétlakiságára', Vénusz kettős arcára, égi és alvilági, Inanna és Ereskigál összeolvadó alakjában.

 

De ha már a Kos-t keresem, keresem a bika-szörnyet is a Labirintusban. Amikor az alvilági kapuőr megkérdezi Inanna, mi okból van itt, ahol a madár se jár (Inanna mint látható, félig madár - vagy méh?), ezt válaszolja: "Mert Gugalanna úr, nővérem, a szent Ereskigál férje meghalt; hogy temetési szertartását megtartsam, hogy virrasztásán résztvegyek - ez az oka jöttömnek."

Eltekintve attól, hogy ezt a kommentárok csak fedősztorinak tartják érdemes figyelembe venni. Ugyanis 'Gugalanna úr' nem más, mint az 'Ég hatalmas bikája', Inanna teremtménye, akit pusztítani küldött a földre, akit a hős Gilgames öl meg, s az 'Égi Bika' mellé felhajítja a combját is (az égi Bikacomb, mint a Göncöl, Egyiptomból is ismerős toposz)
Szóval megint azzal állunk szemben, hogy létezett egyfajta igen ősi, prehisztorikus szimbólum-és jelképtár, amiből a mítosz szerzők csemegéztek, és rejtélyes, vagy éppen szándékos és célzatos módon szerkesztették és permutálták ezt a halmazt újra és újra újabb mítoszokká, hogy titkos kódnyelvként misztériumaik hordozójául szolgáljanak.

 

Így már nem is annyira elképzelhetetlen, hogy a kost is az égi Kos felé érdemes keresgélni ebben az értelmezésben, hiszen a görögök szerint is az Aranygyapjú az Égi Kos (vagy a szereplése után az 'égre helyezett' kos, ahogy az a csillagképek esetében szokás) gyapja. A képen Phrixus('Göndör', akár csak a gyapjú), a híres aranyszőrű kossal, aki Colchis-ba repíti (vagy úsztatja?) a tengeren keresztül (a kos nemzője Posszeidon tengeristen, így van némi áthallás a másik égi szarvas lény, a Bak felé, Capricornus, avagy tengeri kecske, amit halfarokkal ábrázolnak), ahová megérkezvén a király neki is adja a lányát Chalciope-t, Médea testvérét, aminek tiszteletére Phrixus Zeusznak áldozza a kost. Phrixus négy gyermeke persze szintén ott van az Argonauták kommandójában. 

 

És egy újabb megfejtésre váró jelkép: Dumuzi és a kosok.