AZ ARANYGYAPJÚRÓL I.

 

 

 

Charroux szerint az Aranygyapjút egy „repülő koson” szállították Kolkhiszban, de az akkori népek természetes módos társították a Beavatók légi szerkezeteit repülő kosokkal (mint pld. Egyiptomban), repülő bikákkal (mint Asszíriában) vagy akár repülő sárkányokkal (mint Kínában). Egy mítoszban maga Zeusz is az Aranygyapjúban emelkedett az égbe. Nem csak Charroux, de már az ókori görögök is érthetetlennek tartották, hogy az orkhomenosziak elindították volna az expedíciót csupán egy birkabőrért, még ha az aranyból is lett volna. Először is egy ötven fős válogatott csapatot szerveztek: tudósok, papok, héroszok, harcosok, királyfiak voltak benne, és megépítettek egy kiváló hajót is. Az egész nem ért volna annyit…

 

Se szeri, se száma a sok elképzelésnek, ami az Aranygyapjúra vonatkozott, sőt ezek közt több egészen az ókorba nyúlik. Mint az is, hogy az nem volt más, mint az aranymosásnál errefelé alkalmazott birkabőr, amit időnként fára akasztottak száradni (Sztrabón, Arrianosz). Palaiphatosz meg Héliosz lányának aranyszobrát tudta az Aranygyapjún. Varro szerint értékes bőrökért és prémekért mentek az argonauták, aminek akkoriban Kolkhisz bővében volt. Pergamoni Kharax meg egy kolkhiszi írási technikának tudja be, mikor pergamenre aranybetűkkel írtak. Megint mások a királyi hatalom jelképét látták benne. Várkonyi Nándor számára jelkép, a „mágikus tudományt” jelenti, ezért őrzi sárkány (1994). Eliphas Lévi szerint az Aranygyapjú a „nap lenyúzott bőre, a mágikus munkák nagy titka, a beavatás vége” (1860).

 

A legérdekesebb magyarázatot kétségkívül a bizánci Szuda-lexikon szolgáltatja, amit 970 körül írtak, mikor megemlíti a „Deras” sz („bőr”) kapcsán, hogy a költészet ugyan erről nem beszél, de ezekre a „bőrökre”, amit az Aranygyapjú bőrének mondtak, könyvet írtak rá arról, hogyan válik az alkímiában arannyá valami. Később az emberek azért mondták a bőrt „aranynak” mert annak előállításáról szólt. Ennek megfelelően az alkimista hagyományok Iászónt, Médeiát és Orpheuszt alkimistáknak mondták. Fulcanelli szintén úgy volt vele, hogy az Aranygyapjú története tkp. a Bölcsek Köve előállításáról szól. Viszont ókori hagyomány sehol nem utal arra, hogy a Bölcsek Kövének leírása lett volna a birkabőrön, s annak sincs sok értelme, hogy ezt miért tartották volna felakasztva egy fán…

 

Az igazság az, hogy ezek a magyarázatok, nemcsak nem kielégítőek, hanem tévesek is. Csupán racionális magyarázatot próbáltak keresni a mítoszra, de annak mélyére sohasem láttak.

Biztos vagyok abban, hogy az „Aranygyapjú” kódszava mögött rejlő tárgynak egy roppant fontos, kézzelfogható valaminek kellett lennie, nem egy aranyozott birkabőrnek vagy az birkabőrre írt „alkimista-receptnek” kellett lennie. Sőt az is lehet, hogy nem is „kódszó”, csupán értetlenségük kifejezése valami olyasmire, amit képtelenek voltak érthető fogalomba önteni, s elnevezték a repülő kosról, ami egykor idehozta.

Lehet, hogy a kései „Grál” szó egy olyan kódszó csupán, ami nem is egy tárgyra, hanem olyan tárgyakra volt alkalmazható, melyek nagyon fontos technikai eszközök voltak, és a Vénuszról kerültek ide? Sőt, elképzelhető az is, hogy pld. az Aranygyapjú amellett, hogy igen jelentős valami volt, a földi emberek számára nem is igazán bírt hasznossággal?

Tegyük fel, hogy amit Odüsszeusz elhozott a ládában egy régi civilizáció technikai vívmánya volt, és nagyon hasonlatos ahhoz, amit az alkímiai legendák az athanorról meséltek. Homérosz azt is tudta, hogy miután beüzemelték Pharoszon ezt az athanort a telkhinek barlangjában, úgy –később- hajók jöttek a szigetre rendszeresen, hogy a „fekete vizet” tartalmazó nagy edényeket felszedjék…

Amit a görögök „Aranygyapjú” néven ismertek, azonban jóval bizarabb technikai találmány volt. De az is elképzelhető, hogy valami módon „összekapcsolható” volt a Szkherián őrzött láda szerkezetével.

 

Az igazi „Aranygyapjú” leírása nehéz, de azért megkísérlem. Olyan részleteket azonban ne várjatok, hogy elmagyarázom a működési elvét, formáját vagy, hogy mi hajtotta, hisz a miénktől teljesen idegen technikai civilizáció szülötte. Mintha Julius Ceasarnak elvinnénk időgépünkön egy géppisztolyt, egy zsebrádiót és mondjuk fénymásolót. Bemutatnánk neki, majd kétségek közt otthagynánk. Ő vajon, hogy magyarázná el ezek „működési elvét”…?

Szóval kezdjük az elején, mert úgy hiszem az argonauták mítosza nagyon homályos, a görögök számára érthetetlen volt, s végül össze-vissza magyarázták, mégis benne van valamiféle magyarázat, amire soha senki nem figyelt…

[Ugyan már aranyozott bírkabőr, meg aranycsinálás-recept...!]

 

************

 

Már az se biztos, hogy a színe arany volt, mert rodoszi Apollóniosz egy ókori kommentára megjegyzi, hogy sokan az Aranygyapjút aranyozott bőrnek tartják és őket követi Apollóniosz. Viszont Szimonidész költő – a több mint két évszázaddal megelőzte Apollónioszt- fehérnek mondja, néha meg bíbor színűnek.

Mikor Iaszón vitte, a lába alatt fénylett a talaj, ha sötét terembe vitték, vörös fénnyel világította be a helységet.

Iaszón teljesítette azt a próbát, hogy a két bronzlábú bikát igába fogva, felszántotta velük Árész menetét. A fémbikák tüzes lángot fújtak. Pindarosz meséli, hogy Iászón levette bíbor öltözékét és bekente magát egy Médeiától kapott titkos szerrel. Ez megvédte a tűztől és nem fogta a kard. Tehát hasonlóan viselkedett, mint egy egyiptomi beavatott, aki a tüzes Hórusz Szem elé járult. Csak e próbatétel után mehettek a gyapjúért.

Az egyiptomi beavatottak is ismertek egy szert, ami védett a tűztől. Náluk egy bronzszfinx játszotta a tűzokádó bika szerepét és része volt a beavatásnak. Szent Epiphanosz beszámolt róla, hogy az egyiptomi papok bekenték arcukat valamilyen szerrel, majd az üstök forrásban levő vizébe merítették anélkül, hogy a legcsekélyebb hatással lett volna rájuk. Ugyanilyen szer védte Orpheuszt, Médeiát és Iaszónt az Aranygyapjú által kibocsátott forróság ellen.

Orpheusznál bizonyára nála volt az a Héliupoliszban gyártott „automata fej”, ami az út során már segítségére volt. Talán itt is használnia kellett…

Mert ők hárman hatoltak be az akkor még álló ősrégi labirintusba, mely nyilvánvalóan egy ősi technológia bázisa, varázslóhelye, kígyószentélye volt, s nem volt más feladatuk, mint onnan elrabolják ezt a titokzatos eszközt.

Azt is gondolom, hogy az Aiából elhajózó argonauták - most már az Aranygyapjú birtokában- további utazása és tevékenysége szorosan össze kell függjön az Aranygyapjú alkalmazási funkciójával, csak erre senki nem figyelt eddig…

Bizonyos vagyok abban is, hogy a három helyszín: a kolkhiszi Aia, a szkheriai Poszeidón-templom és a krétai Labirintus szorosan összefügg. Mindegyik olyan hely volt, ahol történelem előtti különös labirintus, alkimista bázis állt és mindegyik hely hatékony működéséhez tartozott az az gépezet, amit mi Aranygyapjúként ismerünk.

 

Még egy halvány nyomunk is van erre az összetartozásra. Nem is olyan rég, Gia Kvashilava grúz tudós arra a feltevésre jutott, hogy a híres „Phaiszoszi korong” képírásos jelei megfelelnek a kolkhiszi aranyírásnak. A korongot 1908-ban találták Krétán, mindkét oldalán képírásos jelek sorakoznak, és bizonyosan nem görög, hanem kréta ősibb lakóitól származik. A régészek egy ház kiásása során találták, mely romot 3600-3900 évesnek gondolják, s ezáltal a korongot is. Pedig nem mond az ellen semmi, hogy ettől jóval régebbi is lehet (a görög kormány nem engedi a korongot kormeghatározási vizsgálatoknak alávetni). A jele pedig máig megfejtetlenek.

Kvashilava Kharax történetíróra hivatkozik, aki feljegyezte, hogy a kolkhisziaknak volt egy technikája, amivel arannyal írtak pergamenekre. Ugyanakkor ókori görög szerzők egy krétai ősfajnak, a Korübantoszoknak tulajdonították a feliratok szent betűit (Kürbeisz), amit ők titkolta a sziget többi lakói elől. C. Ritter azt magyarázza, hogy a Kürbeisznek azokat a táblákat nevezték, melyeket Kolkhiszban használtak (Chkonia, 1896).

Sztrabón ókori geográfus arról tudósít, hogy a rejtélyes korübantok Kolkhiszból érkeztek Frígiába, Euboiára, Szamothrakéra, Krétára és más szigetekre.

A korübantokat általában, mint a kabirok vagy kurészek rokonaiként írták le, sőt sokszor azonosították is ezeket egymással. Barlangok mélyén üléseztek, a Nagy Istennőt kísérték talpig fegyverben, és förtelmes rítusaik voltak. Nekik tulajdonították a zene, a tánc, a bortermelés, a bányászat és a kovácsmesterség feltalálását. A megjelenésüket egyaránt visszataszítónak írták le. A történeti időkre ők is eltűntek, de pld. Frígiában még sokáig a Nagy istennő misztériumainak orgiasztikus táncosait is korübantoknak nevezték, akik fegyverben táncoltak és kakastaréjos sisakot viseltek, ami valószínűleg valamiféle hagyomány megőrzés lehetett az ősi korokban valóban itt élt korübantokra. Azt mondják, hogy egykor Szamothrakén a korübantok, az a hét vagy kilenc daimón felügyelte a misztériumok korübantikus táncát.

Azt hiszem Kvashilava elgondolásában van logika, hogy az ősi kolkhiszi írás és a krétai megegyezett, mert ugyanaz a faj alkotása volt. Felfigyelt arra is, hogy a phaisztoszi korong képírásjelei közt többször szerepel egy fej, ami éppen olyan, amilyennek a korübantokat leírták: kakastaréjt viseltek, ami világosan kivehető. Kvashilava nem említi, de a medzamori „ősi ipartelep” bronzfigurái többször ábrázolták ezt a bizarr démoni fajt, mint egy képükát már itt bemutattam:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=104752513&t=9000303

 

Ha Kvashavilinek végül igaza lesz, úgy egyértelművé válik, hogy a görögök érkezése előtti időkben kapcsolat volt Kolkhisz és Kréta közt: Aia labirintusa, a medzamori fémkohászat és a krétai labirintus De lássuk hát, hogy mit nem értettek meg görögjeink a mítoszból, és hogyan kapcsolódtak a helyszínek egy szörnyűséges és embertelen technológiához, aminek valahogy az Aranygyapjúnak nevezett eszköz lehetett a kulcsa…

 

A phaisztoszi krong egyik oldala, mellette két rajz is, melyek a korong jeleit mutatják és a kakastaréjos korübantokra emlékeztet...