northgate Creative Commons License 2010.11.10 0 0 1390

Szervusztok!Közel egy éve ismerkedem az antropozófiával, nagyon érdekes, izgalmas területnek tartom, csak egy kicsit lassan tudok haladni vele.

 

Ezt a topikot is végigolvastam, és sokat nem tudok hozzátenni, egyelőre minden információáramlás egyirányú a nézőpontomból. Szerintem ez nem is fog sokat változni, számomra nagyon idegen ez a közeg. De a való életben is inkább megismerni szeretek, és csak kisebb részben gomolyítom tovább a gondolatok fonalát.

 

Amiért mégis beköszöntem ide, a "Hello world!" kinyilvánításának vágya mellett, az az, hogy szerintem a Föld fejlődésével kapcsolatos időpontok nem pontosak (pl. hogy az anglo-germán időszak kábé 200 év múlva ér véget, és utána a szláv kultúrkorszak ettől eddig tart, stb), mert ez a megközelítés nem veszi figyelembe az idő gyorsulását. Azaz azt, hogy az idő többek között sávos felépítésű, és minden sávban azonos mennyiségű történéshez 20x kevesebb idő kell, mint az azt megelőzőben. ("Timewave zero" elmélet, Barbara Hand Clow Maja kód című könyvében mindent meg lehet tudni erről [bár az ott megadott dátumok és előrejelzések sem pontosak])Ha a jelenlegi exponenciális folyamatokat nézem, a népességrobbanást, a rendelkezésre álló erőforrások (energia, termőföld) apadását, akkor ezek méginkább megerősítik a megérzésemet.Szerintem a XX. század nagy része volt a szláv kultúkorszak (kommunizmus építése a világ elég nagy részén), és egy-két évtizede már az univerzális kultúrkorszakot éljük (internet, globalizáció, mobilkommunikáció), aminek hamarosan szintén vége lesz, és ezzel az Eurázsiai főkorszaknak is. Remélem zökkenőmentesebb lesz, mint Atlantisz bukása.