AZ ARGONAUTÁK KOLKHISZBAN
Az Argó hajó elért Kolkhisz legendás földjét, ami tkp. a mai Grúziával azonos. Behajóztak a Phasis folyó széles torkolatába. Hogy melyik folyó lehetett ez, nincs egyöntetű vélekedés, de a tudósok szerint leginkább a mai Rioniról lehet szó. Az i.e. 7. sz. vége felé a milétoszi görögök nagy gyarmatalapítási lázukban a Phaszisz folyó torkolatához közel megalapították kolóniájukat, egy Phasisnak nevezetett város és tengeri kikötőt.
Kolkhiszt a legrégebbi történetek Aiának ("föld"-nek) nevezték, akárcsak legendás székhelyét.
A régészetnek máig nem sikerült sem a kolkhiszi székhelynek, Aiának, se még a görög Phasisnak sem a megtalálása. Ennek legfőbb oka a térség, geomorfológiai változása az utóbbi évezredekben. Phasisról újabban azt sejtik, hogy a mellette lévő tóba csúszott. A phasisi görög telepesek meg abban a hiszemben voltak, hogy valahol a közelükben terült találhatók voltak Aiai romjai. A Rioni folyó pedig az idők során többször változtatta medrét.
[Yves Nourissat térképe az argonauták idei Nyugat-Ázsiáról]
A Fekete-tenger és Kisázsia körül éppen ez nehezíti a hajdani ősi kikötővárosok azonosítását, mert csak az utóbbi háromezer évben több helyen a tenger kilométerekkel bentebb van, mint egykor, máshol meg a szárazföld nyomult a tenger felé, így a tengermelléki Trója 15 km-el bentebbre került a szárazföldön. ha még messzebb megyünk, úgy 7-8 ezer évet, meg azt találjuk, hogy a Kisászia és Európa közötti szoros még össze van záródva, és a Fekete-tenger északi részének jórésze még szárazföld. Ilyen szempontokat is figyelembe véve kell az Argó utazására gondolnunk.
Ez már amiatt is érdekes, mert a legkorábbi görög költők és mitográfusok valamiért abban a tudatban voltak, hogy a Fekete-tenger jóformán a földet körül folyó Ókeanosz egy öble vagy legalábbis a Phasis folyó által össze van kapcsolódva ezzel az Ókeanosszal. A francia Yves Nourissat részletesen megrajzolta az argonauták útvonalait és arra a következtetésre jutott, hogy az Argonauták idejében geográfiai valóság volt, amit Mimnermosztól Apollónioszig a költők mondtak, hogy Aia az Ókeanosz keleti szélén feküdt. Nourissat szerint ugyanis akkoriban a Kaukázus nagy szigetként emelkedett ki a Kaszpi- és a Fekete-tenger között. A Kaszpi-tenger akkoriban pedig a déli vége volt a Nyugat-Szibériát beborító ún. Szkíthiai-óceánnak, mely északon a Jeges-tengerhez és ezáltal a világóceánhoz csatlakozik. (Ez egyébként kisegítene az Argonauták hazatéréséről, a Timaiosz történetíró által felvázolt északi útvonalban, amit eddig lehetetlennek tartottak.)
Az Argonauták találtak egy holtágat a Phasison, ahol elrejtették hajójukat. Iászón a tanácskozáson arra jut, hogy néhány társával elmegy a közeli Aia városába, Aiétész kolkhiszi király székhelyére, és megkéri a királyt, adja vissza az Aranygyapjút. Másnap Iászón hét tagú küldöttségével Aiétész király elé járult, magával vitte Hermész isten mérnöki botját is. Mikor Mózes a testvérével a fáraó elé járult, Áronnál Thot pálcája volt. Aiétész ugyanúgy viselkedett, mint az egyiptomi fáraó: mágikus feladatok elvégzésével bízta meg őket, egyfajta próbákkal… Persze, még Aia…
Nem sok fogalmunk lehet a legendás királyi székhelyről. A monda szerint Iaszónék egy fölöttébb bizarr temetőn átkelve jutottak a város közelébe, amiről a logográfus Phereküdész azt írta, hogy a Phasis folyó egy szigetén feküdt (s nem hegyek gyűrűjében, mint mások írták). A sziget dombján át a város, magas fallal körülvéve (Stecchini szerint Aia földrajzi helyzete: észak 42°12’, kelet 41°38’).
Egy ősi királyság fővárosa volt ez, láthatólag sokkal ősibb időkre mutat, mint azt a görögök hitték, akik a mükénéi időkbe tették az eseményeket. Aia királya Aiétész, a Nap főpapja, sőt fia. Maga a város Héliosz szent városa, akár Héliupolisz vagy Baalbek. Abban az ősi világban meg is volt még a kapcsolat ezen városok közt. Azt is mondták egykor Kolkhisz az egyiptomiak gyarmata volt, s feljegyezték a görögök, hogy a világhódító Szeszósztrisz fáraó csapatai egészen Kolkhiszig törtek és katonáinak egy része itt telepedett le. Értékes föld…
Kolkhisz és a Kaukázus: Prométheuszt egy itteni sziklához kötözték. Idevetette Zeusz Tüphónt, a Káosz Kígyóját. A hegyek közt az óriások egy törzse élt. A nagy Vízözön idején itt volt az öt menedékhely egyike. Ozirisz innen vitte a búzát Egyiptomba. A fémek bányászata és művelése itt a történelemelőtti korokba nyúlunk, s minél mélyebbre jutunk, annál meglepőbb kohászati nyomokba ütközünk. Charroux szerint ez a vidék a vénusziak ősi támaszpontja volt, amivel teljesen egyet érthetünk.
Aia tiltott-titkos városának romjait ma sem tudjuk hol van, pedig Iaszónék mikor közeledtek felé, hasonló pompát láthatott, sőt ugyanazt a mintát, amit Odüsszeusz ezer kilométerrel nyugatabbra, a phaiákok fővárosát. A víz által körülvett domb tetején lévő város királyi palotáját maga az istenek kovácsa, a Kabirok atyja, Héphaisztosz építette.
A királyi kettős palota a nap fiainak hatalmas kertjének közepén terült el. A palota előtt négy szökőkút állt. Ezek is Héphaisztosz készítményei voltak, csakúgy mint azok a csodaművek, melyek Aiétész termeiben álltak. A két egyforma palotából állt, az egyik a királyé, a másik a királyfié volt. Volt még két kisebb palota is (az egyik Médeiáé).
[Egy megmaradt vészjosló visap-sztélé]
Nem véletlen, hogy a vénuszi fajra az egyik legtöbb nyomot a Kaukázus hegyei közt találjuk, hiszen Kolkhisz valamikor az ő gyarmatuk volt. A rémisztő, és nyugtalanító lények, kiket már megismertünk, itt sokkal hevesebben törtek fel, az itteni népek tele vannak számos regével embertelen hatalmukról. Kolkhiszból mentek a kabirok fajtestvérei, a korybantok nyugatra, megjelenve Frígiában, majd válnak a szamothrakéi titkos szertartások hét daimonjává…
A föld egyik legfélelmetesebb vidéke ez. Nem véletlenül kellett az Argonautákkal tartania egy héliupoliszi pap-varázslónak, Orpheusznak. A mocskos félszerzet, törpe faj ősi támaszpontja. A kaukázusi legendák sorra beszámolnak arról, hogy valaha a hegyek közt egy csúf, törpe nép élt, akik kőházakban laktak és gonosz varázslók voltak. Egy részük földalatti vagy tavak alatti városokban élt. Az argonauták is rájuk bukkantak a Kaspi-hegy tájékán. Ezer évig is élhettek. Fiatal lányokat kellett nekik áldozni. Az égből rendszerint tavakba ereszkedtek le, közben sűrű villűmokat keltve.
Az Ararát lábainál élő halpikkelyes undorító visapokat a hős Vahagn pusztította ki. A visapok ( és más kaukázusi nyelvben: acanok, kadzsok, vesapok, stb) tudtak repülni, lakni a víz alatt vagy a felhőkben. Halformájú szobraikat az öntöző csatornák és források mellé helyezték az örmények ősei. Ezen sztélékből csak pár maradt fenn, hisz a kereszténység hosszú századai alatt nagy részüket szétverték, de még így is vannak köztük 4-5 ezer évesek is. A visapok vára volt valaha a híres Ararát-hegy is: a hegy kígyókirálya Maszisz és felesége, Anus gyermekei voltak. Torzszülöttek, föld alatti titkos palotákban éltek. A mítoszok beszámolnak arról, hogy végül az isteneknek sikerült módszeresen kipusztítaniuk őket.
De amikor Orpheusz és Iaszón gyalogoltak Aia csodavárosa felé, már tudniuk kellett, hogy ez a város, hol az ősi világ egyik nagy titkát, az Aranygyapjút őrzik, az istenverte förtelmes Korybant-Kabirok erődvárosa, hatalmuk földi bizonyságának utolsó nagy bástyája…
