KUTATÁS PORSENNA MAUZÓLEUMA UTÁN II.


A római történetírók feljegyezték a szabin származású Numa Pompilius római királyról (i.e. 716-673), Janus papjáról, hogy ismerte a villám létrehozásának és irányításának művészetét. Numa azért újította fel a "saliusok" rendjét, hogy a kabiroknak mutassanak be áldozatot. A legenda szerint még az etruszk papok is beavatták tudományukba, megtanítva őt Juppiter erejére, a villámra, melyen leereszkedik a földre.

Volt egy hagyomány arról, hogy az itáliai őslakók királyát Picust, és fiát Faunust csellel elfogatta. Faunust más mondákból is ismerjük, de ott Hermész fia, s valószínűleg azé a Hermészé, aki egy kabir-törpe, s Szamothrakén Kadmiloszként tisztelték és a sziget alapító héroszának, Szaónnak apja.
Faunus maga is egy Kabirszerű alak, őskirály, mágus, egy incubus, aki saját lányát, Bona Deát kígyó képében tette magáévá. Gyerekeket rabolt és lázat küldött az emberekre. Picus kénytelen volt elárulni Numának, hogyan lehet elhárítani Juppiter villámait, amit ölésre is használhatott. Numa később a "villámok tisztításával" is foglalkozott Juppiter Elicius templomában, mert magától Juppitertől tanulta meg az. Numa könyvben is leírta, amit Picus és Faunus elmondott a fogságban a villámok természetéről, amivel eljutott "a démonok titkaihoz" (Szent Ágoston).
A Numát követő király, Tullus Hostilius (i.e. 673–641) elolvasta Numa könyvét, de helytelenül hajtotta végre az utasításokat a templomban, és "villámcsapás érte".

Azt mondták Porsenna etruszk király -aki Porsenna i.e. 507–ben elfoglalta Rómát- szintén ismerte Numa titkát, és ismerte a művészetét annak, hogyan lehet villámokat alkotni és irányítani. Mikor Volsinium városának vidékét egy Volta nevű (!) szörny pusztította a maga által keltett villámmal sújtotta agyon.
Viszont más hagyományokban ez sokkal régibb tudomány volt Numánál, mert az etruszkok már jóval korábban ismerték, hiszen kultúrhéroszuk, a törpe Tages hagyta hátra számukra, mielőtt eltűnt. Porsenna pedig etruszk beavatott volt, és sokkal hitelesebb, hogy az első római királyok is éppen az etruszk papoktól vették át ezt a tudományt és nem fordítva. Peter Kolosimo olasz író az "Időtlen Föld" c. könyvében írja: „Néhány szaktekintély úgy gondolja, az etruszkok birtokolták az elektromosságot, és Róma királyai eltanulták azt az etruszkok bölcseitől… Lars Porsennáról másrészt azt mondják, elektromosságot használt, hogy megszabadítsa királyságát egy szörnyetegtől, akit egy különös egybeesés folytán Volta néven emlegettek.” (1964).

Tehát múltkor ott tartottam, hogy Porsenna építtetett egy mauzóleumot magának, melynek az alsó részét "labirintusnak" mondták. Sajnos, Plinius szövege már nehezen érthető, hozzávéve, hogy maga is csak idéz egy korábbi szerzőt, Varrót, aki megint idézhet, mint Niebuhr gondolta, miszerint Varrónak -akiben etruszk vér is csörgedezhetett- etruszk könyvek lehettek a forrásai. A mauzóleum leírását már a 19. századi történészek mesébe illőnek gondolták, s a 20. századi utódaik éppen ezért már nem is foglalkoztak vele. Az 1840-ben Clusiumnál (Chiussi) felfedezett Poggio Gajellának nevezett domb járatait megnézte akkoriban George Dennis angol utazó és már akkor azt írta útikönyvébe, hogy a járatok természeteseknek tűnnek a dombban, és még azért lehet remény Porsenna igazi sírjának (legalábbis annak alsó részének) megtalálására. Ma mégis úgy mutogatják, mint Porsenna sírját...
Viszont tudjuk, hogy Sulla római tábornok i.e. 89-ben elfoglalta Clusiumot: nem lehet, hogy ekkor lerombolták Porsenna mauzóleumát...?

Viszont szerencsére még a régi, 18-19. századi építészek megpróbálták a nehezen érthető leírás alapján rekonstruálni Porsenna építményét (mint Graves, Charles de Brosses, Luigi Canina, Quatremere de Quincy). Az előző hsz-ben idéztem Varro szövegét, említve, hogy "petatust" helyeztek a bronzkorongokra. Petatus (petasus) pedig egy csúcsos kalapformájú épületdísz volt általában. Viszont az említett szövegrész így is fordítható: „Mindegyik csúcs [vagy a csúcsok összessége?] fenntartott egy bronz korongot [orbis: kört? gömböt?], amelyen egy egyedülálló kupola [petasus] volt.”

Szóval az építészek rekonstrukciói éppen ezért ingadoztak a lehetőségek közt.











Quatremere de Quincy rekonstrukciója (1836)

















Porsenna sírja Mrs. Hamilton Gray könyvéből (1840)




















Quatremere de Quincynak egy későbbi rekonstrukciója