Szántó F. István

A filológia diszkrét bája

HÉRAKLEITOSZ, A SZIGET-MOZGALOM ÉS HAMVAS BÉLA

''Mindez persze még nem elégséges magyarázat arra, hogy mi indokolta azt az aprólékos szövegrekonstrukciót, amely végül is a Kerényi–Kövendi-féle „magyar Hérakleitosz” megszületésében teljesedik ki. A kérdésre adható két válasz közül az egyik úgy hangzik, hogy a pre↑szók↑ratikus filozófiának a korban legteljesebb és Kövendiék által jól ismert szövegkiadása és kommentárja, az először 1901-ben megjelent Diels-féle Fragmenta poetarum philosophorum negyedik, Kranz javításaival, illetve kiegészítéseivel frissen megjelenő kiadása (1934) feltehetőleg nagy szerepet játszhatott abban, hogy Kövendi – talán Kerényi vagy éppen Hamvas buzdítására – újra elővegye az immár tíz-tizenöt éve pihentetett szövegét,5 a kör tagjai pedig – ha már egyféle szemináriumi szövegolvasás keretei között túljutottak a szöveg beható grammatikai és logikai értelmezésén, illetve a töredékek sorrendjének helyreállításán – közös munkájuk betetőzéseként vállalják magukra a műfordítás feladatát is. A másik válaszunk viszont úgy szólhatna, hogy mivel Hérakleitosz a preszókratikán belül is kitüntetett szerepű gondolkodó, a költő-filozófus-látnok személye és munkássága jelenthette azt a közös terepet, amely kapcsán a szakfilológus éppúgy megcsillanthatja filológusi képességeit, mint a filozófus vagy a szépíró a sajátját, mégpedig abban a reményben, hogy mindez esetleg még az ideális „átlagolvasó” érdeklődésével is találkozik majd. (Heidegger például Hérakleitosznak a filozófiatörténetben betöltött, ellentmondásos szerepét abban látja, hogy egyrészt ő az, akit „a nyugati történelemben a legalaposabban értelmezték át nem göröggé”, másrészről viszont az újabb és legújabb időkben mégis ő jelentette a legerősebb indíttatást arra, hogy „újra föltárjuk, mi is a tulajdonképpeni értelemben vett görögség”.6)''

http://epa.oszk.hu/00300/00381/00087/szanto.htm.