"Én azt gondolom, hogy volt a prehisztorikus időkben egy különös kaland, mikor a Vénuszról ideérkezett egy "gyönyörű nő", akit bizarr testalkatú lények kísértek. Ezt az emberi hiedelem és mondavilág különbözőképpen és nehezen bírta csak feldolgozni."
A Parzifalban is meglehetősen mókás, hogy a csodás Grál, Grálszüzek meg a Grálkirály követe két ronda gnóm, a Malcreature és Cundrie, ők ismerik az oda vezető utat, és tartják kifelé a kapcsolatot a Grál birodalmából.
A kelta-walesi hagyományban ott van Ceridwen istennő/boszorkány/papnő a 'törpe' szolgálójával, Gwionnal, aki 'véletlenül' elcseni az elixirt mágikus üstből, amit egyébként a rettentően csúf fiának készített mintegy ellentételezésül; a történet csattanójaként pedig megszületik Taliesin, a világszép s híres kelta bárd...

"A Holdnak a termékenységgel kapcsolatos befolyása miatt a nagy Istennőt rendszerint a Holddal hozták kapcsolatba. Pedig ha a legrégibb forrásokat vizsgáljuk ezen istennő valójában mindenhol vénuszi..."
A kettő úgy tűnik összefügg, tulajdonképpen két fázist képvisel. Az első a Holdistennő, Diana, akihez a szűziesség társul (és paradox módon az anyaság is), gyakran nevezik őt 'rideg szívűnek' vagy egyenesen frigidnek, mert nem állhatta sem a 'kérőit', sem pedig ha papnője sértett a szüzesség ellen...ezekből általában 'nagy bajok' származtak, pl. Actaeon esete, vagy Michael Maiernál is, hogy járt szegény Hippomenes és Atalanta, akik Cybele szentélyében szerelmeskedtek (persze itt furmányos álkémiai dolgokkal állunk szemben).
Vénusz tulajdonképpen egy második fázist képvisel, amikor a szűz papnő elhagyja Diana birodalmát, és lovagjával Vénuszéba lép át. A Hypnerotomachiában nagyon szépen lekövethető ez, ahol is alig rejtett módon e rítus középpontjában éppen egy Grál áll (annyiban rejtett, hogy épp csak nem írja oda, hogy ez a Grál).
"siderum regina bicornis, audi, Luna, puellas."

Ez az egész persze nagyon hasonlít Rómában a Vesta-szüzek intézményére, akik a kincset érő Szakrális Tűz és szüzességük mellet, úgy tűnik, más kincseket is őriztek, például a Palladiónt. A Hypnerotomachia jellegéből én arra következtetek, hogy a Vesta-szüzek kollégiuma kapcsolatban állhatott a másik, az Építészek kollégiumával.
És persze Vergilius, aki Aineásszal Latinumba hozatja e tárgyat (meg persze a vérvonalát), akit a középkorban még nagy mágus hírében állott, s akit Dante is vezetőjéül tesz meg, azt hiszem kétség nincs, hogy ő is legalább olyan beavatott lehetett, mint Homérosz. (És mint maga Dante, aki szintén Vénusz beavatottja volt. Vagyis bocsánat, a fiáé, Ámoré)

Furcsa egybeesés, hogy nem sokkal miután a kereszténység felvételével hivatalosan is kioltják a Szent Tüzet, jönnek a Vizigótok és kifosztják Rómát (a pogány templomokban rabolhattak), vajon magukkal vitték-e a Palladiónt Ibériába és Aquitániába? Ahol is szépen, fokozatosan, egy a rómaitól egészen különböző keresztény kultúra épült fel Róma csizmája alatt, de ez már egy másik történet.

"...eljut Kirké szigetére sűrű tölgyeserdőn kell áthatolni Kirké házához-szentélyéhez, aki szövőszéke mellett ül. A beavatott Vergilius „járatlan-sürü berket” mond Kirké szigetén (Aen. VII, 11), de eredetiben az "inaccessos" (megközelíthetetlen) szót használja. Ez őrzi Circé „büszke lakását”. De írtam már korábban, hogy a Csipkerózsika (Zellandine) ősrégi francia meséjében Perceforêt herceg átverekszi magát a kastélyt benövő rózsákon."
A sűrű, sötét erdő valóban rendkívül potens beavatási szimbólum. A legismertebb talán Danténál, de a Hypnerotomachiában is a hős kalandja elején egy rettentő erdőn kell átvágnia magát (a 'Hyrcenai Erdő', szimbolikusan, amely a vad sötétség szimbóluma volt a rómaiak számára).
És persze ott van Actaeon is, aki a sűrű erdőbe tévedvén jut el Artemisz és a nimfái fürdőhelyéhez, és ismerten rossz véget ér. Vagy sem, mert Giordano Bruno egészen másképp értelmezi ezt, mint szokásos: szerinte itt Actaeon beavatást nyert az Istennő legmagasabb misztériumába, persze eközben el kellett szenvednie a beavatási halált.

"Homrosz elég világosan odavetette Kirké szigetéről: "Majd mikor Ókeanosz sebes áradatát odahagyta bárkánk, szélesutú tenger vizein tovasiklott Aiaié szigetéhez; a házát tartja a Hajnal [Éósz] ott, meg a tánctereit, s a Nap onnan lép föl az égre". Egyszerűbben a kis atlanti szigeten volt a Vénusz istennőjének szentélye, misztériumainak színtere, s az ő papnője volt Kirké...."
Igen, ez a másik állandó téma a Hajnal állandó megidézése, állandó vesszőparipám, a Hypnerotomachia is ezzel veszi kezdetét:

"PHOEBUS EMELKEDETT FEL AZ ÓCEÁN HABJAIBÓL,
mely órában Matuta Leucothea homlokát a fényesség elborítá. A szekere alatt süvítve perdülő kerekek sem látszottak még, mikor ő maga már annak idejében feltűnt repülő paripáival az élen, Pyrois elsőnek, majd Aeos is, hogy lányának sápadt fogatát színezze rózsák skarlátvörösével, és hogy késlekedés nélkül eredjen nyomába. Göndör hajából már javában szórta sugarát szikrázón a nyugtalan hullámok hátán. Eljutván erre a pontra, vele szemben a szarvatlan Cynthia nyugodott le, űzvén kocsijának táltos paripáit, egy fehér, s egy sötét szín öszvért. A messzi horizonthoz elérvén, mi az ég gömbjét két fele osztja, magát megadón visszavonult, hogy elmeneküljék az új virradat érkeztét hirdető csillag elől. A Ripheus hegységet felolvasztó szakát járta az év; a fagyos és dermesztő Eurus sem fújt oly hidegen lankái felett, mint ahogy az télvíz idején szokása, hogy reszketnek belé a gyönge ágak és felbolydulnak a hullámzó bokrok, a szikár nádszálak s a hajladozó ciprusfák, háborgatván a ruganyos füzeket, felrázván bágyatag, szomorú társaikat, és a földhöz lapulnak a törékeny fenyők is, megtörvén a szilaj Taurus szarvai alatt. Amiképp a kérkedő Orion sem járt már a Bika marját ékesítő hét síró nővér nyomában.

Ezen órán a tündöklő virágok még nem félték Hyperion közeledő gyermekének félelmetes hevét, és a zöldellő mezők Aurora friss könnyeitől voltak harmattal teltek."
(Poliphilo eztán megkezdi 'belső utazását' a Vénuszi Birodalomban)

Kicsivel több, mint száz év múlva, a hírhedt Rózsakeresztes manifesztumban, a Fama Fraternitatis-ban kicsivel egyértelműbb módon ezt olvashatjuk:

"Az áldott Hajnal eztán kezd már feltűnni, aki (miután a Szaturnusz Éje elmúlott) Fényességével teljességgel kioltja a Hold ragyogását, vagy a Mennyei Bölcsesség kis Szikráit, ami ezidáig az ember birtokában maradt, és ő a kedves Phebus Hírnöke, aki tiszta és szikrázó Sugaraival elhozza a sok tiszta szívű által oly rég áhított áldott Nappalt; és a Nappal fényében ismerszik meg igazán, és lesz majd látható az isteni Bölcsesség összes mennyei Kincse, mint ahogy a Világ minden rejtett és láthatatlan dolgának Titka, Atyáink Hite, és az ősi Bölcsesség szerint."

A pajkos Vénusz, mindig hátrálásra kényszeríti a sápatag Holdat...
Ez tehát az Arany Hajnal titka.

(És persze ne feledjük Aszenát csodás Hajnalfényes látomását sem.)