Kormos József (PPKE BTK Filozófiai Intézet)

“Nincs is más, ami az ember számára annyira természetes és könnyű, mint a beszéd művészete“ Cusanus a beszéd művészetéről


''Nikolaus Cusanus, bár nem tartozik a nagy klasszikus rétorok közé, mégis összegző és egyensúlyra törekvő módszere miatt érdekes lehet a téma szempontjából.
Írásaiban egyházjogi tanultsága, filozófiatörténeti tájékozottsága és humanista műveltsége egyaránt megfigyelhető. Műveiben gyakran alkalmazza a szókratészi bábáskodást és a platóni dialógust. Az arisztotelészi ellentmondás elvét elfogadva, majd azt az “ellentétek egységében“ feloldva, egy összetett, a logika határán lévő elméletet hoz létre.

Ahogy az európai filozófia más területén is, úgy a beszédről, a nyelvről kialakított felfogásoknak is jelentős hagyománya van. A filozófiai örökség összetett és sokszor ellentmondásos elemeinek (platonizmus, arisztotelianizmus, ...) az összekapcsolására, szintézisére mindig történtek kísérletek. A szintéziskísérletek megvalósítását nehezítette a beszédről (a nyelvről, a meggyőzésről) a bibliai, vallási alapon kialakult nézetek megjelenése. (Gondoljunk itt a hittételekkel kapcsolatos érvelésekre, a különböző prédikációkra, a misztikus, misztériumra hivatkozó érvelésekre, sőt Jézus Krisztus személyével kapcsolatban az Ige, a Szó kifejezésre!)
A középkori keresztény filozófusok-teológusok ilyen jellegű munkáinak nehézségét jelzi már az is, hogy a keresztény hit mint fő szempont mellett az ellentmondásosság és az összetettség miatt, már nem a teljes szintézisre törekedtek, hanem inkább valamelyik filozófiai hagyomány elsődleges figyelembe vételével értelmezték a tanítást. Erre példa Szt. ágoston és Aquinói Szt. Tamás munkássága. Ezekben a szintézisekben a bibliai tanítás volt a mérvadó. Amennyiben a görög (profán) hatás volt az erőteljesebb, abban az esetben ez már ellenállásba ütközött az egyház részéről (lásd Abelárd).
A középkor végének, a reneszánsz kezdetének egy jellegzetes szintéziskísérlete Cusanus munkássága. Ő is a keresztény teológia alaptanításait elfogadva próbálja felhasználni az antik szerzőket. A nagyon erős antik gondolati elem jelenléte mellett, Cusanus tanításai nem váltottak ki konkrét szankcionális lépéseket az egyház részéről. Ennek több oka lehet: az egyház is egyre több filozófiai hatással találkozva, azt beépítve már nem tud éles határvonalat húzni a filozófiai és teológiai tanok találkozási pontjainál; az egyház “figyelme” már nem a tanítások megfogalmazására, hanem más területekre összpontosult (politikai, gazdasági, társadalmi kérdések); Cusanus az írás mellett fontos és aktív egyházpolitikai tevékenységet is folytatott a pápák oldalán; ... . Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a feltevést sem, hogy Cusanus szintéziskísérlete olyan jellegű, kiegyensúlyozottságában, dialektikusságában, egységkeresésében, hogy a világi és az egyházi megközelítés elismerését és elfogadását is kivívta.
Nikolaus Cusanus 1401-ben született német földön, a Mosel folyó melletti Cusaban, mai nevén Bernkastel-Kuesban. A Cusanus név is innen van, az eredeti neve Nicolaus Krebs. Heidelbergben, majd Páduában tanult. Kánonjogból doktori fokozatoz szerzett. 1426-ban pappá szentelik, 1448-ban bíboros, 1450-ben Brixen püspöke, 1451-52-ben pápai legátus. Egyházpolitikai tevékenységét is az egység és az öszhang keresése jellemezte. Részt vesz az egység helyreállítására törekvő 1432-es bázeli zsinaton, a római Szentszék követeként Bizáncban is jár a keleti és a nyugati egyház egységének a helyreállítása érdekében. 1464-ben hunyt el. Főbb művei: De docta ignorantia (1440), De coniecturis (1440), Idiota de sapientia (1450), Idiota de mente (1450), De beryllo (1457), De principio (1459), Trilogus de possest (1460), De ludo globi (1463), De venatione sapientia (1463), Compendium (a pontos évszám ismeretlen).''

http://www.c3.hu/~prophil/profi042/kormos.html