"Míg az ezüstlábú Thetisz elment Héphaisztosznak //
csillagos és örök ércházába, mely égilakók közt //
fénylett, s melyet a Sántító maga épített volt. //
...Őt a fuvók mellett izzadva találta, amint épp //
sürgött: húsz háromlábast készítve a tűznél// ,
hogy palotájának fala mellett rakja ki sorban. //
Aztán mindje alá aranyos kereket helyezett el, //
hogy gyűlésbe gurulhasson valamennyi magától, //
és onnan hazafuthasson: bámult, aki látta. //
Készen volt már mind, csak a nagyszerü-mívü fülek még //
nem voltak rajtuk, s ehhez szögeket kalapált most. //
Éppen ezen munkált okos elméjével az isten, //
s ekkor ezüstlábú Thetisz istennő odalépett.”