Az El Gran Moxo háza vagy szigete egyike az őserdő elveszett városainak. Moxo-t a tó urának mondta. Ez a terület a Mato Grosso fennsíkjára esik, mely még ma is feltáratlan. A korai spanyol kartográfusok még bejelöltek egy ilyen nevű tót, de a térképek teljesen pontatlanok. Ráadásul erre van a Sette Sgunas (Hét tó) is. Robert Charroux francia kincskereső szerint Dimantino városából (d.sz. 14°35’ és ny.h. 57°30’) kell elindulni a szigethez. Az is lehet, hogy földrengések rég betemették, vagy vizek öntötték el. Ez egy erodálódott, buja növényzettel benőtt fennsík, ma sem ajánlatos a kutatása. Fawcett ezredes is erre tűnt el... J. A. Zahm még az I. háború előtt járt ezen a vidéken. Ő még régibb beszámolókra hivatkozott, akik óriási tavakról számoltak be, de se hírük se hamvuk. Próbált kutakodni Centenera szigete után, s Xarajes tóról írta könyvében: "This legendary lake, which is indicated on the first maps of South America, was supposed by the early adventurers to be the source of the Paraguay. Traversing this region during the rainy season, when a vast area is under water, it was easy for them to mistake a temporary inundation for a permanent lake. Reclus in his <<Nouvelle Geographie Universelle>> states that this inland sea, during high water, has a length of three hundred and fifty miles from north to south and a width, in places, of more than a hundred and fifty. This location for the abode of a wealthy potentate was, from what we now know, quite as impossible as that assigned by Sir Walter Raleigh for the residence of the Gilded Man in the lowlands of the Orinoco, or by Philip von Hutten, in the dark recesses of the Amazonian selva. But the believers in El Dorado always exhibited a decided penchant for fixing his habitation in the most unlikely places in the entire continent." (THROUGH SOUTH AMERICA'S SOUTHLAND, 1916).
Reclus francia geográfus láthatólag egy szabályos beltengerről beszél a területen, de mára ez eltűnt, viszont sok kis mocsár, tavacska maradt utána.

Harold T. Wilkins angol kincsvadász -ki kutatott a brazíliai őserdőkben a háború után- meg Xarajes-vidék mocsaraitól északra helyezi "Ősi Dél-Amerika titkos városai" c. könyvében (1952). Egész pontosan Gran Chaco vidékére helyezi, ahol valamikor egy ősi tenger hullámzott, s abban az időben, mikor az atlantisziak uralkodtak ezen a területen. Talán ugyanaz, amiről Reclus beszél, akit Zahm idéz fentebb.
Wilkins fordította le elsőként Centenera szövegét angolra. Wilkins azt is mondja, hogy egy 16. századi szerzetes készített egy térképet, ami mutatta "Gran Moxo" városát, de ez is elveszett. Wilkins könyve: Ősi Dél-Amerika titkos városai
Sőt, Wilkins ismert egy másik beszámolót is egy hasonló világító gömbről vagy korongról, ami egy 7,5 m magas ezüstoszlop tetején volt, de az Kolumbiában, Guatavitánál volt, állítólag. De azt is mondja, hogy Centenera előtt vagy ötven évvel Hernando de Ribera a katonáival egy expedíciót vezetett, amit Paititi, az inkák titkos őserdei királyságának megkeresésére irányult. Wilkins szerint Paititi Xarajes mocsaraitól északra lehetett...


Harold T. Wilkins térképe, erre berajzolt néhány elveszett vidéket, mint az amazonok földjét, Paytitit és másokat, vagy az inkák titkos föld alatti alagútját ("Socabon"-ját) is, ami egykor Perútól a déli Atacama sivatagig nyúlt a föld alatt...
(Itt van nagyobb felbontásban: http://rapidshare.com/files/394518540/Wilkins_t__rk__pe.zip.html) -csak 10x lehet letölteni.

Centenera amúgy roppant kalandos életet élt, 24 évig kalandozott expedíciókkal Peru és Argentina közt. Egyébként embereivel egy "karbunkulus" nevű titokzatos állatra vadászott Paraguay dzsungeleiben, mely a legendák szerint világító követ viselt a fején… Talán így jutott a Paytití és a Tó urához, Gran Moxohoz, kinek palotájának bronzajtajait aranyláncon odaállított pumák őrizték.