Ehhez képest: "....Eszter személyében egy olyan játékost igazoltunk le, aki itt nevelkedett nálunk, minden ide köti Siófokra....".
Ezt Fodor János mondta június közepén, és ő már csak tudja. Persze aztán felbontották a szerződést, amikor kiderült h a Siófok csak az NBII-ben indulhat.
Ha én lennék az MKSz akkor nem írnám be a játékos adatlapjára ezt a kútba esett igazolást. De nem vagyok hivatalos személy, ezért engedtessék meg nekem h a Siófok tavasszal bejelentett igazolásait is feltüntessem ezen a listán, és persze azt is h aztán hova mentek onnét. Ez az info még éppen elfér ott.
Dehogy igazolt oda, és más siófoki részről bejelentett játékos sem. Sportban a HA nem játszik, ezért maradjunk a tényeknél, melyeknek könnyen utána lehet nézni az MKSZ oldalán. Az, hogy mi volt a terv egy dolog. Másik, hogy ebből mi valósult meg. SZISE-Esztergom átigazolásról van szó jelen esetben.
Amikor elkezdtük írni májusban, a Siófok még NBI-es volt. Persze utólag törölhetnénk őket, de érdekesebb ha az eredetileg Siófokra igazolt játékosok 'sorsát' is nyomon követjük ezen a listán.
"illetve Szucsánszki Zitával is megerősítették keretüket, ugyanis a magyar válogatott irányítót nemcsak erőnléti edzőként, hanem játékosként is alkalmazzák."
Vanikának nem kellett volna elmennie Móvárról. Most már Csire sincs ott, elmúlt az a helyzet amikor három balszélső volt a csapatban.
OK, értem én h Vanika szívére vette h igazoltak mellé egy harmadik balszélsőt dehát.......kicsit türelmesebb, a probléma magától megoldódott volna. (Persze tudom h Vanika nem az a türelmes lány.)
Herczeg Lili meg nem talált magának NBI-es csapatot.....? Ezen azért meglepődtem.