Orbán Viktor hozzáállása a lóháton bevonuló Horthy szimbolikáját idézi, a volt szocialista országok pedig lustaságból sírják vissza a szocializmust, írja John Feffer. A Huffington Post rendszeres szerzője rövid elemzést és egy Charles Gatival készített interjút közölt a lap blogján
Az USA magyarországi nagykövete egy arizóniai rendezvényen fejtette ki álláspontját a magyar kormány oroszbarátságáról.: Kiemelte, hogy a magyar kormány ahelyett, hogy határozottan elutasítaná az orosz agressziót, Putyin propagandaszövegét ismételgeti a békepártiságról.
Szerinte a hivatalos magyar álláspont azt szorgalmazza, hogy az Egyesült Államok, valamint parterei, szövetségesei hagyjanak fel Ukrajna fegyverekkel való ellátásával, az ország támogatásával, mert az majd megállítja Putyint. Hozzátette: a történelem azt mutatja, ennek épp az ellenkezője szokott bekövetkezni.„Ez nem békejavaslat, hanem a kapitulációra tett javaslat” – foglalta össze a gondolatmenetét.
Ezeknek nem lesz sem gazdasági, sem szakértői holdudvaruk, mindenki „független” lesz körülöttük. Aki ezt elhiszi, az nem hogy az értelmes lény névre nem érdemes, hanem kreténnek is hülye.
Ha liberális társaságban jól értesültnek és ideológiailag is felkészültnek szeretnénk mutatkozni, érdemes a Pressmanfon Központ infuenszereitől és a független-objektív sajtóból tájékozódni. Segítségükkel megértjük a világ rejtett összefüggéseit, nem kételkedünk többet, mert az csak defetizmushoz és elhajláshoz vezet.
Azt hiszem a 444 újságírója hama4osan céleresztbe kerül, majd a hatóságok előtt lesz kénytelen válaszolni, miképp került kezébe titkosszolgálati anyagok. Lesz néhány álmatlan éjszakája.
Kb. ennyi ellenérved volt szadeszes fénykorodban is, azóta meg jelentősen leépültél szellemileg és erkölcsileg is. Úgy látom ez vmi szadeszes jellemvonás.. van a mondás, ugye, hogy az okos más kárán tanul, a hülye meg a sajátján sem... :P
Hack Péter tehát úgy követeli az NKE rektorának lemondását, hogy utána rezzenéstelen arccal hozzáteszi:
tulajdonképpen nem is tudja, hogy mi történt a konkrét ügyben.
Hack érvelését valóban tanítani kellene: azzal nyit, hogy elárulja, fogalma sincs, hogy miről beszél, de úgy „nem szabad” vitatkozni, ahogy Czopf Áron teszi.
Amikor kizuhantatok a parlamentből meg csak néztetek ki a hülye fejetekből és azóta sem értitek miért... persze mindenki más a hibás... :P
Alkotmányjogi panasszal fordult a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. az Alkotmánybírósághoz a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntése miatt, amelyben az NVB kimondta, hogy a közmédia törvényt sértett, amikor a Fidesz politikai reklámjának minősülő médiatartalmat tett közzé a Híradóban – áll az Alkotmánybíróság honlapján.
A közmédia azért fordult az Ab-hez, mert úgy érezték, hogy a Kúria által is helybenhagyott NVB-döntés sérti a Alaptörvény IX. cikk (1)-(2) bekezdésében foglalt, a véleménynyilvánítás szabadságához és a sajtószabadsághoz fűződő jogaikat.
De, tudnak, hiába hazudozol itt. Most épp mit szeretnél letagadni pixy? Pl. az lmbtq-inkluzív oktatást (nagyon jól tudjuk mit jelent ez balhibbantéknál)? :P
A 24.hu azt írja, lapuk ügyében a Fővárosi Törvényszéken született ítélet lényege, hogy az a közügyek és a kormány gazdaságpolitikájának megvitatása körébe sorolta a szóban forgó nyilatkozat közlését, amit ráadásul a 24.hu csak idézett, nem kommentált. A kormányfőnek a nem jogerős ítélet alapján meg kell fizetnie 205 740 forint perköltséget és 36 ezer forint bírósági illetéket.
Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója és Ómolnár Miklós, a Mediaworks bulvár- és magazinüzletágának igazgatója is a Karmelitában járt május 9-én, Hszi Csin-ping kínai elnök látogatásának második napján
Sorra veszíti el a SPAR-ügyben indított sajtópereit Orbán Viktor, a 444.hu ellen indított eljárástól pedig a péntekre kitűzött tárgyalás előtt egy nappal el is állt, írja a Media1.
Az ügyben illetékes bírónő péntek reggel a bírósági tárgyalóteremben ismertette, hogy a Fővárosi Törvényszék megszünteti az eljárást, ugyanis Orbán csütörtökön közölte, hogy eláll a keresetétől. A per megszüntetéséhez a 444 csak úgy járult hozzá, ha Orbán kifizeti a jogi eljárással összefüggésben eddig felmerült költségét, hiszen nekik már el kellett készíteniük a jogi ellenkeresetet.