"Ott, ahol a Ferencváros Hinti báját szerteszét, Egy pazar, nagy pince mélyén Három patkány éldegélt. Három patkány, három testvér Pajkos, fürge és bohó, S mint az ifjúsághoz illik Folyton éhes és mohó. Volt a kedves pince mellett Egy csemege bolt, Ahol csupa elsőrangu, Finom holmi volt.
Egyszer, éjjel a legelső Fürge patkány útrakelt, Hogy a boltból átcsempésszen Egy kis finom eledelt. Lábujjhegyen járt a polcon, elkerülve minden zajt, megevett egy adag sajtot Rá volt írva "Gróji sajt" Föl is fordult nyomban tőle, s lett belőle holt- Mert a finom gróji sajt, az Hamisítva volt!
A második ifjú patkány Bánatosan útra kelt, Hogy a boltból átcsempésszen Ő is egy kis eledelt. Lábujjhegyen járt a polcon, Mert a bölcs mindig vigyáz, Nekiesett egy gyümölcsnek, Rá volt írva"Ananász" Föl is fordult nyomba tőle, S lett belőle holt- Mert a finom ananász is Hamisítva volt.
A harmadik ifjú patkányt Lesujtotta a dolog. Sírni kezdett: "Nem élem túl, Én is inkább meghalok. Társak nélkül egymagamban, Így az élet mit sem ér..." S hősiesen patkánymérget Vett a boltba háromér. Ez a patkány ma is él még, Hogyha meg nem holt, Mert a patkányméreg is csak Hamisítva volt!"
A mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiáltok, de nem felelhet senki rá a távol, a háborúba ájult Szerbiából s te messze vagy. Hangod befonja álmom, s szivemben nappal ujra megtalálom, hát hallgatok, míg zsong körém felállván sok hűvös érintésü büszke páfrány. Mikor láthatlak ujra, nem tudom már, ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék, most bujdokolsz a tájban és szememre belülről lebbensz, így vetít az elme; valóság voltál, álom lettél ujra, kamaszkorom kútjába visszahullva féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e? s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer, a hitvesem leszel, - remélem ujra s az éber lét útjára visszahullva tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, - csak messze vagy! Túl három vad határon. S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még? A csókjainkról élesebb az emlék; csodákban hittem s napjuk elfeledtem, bombázórajok húznak el felettem; szemed kékjét csodáltam épp az égen, de elborult s a bombák fönt a gépben zuhanni vágytak. Ellenükre élek, - s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek fölmértem s mégis eltalálok hozzád; megjártam érted én a lélek hosszát, s országok útjait; bíbor parázson, ha kell, zuhanó lángok közt varázslom majd át magam, de mégis visszatérek; ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg, s a folytonos veszélyben, bajban élő vad férfiak fegyvert s hatalmat érő nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám: a 2 x 2 józansága hull rám.
A szöveg formázása vs. fórummotor szerkesztője..... régebben nem csinálta ezt... de ma már tuggyuk, hogy mirphy-nek vot igaza. Ami nem romlott el, nem kell megjavítani...
Nem néztem végig az egészet, mert elidőztem néhány jobbára sikertelen próbálkozásnál, amik arra irányultak, hogy a beszúrt szöveg megőrözze formátumát. No, mondok én es megpróbálom. Majakovszkij sikerült, József Attila nem. Ki érti ezt?
Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska rágja is le a vetést. Ha vakond túrja is a gyökeret. A világ fölött őrködik a Rend s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak; az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen, ha csattog is a baltások hada. Mert erősebb a baltánál a fa s a vérző csonkból virradó tavaszra új erdő sarjad győzedelmesen. S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már s a sújtó kéz is szent jóvátétellel hasznos anyaggá vált a föld alatt... A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők és kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen, ki nem hamuval és nem embervérrel köti meg a békesség falát, de szenteltvízzel és búzakenyérrel és épít régi kőből új hazát. Üzenem a háznak, mely fölnevelt: a fundamentom Istentől való és Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak, kik megtagadják ma a nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is a barátjok leszek és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad.
És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz és annak, kinek kezéhez vércseppek tapadnak: vigyázzatok és imádkozzatok! Valahol fönt a magos ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok a s víz szalad és csak a kő marad, a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók. A tiszták és békességesek. Erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.
