Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
majdnem*: a fegyveres topikokban továbbra sem javasolt (értsd: engedett) a politikai eszmék futtatása, agitálás, győzködés! Ilyenekre ott van a politika fórumcsoport. Köszönjük megértésed!
A kismama, amelyik a zebrán átkelés közben a barátnőjével csacsog a telón és úgy tolja maga elé a gyerekkocsit, hogy látom: fogalma nincs, hogy most épp hol jár, mit csinál - felelőtlen!
Alapszabály (volt, de én ma is megkövetelem az unokáimtól), hogy a járdáról való lelépés ELŐTT balra, majd jobbra nézve győződjön meg arról, hogy BIZTONSÁGOSAN átkelhet-e?
És ha túl közel már a kocsi - ne lépjen le, hanem várjon.
Akkor is, ha az idióta szabály szerint előnye lenne. Az nem fogja megmenteni, ha másik hülye...
Ha a gyalogos elnéz valamit, mert telót bambul, stb., akkor mi van?? Semmi, max neki megy a falnak, oszlopnak, másik gyalogosnak, ilyesmi.. De ha te az autódban nem figyelsz," potenciális gyilkos"vagy...
Innen gondold újra a kérdést.
Egy járművel nem csak magadért vagy felelős, hanem a többi résztvevőért is. Főleg a mai felgyorsult világban...
Amúgy, a véleményem az, hogy mint sokminden más, itt a közlekedési kultúra is gyerekcipöben jár még.
Azt mondta, hogy ma nem kellett volna felkelnem...
Egyáltalán, vagy csak az ágyból? :-) Egyébként, ha ráfékezel, és utolér a teherautó, akkor nem te, hanem a teherautó sofőrje a hunyó! Bármi történik is. Egyébként meg az út, és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel kell haladni a közúton, és mindig úgy, hogy az előtted lévő akadály előtt meg tudj állni! Már nincs az, hogy "féktávolságon belül" meg, hogy "a gyalogos csak akkor léphet le az úttestre, ha megbizonyosodott annak biztonságáról"!
Egyébként a dudálásról. Kassáról jöttünk haza. Nem én vezettem, és egy szlovák ismerősöm vezette a szlovák rendszámú autóját, szlovákia felé. A magyar oldalon, Hollóházán haladtunk keresztül, ahol egy civil rendőrautót előztünk meg egy szűk kereszteződésben. A kereszteződésben egy nagy tócsa volt, és nem akarta össze sarazni a kocsit, így majdnem állóra fékezték az autót. Az ismerősöm a szembe jövő sávba kormányzott, és dudált egy rövidet. Mi tovább haladtunk. Kisvártatva szirénázva megállított a civil skoda. Félreálltunk. Kiszállt a két rendőr. Igazoltatta a sofört, és megkérdezte, hogy tudja miért állította meg. Persze nem tudta. Majd közölték vele, hogy indokolatlanul dudált. Már majdnem megbüntették, de akkor letekertem az ablakot, és közöltem, hogy előzéskor jogosan használt hangjelzést a soför, mivel ezt a magyar kresz megengedi. Majd rövid telefonálás után elengedtek minket.
Ez utóbbit már kérték a telefontársaságoktól, csak beintettek itt ojrópában, mert attól tartottak, hogy az előfizetők száma két nap alatt a nullára csappan. Még a büntetést is érdemes lenne kifizetni emiatt! :-) Hollandiában nagyon ügyesen kitalálták a dolgot. Átvágják az utat, és leraknak két madzagot. Ha gyorsabban mész át rajta, vagy pirosban, kattan a kamera, és gyorsabban ér haza a bünti, mint a delikvens. És ott nem cicóznak! Ha az adódat egy héttel később sem fizeted be a határidőn túl, akkor kimegy hozzad az adóhatóság. Ha nem találnak meg, onnantól minden értéktárgyad (pl. autó) körözés alá kerül, és azt viszik bárhonnan is. Erre külön vannak fejvadászok, akik a parkoló házakat, és parkolókat járják minden nap. Persze őket külön kell majd kifizetned, meg a szállítást is! ;-)
Én nem ideologizálom meg a szabálysértést. Ha lekap - úgy jártam.
Pár éve futóval mentem valahol rákos-borzasztón.
Havas eső esett, latyak, itt-ott ráfagyott a trutyi.
Egy barom jött kisteherrel a seggemben, ne volt több 2 méternél köztünk, mögötte a rendőr. Láttam mindkettőt.
Jött egy zebra, egy kismama pont akkor ért a zebrához, és mint kiderült nem is akart átmenni, csak a telefonja csörgött, azt állt meg felvenni.
Láttam őket, de nem mertem ráfékezni, mert ha bebicskázik a megrakott futó, vagy a barom beleáll a futóba, akkor tuti elsodrom a csajt a babkocsival együtt.
Hát duddantottam egyet, hogy elém ne lépjen, mert már nem tudok megállni.
Ahogy túlértem a zebrán, már jött is villogva a rendőr - és megbaszott. Próbáltam érvelni - hiszen mindent látott, de hasztalan.
A végén rákérdeztem, hogy magánemberként mondja el, mit kellett volna tennem? Kockáztatni a balesetet?
Azt mondta, hogy ma nem kellett volna felkelnem...
Aki az egy golyszlis stukkert adja, az is gyilkos, tehát kap 25 évet vagy egy egygolyós stukkert!:-))
A büntetési tételek jelentős emelése még soha sehol nem eredményezett jelentős javulást, viszont azért van olyan, hogy arányosság elve!
Mostanában ne is próbálkozz nálam gomba pörkölttel!:-)))
Mit szólsz az én ötletemhez? Minden ótóba csippet és csak az tudja beindítani a motrot, akit azonosít a csipp. Nem az autóra, hanem mint Ánglius országban a vezetőnek kell lennie kötelező biztinek és megfelelő összegű bankszámlának. Picit gyorsan mégy vagy piros lámpa vagy bármi, már csipog is a telód, hogy pofán vágták a büntit a számládról!:-))
Ha lenullázod a számládat és nincs mit végrehajtani, a rendőrség azonnal kivon a forgalomból!:-))
Meggyőződésem szerint kisebb kockázat a sebesség időleges túllépése, mint a lassú előzés.
Mondjuk ez a trafipaxos rendőrt nem hatja meg, hogy: " de én csak addig mentem gyorsabban"
Persze lehet ideologizálni a törvénysértést :-)
A minap valakit XX közmunkára ítéltek, mert a szomszéd baromfiját lelőtte légpuskával. Az állat a fejlövésben elpusztul rögtön, de a bíróság állatkínzás miatt ítélte el az elkövetőt. Ő azzal védekezett, hogy felszántotta a kertjüket, de mi lett volna, ha be is veti, mert akkor a vetőmagot kajálta volna a baromfi!
Országúton 90km/h a megengedett sebesség. Általában 25km/h többlet sebesség kell egy biztonságos előzéshez. Ha valaki 90-el megy előtted az országúton, azt ne előzd meg! Erre kellene szocializálódni, és szigorúan büntetni. Hollandiában, Belgiumban 120km/h a megengedett legnagyobb sebesség, és nincs jobbra tartási kötelezettség. Valaki beáll a belső sávba 120-al, nem is dudálhatsz rá, mert agresszív vagy. Ha balesetet okozol, a biztosító kifizeti a kárt, és utána rajtad hajtja be az okozott kárt részletekben, és a teljes összeget! És ott nincs cicó. Viszik a házadat mindent, ha kell. Párizsba mentünk Hollandiából. 110km/h volt a maximális sebesség a fizetős úton. Sokan megelőztek nagyobb sebességgel. A következő kapunál mind félre volt állítva, és írták a csekkeket a rendőrök. Így kellene ezt csinálni! :-)
Nem én állítom, hanem a jogszabály, és persze az élet.
Valamikor nemigen volt keleti autónk, ami tudott volna gyorsabban menni, mint 140. A zöme még annyit se...
Meg is látszott az előzéseknél.
Lendületet kellett venni, hogy egy 110-el haladó autót megelőzhess...
Szóval az nem ördögtől való, ha egy autó erősebb, gyorsabb, mint a 140-es végsebesség.
Csökkenti az előzés idejét és ezzel a kockázatot is. Még akkor is, ha az ember betartja a sebességhatárt.
Bár bevallom, hogy az előzések alkalmával nekem a gyorsaság fontosabb, mint a korlát, ha kell, bizony akár a 110-be is belemegyek - ha ezzel reálisan csökkenthetem a kikerülhetetlen kockázatot.
Az autópálya persze más tészta, az ott nem igazán előzés, inkább sávváltásos kikerülés - ott nem jöhet senki szembe.
Ott nemigen lépem túl a 135-140-et.
De abban egyetértünk, hogy aki lakott településen 140-el tarol le áldozatokat - az gyilkos. Méghozzá előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésért kellene felelősségre vonni. Mert ez az. Csak épp nincs előre kiválasztott áldozat.
A szememben ez semmivel sem másabb, mint amikor a hasfelmetsző kiment a londoni ködbe kurvákra vadászni.
Ölte, akit talált.
Most kapott valami másfél évet az a rohadék taxis, aki megölte a volt focistát. Frontális, 140 és drog is.
A Zacher mentette ki, hogy több, mint 4 órával korábban drogozott, akkor már feltehetően nem volt a hatása alatt.
Mivel a nemzetközi bírói gyakorlatban ez még bőven a bedrogozott kategória, az áldozat ügyvédje másik szakértő kirendelését, de a bíró elutasította.
Ráadásul a szemét taxis megpattant, németből kellett hazahozatni. Mivel volt előzetesben - a tárgyalásról már szabad emberként távozhatott. Miközben megölt egy embert, tönkretett egy családot, talán gyerek is maradt utána.
Ez nem jó! És most nem azért mondom/írom mert irigy vagyok. Két évig voltam egy 600 sel merci soförje :-) Jó pofa volt, de akkor sem hiányzott a száguldás. Szóval meghúznám a határt súly lóerő viszonylatában ott, ahol gazdaságosan lehet üzemeltetni egy autót normál esetben! Max 140 km/h-nál gyorsabb autót nem engednék a forgalomba. Ha rendes akarok lenni, még kapna 10% kedvezményt a projekt. Amúgy is mindenki zöld ;-) Aki meg nagyobb, és erősebb autót akar, az picologiailag rendben kellene, hogy legyen! Ahogy az olaszoknál a közúti gyilkosságot azonnal bevezetném, és nem lehetne kedvezménnyel szabadulni! Kapásból a 25 évet kapná a delkivens. És akkor rend lenne kb. fél év alatt. Engedménynek azt kapná az elítélt, hogy kapna egy golyóval egy stukkert...... Ha nem vállalja a büntit.