FOTÓBOLONDOK KLUBJA SZABÁLYZAT Bevezető A Fotóbolondok Klubja az Index Fórumon belül létrehozott zárt klub. A klub tagjainak egyik kedvenc időtöltése a fényképezés. A Klub létrehozásával olyan fórumot teremtünk meg, ahol a fényképezés témakörén (például, de nem kizárólag: technikai kérdések megtárgyalása, fotós felszerelések és kellékek ismertetése, azok használata és értékelése, saját és mások képeinek megítélése, értékelése, bírálata) túlmenően fotós találkozók szervezése illetve azok emlékeinek megbeszélése, valamint a fényképezéshez nem köthető egyéb témák megbeszélése, egymás szórakoztatása lehetséges baráti hangnemben. Ez a klub nem a napi politika megbeszélésének a színtere.
I. Tagok, Tagfelvétel A klub tagjai azok az Index Fórum felhasználók, akiknek jogosultsága van a Klubban hozzászólásokat írni. Az alapító tagok névsorát a melléklet tartalmazza. Klubtaggá az válhat, akinek a felvételéhez a Klub grémiumának tagjai hozzájárulnak az alábbiak szerint: 1. Minden felvételhez javasló/támogató tag szükséges. Javasolni csak olyan tagot lehet, aki az Index Fórumán huzamosabb ideje fórumozó, azaz a hozzászólásainak a száma minimum 300. A 300-as korlátozás ellenére is felvételre kerülhet valaki, ha az ajánlók kifejezetten kezességet vállalnak az ajánlottért, és ezt explicit módon is megfogalmazzák. A döntés ebben az esetben is a grémium tagjaira marad. 2. A jelentkezés módja: egy klubtagnak küldött levél/kérés, vagy a jelentkező topikban tett bejegyzés. 3. A támogatók a támogatásukat vagy a jelentkezős topikban, vagy a zárt topikban tehetik meg. 4. Felvételkor türelmi időt kell kivárni, hogy legyen ideje a moderátornak a jogosultság beállításához. 5. A végleges tagfelvételről a grémium dönt. A döntés egyszerű többségi szavazással történik. 6. A döntésről a grémium egy tagja értesíti a jelentkezőt. Ez történhet mailen, vagy abban a topikban, ahol a jelentkező belépési szándékát jelezte. 7. Minden új klubtagnak elküld a grémium egy tagja egy üdvözlő mailt ami az üdvözlésen kívül a klubban követendő magatartásról, a legfontosabb szabályokról és a tiltott dolgokról tájékoztatja a frissen felvett klubtársat. II. Tagkizárás 1. A grémiumnak kötelessége eljárni, ha egy klubtag valakire kizárási javaslatot tesz. 2. A kizárásról a grémium egyszerű többségi szavazással dönt. 3. A döntésről a grémium egy tagja mailben értesíti az érintettet és a döntésről a Klub zárt topikjában értesíti a klubtagokat is.
III. Grémium 1. A grémium 5 főből áll. Ennek az alapszabálynak az életbelépésekor aktuális grémiumi tagok névsora a mellékletben található. A grémium tagjainak megbízatása visszavonásig, vagy lemondásig, illetve a klubból való kizárásig tart. Ha a grémium tagjainak száma csökken az előbb felsorolt okok valamelyike folytán, akkor a grémium létszámát mihamarabb az eredeti 5 főre kell kiegészíteni. Az átmeneti időszakban is működik a grémium, döntéseit továbbra is egyszerű többségi szavazással hozza meg. Ha a grémium létszáma páros és a szavazatok száma egyenlő, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy a szavazás nem hozott többségi eredményt, tehát nincs döntés. Ebben a helyzetben a grémium tagjai felülvizsgálják a véleményüket és addig nincs döntés, amíg vagy az igenek, vagy a nemek száma egyenlő marad. Az új grémiumi tagra bármelyik klubtag tehet javaslatot. Több javaslat beérkezésekor a grémium tagjai többségi szavazással választják ki az új grémiumi tagot. 2. A grémium döntéseit szavazattöbbséggel állapítja meg. 4. Bármilyen döntésről a zárt topikban kell tájékoztatni a klubtagokat.
IV. Viselkedés a Klubban A Klub alapvetően fotós baráti társaság közös fóruma. A megjelenő hozzászólások hangvételének, stílusának is ennek megfelelőnek kell lennie. Sem klubtagokról, sem nem klubtagokról sértő megállapításokat tenni nem megengedett, az ilyen hozzászólások bármelyik grémium tag kezdeményezésére törlésre kerülnek, a tagok pedig kérhetik a grémium tagjait a hozzászólások töröltetésére. A nem tagokkal kapcsolatos tiltás oka az, hogy egyfelől a nem tagok nem tudnak a Klub hozzászólásai között válaszolni, másfelől elejét szeretnénk venni, hogy a Klub tagjai okot adjanak arra, hogy az Index más fórumain nem odaillő vitát, veszekedést indítsanak el. A zárt topikból semmiféle információ nem kerülhet ki. E szabály megszegőjét bármely tag kérelmére a grémium kizárással sújthatja. Ha valaki a zárt topikban megjelent dolgot, infót meg szeretné osztani valakivel a klubon kívül is, akkor ehhez az eredeti megjelentető hozzájárulását kell kérnie. A klubon belül nem működik a fórumon szokásos moderáció. Amennyiben valaki valami miatt moderációt kérne, akkor azt a zárt topikban kell megtennie és a moderáció megtörténtének előfeltétele, hogy annak jogosságát a grémium megszavazza.
V. Szabályzat 1. A Fotóbolondok Klubja szabályzatát a megválasztott grémium hozza létre vagy módosítja. 2. Az alapszabály módosítására bármely klubrag tehet javaslatot. A változtatás elfogadása a grémium szavazásától függ. 3. A szabályzatot minden módosítása után egységes szerkezetben a „Fotóbolondok Klubja grémium - kidoboltatik” topikban kell közzétenni. Ezt a Fotóbolondok Klubja Grémium nick teszi meg.
1. sz. Melléklet Az alapító tagok névsora (a nickek sorszámával együtt)

I. Tagok, Tagfelvétel A klub tagjai azok az Index Fórum felhasználók, akiknek jogosultsága van a Klubban hozzászólásokat írni. Az alapító tagok névsorát a melléklet tartalmazza. Klubtaggá az válhat, akinek a felvételéhez a Klub grémiumának tagjai hozzájárulnak az alábbiak szerint: 1. Minden felvételhez minden esetben 2 javasló/támogató tag szükséges. Javasolni csak olyan tagot lehet, aki az Index Fórumán huzamosabb ideje fórumozó, azaz a hozzászólásainak a száma minimum 300. A 300-as korlátozás ellenére is felvételre kerülhet valaki, ha az ajánlók kifejezetten kezességet vállalnak az ajánlottért, és ezt explicit módon is megfogalmazzák. A döntés ebben az esetben is a grémium tagjaira marad. 2. A jelentkezés módja: egy klubtagnak küldött levél/kérés. 3. A jelentkezés tényét a Felvétel topikban kell jelezni, illetve a támogatást/ellenzést is ebben a topikban kell jelezni. 4. Felvételkor 2 nap türelmi időt kell kivárni, hogy legyen idő a támogatásra vagy ellenvéleményre. 5. A végleges tagfelvételről a grémium dönt. Ellenvélemény nélküli esetekben a grémium szavazás nélkül felveszi a kérelmezőt, ellenvélemény esetén a grémium szavazni köteles. 6. A döntésről a „Fotóklub grémium - kidoboltatik” topikban kell tájékoztatni a klubtagokat. Ezt a Fotóbolondok Klubja Grémium nick teszi meg. Itt csak a döntés jelenik meg. II. Tagkizárás 1. A grémiumnak kötelessége eljárni, ha egy klubtag valakire kizárási javaslatot tesz. 2. A grémium a kizárásról: (a) azonnal dönt, vagy (b) szóvivőjén keresztül jelzi a kizárandó tagnak, hogy a kizárás életbe lép, ha a javaslatban szereplő indokok nem szűnnek meg. 3. A döntésről a „Fotóbolondok Klubja - kidoboltatik” topikban kell tájékoztatni a klubtagokat. Ezt a Fotóbolondok Klubja Grémium nick teszi meg. Itt csak a döntés jelenik meg.
III. Grémium 1. 3 főből áll, tagjait a klubtagok szavazással jelölik ki. A szavazás módja: Minden klubtag maximum 5 klubtagra szavazhat. A szavazatokat a Fotóbolondok Klubtopik topikban kell megjelentetni. A grémium tagjainak változását a létrejött klubfórumon belül kell majd megszavazni, az ottani hozzászólásokkal. A grémium abból a 3 tagból alakul meg, akik a legtöbb szavazatot kapták, és elfogadják a grémiumtagságot. Azonos szavazatszám esetén a magyar ABC szerinti sorrend dönt. A szavazás érvényes, ha legalább 10 klubtag szavazott, és az új grémium taglétszáma 5. 2. A grémium döntéseit szavazattöbbséggel állapítja meg. 3. Bármilyen döntésről a „Fotóklub grémium - kidoboltatik” topikban kell tájékoztatni a klubtagokat. 4. A grémium megbízatása a következő grémiumválasztás érvényes befejezéséig tart. A grémium visszahívását és helyére új grémium megválasztását bármely klubtag megindíthatja. További 5 visszahívást támogató klubtag javaslata után az új grémium megválasztását azonnal meg kell kezdeni. 5. Ha a grémium bármely tagja 30 napnál tovább nem tud részt venni a grémium munkájában, vagy klubtagként kizárásra kerül, akkor a helyére új tagot kell választani. A szavazást ebben az esetben a III.1 pontban foglaltak szerint, de egyetlen új grémium tag megválasztásával kell lefolytatni. 6. Az első grémium 3 hónapig jogosult működni, ezután egy új választással kell megújítani vagy leváltani őket. Ezt követően 6 hónaponként kell kiírni szavazást.
IV. Viselkedés a Klubban A Klub alapvetően egy fotós baráti társaság közös fóruma. A megjelenő hozzászólások hangvételének, stílusának is ennek megfelelőnek kell lennie. Sem klubtagokról, sem nem klubtagokról sértő megállapításokat tenni nem megengedett, az ilyen hozzászólások bármelyik grémium tag kezdeményezésére törlésre kerülnek, a tagok pedig kérhetik a grémium tagjait a hozzászólások töröltetésére. A nem tagokkal kapcsolatos tiltás oka az, hogy egyfelől a nem tagok nem tudnak a Klub hozzászólásai között válaszolni, másfelől elejét szeretnénk venni, hogy a Klub tagjai okot adjanak arra, hogy az Index más fórumain nem odaillő vitát, veszekedést indítsanak el.
V. Szabályzat 1. A Fotóbolondok Klubja szabályzatát a megválasztott grémium hozza létre vagy módosítja. 2. A szabályzatot minden módosítása után egységes szerkezetben a „Fotóbolondok Klubja grémium - kidoboltatik” topikban kell közzétenni. Ezt a Fotóbolondok Klubja Grémium nick teszi meg.