Egyik diyaudios topiktársunk akasztotta rá a Grande Kaláka nvet, gondolom erre hajazva került rá a piramis. Megkérdeztem a topikon, hogy mi legyen a Grande jelzővel, abba maradtunk, hogy legyen símán Kaláka. A név változott, a piramis maradt.
Több is wan. A DIY forumokon majd találsz mindenfélét, ami jo. Nekem a Goodmensz a kedwencem. Mondjuk ebböl ujat xerezni elég nehéz, de nem lehetetlen. )))
Most is van (1998-óta van meg) egy B&W 5.1-es rendszerem és miután szinte mozizás az életünk ezért nem vagyok vele elégedetlen. Mindettől függetlenül én elfogadó vagyok azokkal szemben akik csak két hangszórós megoldásokban tudnak gondolkodni. Már csak az a kérdés hogy visszafelé működik-e ez? :)
Értem én, de :) akkor is 5.1-et v. 7.1-et akarok hallgatni, hiába ördögtől való ez a tempó és ehhez kellene némi segítség. Ezen felül pedig meg úgy gondolom, hogy egy ilyen rendszert ha hi-end minőségben készít el az ember akkor azon felül hogy burzsujt, meg szobot kiáltunk (és semmiképpen sem igényességet) amúgy rendben van a project*. :)
*a sokhangszórós rendszereken is lehet 2.0-án hallgatni LP-ről vagy jobb esetben nagyszalagos Revoxról a zenét. ;)
A sokcsatornás hangrögzítés végterméke egy konzerv, annak minden előnyével és hátrányával.
Most ne beszéljünk a gyakorlatilag kihalt DVD audio és SACD formátumban rögzített anyagokról.
Maradnak a különbféle (DVD, HD DVD, Blu-Ray stb.) video melléktermékeként rögzített (rossz esetben irreális effektekkel felturbózótt) hangok.
A konzervnek van előnye (nagyjából szabványos, bármikor elővehető, valamilyen elvárt minőséget képvisel stb.), de azért ugye nem egy Gundel éttermi produktum.
Mit szólnál arra, ha valaki a felmelegített babkonzervjét damaszt terítős asztalnál, Zsolnai készletből, ezüst/arany evőeszközzel kívánná elkölteni?
Ugye, hogy nincs arányban a ráfordítás és az élvezeti érték!?
Erre próbáltam rámutatni!
A veszteségesen tömörített, effektekkel bőven ellátott hanganyag, amit többnyire még csak HIFI-nek sem lehet nevezni (most ne is beszéljünk a lejátszást biztosító berendezések hangminőségéről és áráról) egyszerűen nem ér annyit, hogy ekkora ráfordítással reprodukálja az ember.
Nem vitatkozni szeretnék, de :) Sztradivari hegedűi is fából készültek és ha jól tudom egyik sem repedt el. :) Sőt! Hozzájuk fogható hangzást a mai napig sem tud senki sem készíteni. A fenyőből tudok olyan sűrű és finomszálú 8%-ra szárított borovit hozatni Szibériából, amelyből tömbösített lemez hossztoldásmentes anyagokból áll majd és szobai körülmények között nem fog megrepedni soha. Ha pedig erre kívülre svartnit teszek és belülre pedig svartni vastagságú vakfurnért akkor a szálak sem egy irányban fognak menni, hanem 90%-ban fogják keresztezni egymást (valahogy úgy mint a rétegelt lemeznél csak itt az esztétikai érték körülbelül 100-szoros). Még mindig úgy gondolod hogy az elgondolásom lúzerség?
Én csak a monacor hangfalépítő újságjából az aktív subwoofert nézve azt látom, hogy a javasolt alkatrészek (SPH-300CTC, SAM-2) együtt ~130 eFt-ra rúgnak és akkor a munkám, meg a többi anyag ebbe még nincs is benne és ez még csak az 5.1-ből csak az 1. Hogyan fogják így a házilag elkészített dobozaim tartani azt az 1/3-os árat amelyről beszélsz? [Ez is a "Semmi személyes" esete némi kis matekkal megtűzdelve. :)]
Más: Nem azért jöttem ide hogy beírásaimat elolvasva, a szemetekben sznob, meg mittomén miféle jelzőkkel teleaggatott céltábla legyek, hanem azért mert segítségre van szükségem. Kérlek így viszonyuljatok hozzám. :)
"Mostanság egy elfogadható 5.0 hangfal szett 800-1300 eFt* között mozog."
Bocs, hogy ezt mondom (semmi személyes! :-) ) , de aki sokcsatornás visszahallgatásért ennyit áldoz, az vagy sznob/milliárdos (nem számít, csak szép és drága legyen), vagy kissé (nagyon) hozzá nem értő, rossz esetben elmeroggyant. :-)
Ennek az árnak a harmadáért-negyedéért nagyon jó minőségű, sokcsatornás visszahallgatásra ALKALMAS (arra tervezett) szetteket lehet kapni.
Maga a lejátszandó média minősége, illetve a lejátszó rendszer sokrétű "tudása" (tele digitális "tér" manipulációkkal) eldönti, hogy erre a feladatra szánt NEM kiemelkedően klasszis minőségű (de attól még hangvisszaadásra nagyon jól alkalmazható) ládákat érdemes csak alkalmazni.
Kedves Tamás! Több optimizmust. :) Nem arra voltam kíváncsi hogy miként lehet szart építeni, hanem arra voltam kíváncsi hogy házi körülmények között lehet-e egyáltalán jót. Erre gondolom azért van egzakt válasz. :)
Mostanság egy elfogadható 5.0 hangfal szett 800-1300 eFt* között mozog. Ezekhez közelítő és vagy jobb hangminőséget lehet-e házi körülmények között építeni?Ha lehet akkor az árában a végén ugyanebbe a kategóriába is kerül vagy valószínűleg olcsóbb lesz?
*tudom hogy van drágább is meg olcsóbb is, de a hallgatható, szinte jó kategória szerintem ebben az intervallumban van.