Másnap reggel frissen ébredtek, és elhatározták, hogy reggeli után megnézik a határt. Nem vittek semmit sem magukkal, mert ezt csak egy tájékozódó útnak szánták. Amint azt az útikönyvben olvasták, buszra szálltak, ami Kozina fele ment. A buszon megkérték a sofőrt, hogy szóljon nekik, amikor a Socerbhez vezető úthoz érnek. Ott leszálltak a buszról, és gyalogolni kezdtek egy makadám úton, ami egy faluhoz, Socerbhez vezetett, ahol egy régi vár állott a dombtetőn, ahonnan már jól láthatták Trieszt panorámáját, úgy ahogy, ezt az útikönyvben olvasták. Amikor a dombról lejöttek, tudták, hogy melyik út vezethet Triesztbe, de az út egy erdőnél véget ért, és a földút jobbra-balra elágazott az erdőszélen haladva. Most már tudták, hogy a helyes irány csak az erdőn keresztül vezethet.
- Ez az út, ami a határon keresztül vezet – mondta József és mutatóujjával a sűrű erdő felé mutatott. – És most menjünk vissza a szállodába, és próbáljunk meg holnap átszökni.
- De nem ám – mondta Mária – Ha már itt vagyunk, most azonnal megyünk is.
- De nincs nálunk semmi sem – felelte József. – Mindenünket a szállodában hagytunk.
- Ez legyen a legkisebb baj – mondta Mária. – Úgysem tudnánk a sűrű erdőn csomagjainkkal áthatolni.
- De legalább a kézi táskáinkat hoznánk el a szállodából, amiben a legszükségesebb dolgaink vannak.
- Menjünk! – kiáltotta Mária, és gyorsan elindult az erdő belseje felé. József követte őt, és már nem szólt egy szót sem többé.
Az erdő nagyon sűrűnek mutatkozott. A bokrok tele voltak tövisekkel. Úgy látszott, hogy még a természet is védte ezt a határt. A talaj nagyon lejtős volt, tele éles kövekkel, ami még nehezebbé tette a gyaloglást. Egyenesen lefelé mentek a hegyről, de az erdőben senki sem tudja, hogy merre van a helyes irány. Felnéztek az égre, de a fák koronái elvették a kilátást előlük. Nem tudták, hogy merre mennek, csak mentek a hetedik érzékükre hallgatva. A legnagyobb probléma a tövisek voltak, amelyek össze-vissza karcolták kezeiket és lábaikat. Ez fájdalmas volt, de nem törődtek vele, mert tudták, hogy a végén egy út fog következni, ami a szabadságba viszi őket, amire már nagyon régen vágytak. Amikor a sűrű erdőben előre igyekeztek, elveszett tárgyakat láttak a bokrokon és a földön elhagyva. Gondolták, hogy azok az emberek hagyták el, akik már erre jártak előttük. Ez egy biztató jel volt számukra, hogy a helyes irányba haladnak. Csak ez volt az egyetlen iránytűjük. Egy megfigyelőtoronyhoz érkeztek, amely a határőröknek azért készült, hogy megfigyelhessék az illegális határátkelőket.
- Óvatosan, hogy ne csináljunk zajt a levelekkel – suttogta József Máriának, aki lelassította lépteit áttörve a sűrű bozótot. – Nem tudni, hogy van-e ott valaki, aki megláthat kukkerével. Ha meglát bennünket lehet, hogy lő is ránk – folytatta József. Óvatosan mentek tovább, mert nem voltak biztosak, hogy figyeli-e őket valaki.
- Kdo se tam premika? – hangzott egy hangos kiáltás fentről, de egyikük sem értett egy szót sem belőle, mert bizonyára szlovénül volt.
- Hajmeresztő volt! – kiáltotta Mária elfojtott hangon, és nagyot sóhajtott a feszültség után. – Szerencsénk van, mert nem láttak meg, különben nagy baj lehetett volna.
Nem tudták, hogy mennyi ideig mentek már az erdőben, de úgy tűnt, mintha már nagyon hosszú ideje. Fáradtak és szomjasak voltak, mert meleg napos idő volt. Nagy szerencséjük volt, mert amikor Budapestet elhagyták esett, és már nagyon hűvös volt ott, de most sokkal délebre vannak, és közel a Földközi tengerhez, ami miatt itt még meleg volt.
Kis kőoszlopokat fedeztek fel a földben, de nem voltak biztosak benne, hogy ezek határkövek-e.
- Láttad azokat az oszlopokat? – kérdezte Mária. – Mit gondolsz már a határon vagyunk?
-Nem tudom. Még sohasem szöktem a határon életemben. Hogyan tudjam, hogy ezek határkövek vagy sem. – felelte József Mária furcsa kérdésére. Remélem, hogy már ilyen hosszú gyaloglás után a határon vagyunk.
Egyszer csak Mária elvesztette egyensúlyát és elesett, egy éles kőnek ütve térdét, ami a földön hevert.
- Jaaaj…! – kiáltotta fájdalmában Mária hangosan. József nagyon megijedt, hogy ezt a határőrök meghallhatták.
- Megsebesültél? – kérdezte József Máriát, és kezével felsegítette, de ez nem volt olyan egyszerű Máriának, mert a térde nagyon sajgott.
- Üljünk le, és ellátom vérző sebedet – mondta József.
Leültek mindketten. József kiszívta a piszkot vérző sebéből, és bekötötte zsebkendőjével. Mária remegett a fájdalomtól, és nagyon félt, hogy meghallották hangos kiáltását. Szerencsére nem történt semmi sem. Szerencsére nem tört el a csontja, miután József megvizsgálta. A határőrök sem hallották meg kiáltását. Bizonyára elég messze voltak már tőlük. Mária retiküljében talált fájdalomcsillapítót, és azt azonnal bevette .
- Gyújtsunk rá egy cigarettára, és maradjunk egy darabig csöndben. Hallgassuk meg, hogy a határőrök meghallották-e kiáltásodat – indítványozta József és rágyújtottak.
Egy ideig még vártak. Amikor már elszívták cigarettáikat, és látták, hogy semmi különösebb sem történt, elhatározták, hogy tovább mennek. Mária sántított, mert nagyon fájt a térde. József a hátára vette és úgy vitte őt tovább. Szerencsére az erdőnek egyszer vége lett, és egy aszfaltozott útra érkeztek, amin már sokkal könnyebb volt menni. Mária fájdalma is csillapodott, és már képes volt lábán menni úgy, hogy karját József vállára helyezte. Csak az volt a baj, hogy nem tudták hol vannak.
- Mit gondolsz? Már Olaszországban vagyunk, vagy még mindig Szlovéniában? – kérdezte József.
- Gondolod, hogy a helyes irányba megyünk, amelyik Triesztbe vezet? – kérdezte Mária.
Elszórt újságdarabokból megpróbálták kitalálni, hogy milyen nyelven íródtak. Olasznak látszottak, de azért nem voltak biztosak abban, hogy ez már Olaszország. Egyszer csak egy kis házikót pillantottak meg. Két katona állt előtte. Nem voltak biztosak benne, hogy milyen egyenruhát viselnek. Nem volt más választásuk odamentek, és angolul megkérdezték őket.
- Melyik irányba van Trieszt? – kérdezte József – Onnan jöttünk, de eltévedtünk az erdőben.
A két katona mosolygott, és azt mondta – Nem erre – és a hátuk mögé mutattak. – Az Jugoszlávia. Maguknak meg az ellenkező irányba kell menniük – és maguk elé mutattak.
- Nagyon köszönjük – mondta Mária kissé remegő hanggal. A két katona, akik olasz határőrök voltak, elbúcsúztak tőlük, és kezükkel utánuk integettek. Biztos már sok ilyen hasonló helyzetet láttak.
- Veszélyes volt – mondta Mária remegő hanggal. – Mi történt volna, ha a másik oldalon lévő határőrökkel találkozunk?
- Nem tudom, – válaszolta József – de hála Istennek, mi már ezen az oldalon vagyunk.
Szerencséjük volt, mert később másoktól a menekülttáborban hallották, hogy elfogták őket, és börtönbe zárták, majd egy pár nap múlva kiengedték őket azzal, hogy irány vissza Magyarországra.
Szia ! Csaba a nevem , leírásod szerint egy időben voltunk ott. Erzsi és a gyereke a szőke csaj Ivánics Bea
A zongora kereskedő singor Vannoci pénzelte a leányzót .A mozdony mint fönök és irányito . A középsö fö épulet elso emeletén volt a föhadiszállás. Volt velünk egy srác Petrovics talán Péter. Ö szakács
volt és késöbb is New Yorkban is a szakmában dolgozott. Te a barátja még kiskoru voltál . Képem is van, egy karácsonyról Mozdony ,Erzsi ,gyermeke, Petrovics,Te és Csaba (én).
A neved nem jut eszembe de most már biztos vagyok hogy csak Te lehetsz az a személy . Én svédországba kerültem de 42 év után nyugdijas ként Pécset lakom. Várom válaszod.
Szia ! Csaba vagyok aki 42 év után nyugdíjas ként vissza kerültem Magyarországra Göteborgból .
Mozdony ,Varga János 1976-77 a Latinai táborban találkoztam vele börtönböl valo szabadulása után.
Jó ,söt kiváló baráti kapcsolat alakult ki köztünk .Helyismerete , nyelvtudása miatt mindenkit ismert a városban és a campoban igy mindig volt meló és sok jó üzlet .Csak kellemes élményeim vannak erről az időkről . Sokat köszönhettem a mozdonynak hogy gondtalan söt kiváló életet éltem a táborban . Nem szabad nem emliteni Hopp Erzsit sem aki tagja volt a bandának. 1978 ban Svédországba jutottam Párizson keresztül ami egy külön kaland volt. Ez volt az útosó kapcsolatom Mozdonnyal .
"Mozdony" jó haverom volt, az alvestai táborban ismerkedtem meg vele 1969-ben. A komáromi fűtőházban dolgozott és egy gőzmozdony "megfújásáért" kapta becenevét...
Főleg a régi latinaiakkal lógott együtt, az ex-svájci Kálmánnal és Szabolccsal és a Schmidt Guszti barátunkkal. Valóban nagyon jó fej volt, nagyon messze élt a svéd mindennapoktól...
Helló mindenki! Testvérem a barátnőjével 1973-ban - Jugoszlávián át - érkezett a latinai táborba. Kigyós Sándor TV-riporter és újságiró filmet készített,amelyben testvérem is megszólalt, majd amikor már New York-ban éltek, ott is készitett velük riportfilmet Capuai fiuk Amerikája címen. Sajnos sehol nem lehet megtalálni ezeket a riportfilmeket, még a TV archivumban sem leltem meg. Hátha valaki tud segííteni ebben! Előre is köszönöm!
Vagytok még? Én 77-ben pattantam meg és nemrég írtam meg a sztorimat. Élvezettel olvastam az itt található beszámolóitokat. Hamarosan leközlöm a magamét! Üdv mindenkinek!
Lehet korábban volt! Ön mikor volt ott és melyik táborban? 183 volt 😁😍 Nagyon vidám és beszédes. Imádta az életet! Kérem irjon nekem a lilluska83@gmail.com-ra. Szívesen beszélgetnék róla, táborról.❤❤❤Az utolso képem róla...
Sziasztok! :) Apukám (számításaim szerint) 68-69-ben lakhatott a latinai menekülttáborba, onnan várta a szállítást az USA-ba. Nagynénjéhez ment Vilmához New Yorkba, Long Ilandre. 4 évig volt kint majd a szíve hazahúzta illetve édesanyánk iránt érzett szerelme. Másfél év börtönt kapott hazaárulásért, ahol papokkal volt egy cellában. Ha ők nincsenek apa sincs és mi sem. Ők tartották benne a lelket. Utána elvette anyukámat és megszülettünk. :) Szeretném megnézni a caupuai fiúk üzenetét. Nem tudja valaki hogy juthatnék hozzá? Hosszasan beszél benne. Nagyon intelligens volt, csupa mosoly es mindenkihez volt egy jó szava. Tibor volt a keresztneve és kaposvárról ment ki Jugoszláviába(allitolag motorral). Aki ismerte azzal szívesen beszélgetnék. Tavaly egy motorbalesetben elhunyt. Kihajotottak elé sajnos nem tudott már megállni... 76 éves volt és makk egészséges. 😪😪😪
Én 1976 nyarán léptem meg Budapestről. Először Jugoszláviában (Zágráb-ban) kellet haverokra várni, miután az olasz határátsétálási terv kudarcba ment. Mikor megjöttek a finn haverok, velük mentünk át Olaszországon végül is vonattal. Egész Marseille-ig, a francia kikötővárosába.
Három évet töltöttem Franciaországban. Mivel itt nem lehetett legálisan maradni a kivándorlás opció maradt. Vagy kanada, vagy USA. Mind a kettőbe megkaptam az engedélyt, de az USA-t választottam.
1979-ben jutottam ki New York-ba. A magyar körben ‘Párizs” volt a becenevem, legalábbis midenki így hívott.
Egy év után visszautaztam Párizsba és hamarosan felvettem a francia állampolgárságot. 1980 óta is itt élek.
Több diszidens haverral is megtartottam a kapcsolatot. Egy olyan tervünk van ami összehozná a szétszóródott külföldi magyarságot. És talán szeretnénk összegyűlyteni a kiugrásokról szóló leírásokat.
Ha ismertek 70-es évekbeli kibújókról, nyugodtan vegyetek fel velem kapcsolatot. Jó lenne egy erről szóló blogot készíteni.
És végül is keresek egy pár elveszett havert. Például a Móhl Andrást, akivel együtt utaztunk ki Párizsból ew Yorkba, aztán a new yorki, magas Ausztrált, és a leszakadt ugyanúgy new yorki Alex-ot.
Koltai Adrienn vagyok, és a cégemmel több mint 15 éve foglalkozunk ingatlan menedzsmenttel. www.gpm.hu
Fő profilunk a lakások rövid távú bérbeadása.
Amennyiben külföldön dolgozol, de van Budapesten lakásod és nem szeretnéd hosszú távra kiadni, hogy bármikor rendelkezésedre álljon, viszont szeretnél belőle kedvező bevételt elérni, úgy keress minket. Mi meghirdetjük a lakást külföldi bérlők körében, intézzük a takarítást, mosást, átadás-átvételt, elszámolást. A lakás bérbeadásából így 3*-os hozam érhető el, mint hosszú távú bérbeadásnál, a lakást a turisták nem lakják le (szinte csak alvásra használják), a lakásod nem áll üresen, viszont bármikor elérhető.
Hello Mindenkinek! 1967 nyarán diszidáltunk,szokásos betétes szem.igazolvánnyal,Jugoszláviába.Olasz határhoz a legközelebbi faluba sátoroztunk illegálisan egy réten, tengerparttól 10-20 méterre Ankaran nevü nyaraló faluban Aug.20 késö este szöktünk át ca. 150m-re a tenger és a határátkelötöl,elég nehezen jutottunk fel a dombtetöre- a TV torony volt az iránytünk-mert a csipkebokor ebben akadályozott. Azt hiszem éjfél körül vergödhettünk át, a szépen kívilágított széles úton fellélegezhettünk,mert tudtuk,hogy olasz földön járunk.Eredetileg Nyugatnémetországba szerettünk volna menyasszonyommal eljutni. Megkerestük az olasz csendörséget,rövid kihallgatás stb. Külön cellába helyeztek el bennünket,másnap borzasztó fejfájás,de a kávé zsemlével nagyon jólesett. Az elötérben üldögéltünk, egy-egy sportszatyor volt a csomagunk, pár ezer dinárral a zsebünkbe. Délkörül elvittek bennünket gyalogosan egy étterembe-nagyon rendesek voltak-,ahol paradicsomos spagettival vendégeltek meg.Minden OK volt csak a két rendör mögöttünk ült,ezért az étteremben ülök tán gondolhatták-legalábbis úgy éreztük-mintha bünözök lehettünk volna. Ezután beültettek bennünket egy szolgálati VW kisbuszba(azt hittük visszavisznek Jugóba)Kicsit vitáztam velük,mig elmagyarázták,hogy felvisznek a Trieszti táborba.Ne féljünk próbálgattak nyugtatni. Kb félóra mulva már Padriciánóba voltunk,átadtak bennünket a hatóságoknak majd külön külön a férfi illetve a nöi "zárkába" kényszerültünk.Emlékezetem szerint csak pár napig voltunk az emeleti rácsos szobákba.Legalább egy tucatnyi profugi volt a szobába,magyarok jugók és néhány lengyel.Az albánokat külön tartották,a bünözöket pedig úgynevezett bunkerbe zárták be. Kihallgatások után "szabadok "lettünk a táboron belül.Férfiak külön a nök úgyszintén,a házasok együtt maradhattak.A szobában,hol laktunk nyolcan tartózkodtunk, többnyire magyarokkal. Az egész tábor valamikor -elmondások szerint-amerikai laktanya volt.Pirostéglás épületek elég jó állapotúaknak tüntek. Reggelire általában 2db zsemlét kaptunk tejeskávéval,ebédre -nem sokat- különbözö báziskosztot szolgáltak fel.A megtakarított pénzt mindenhová magunkkal kellett vinni,fürdöbe ,WC.-be stb. Miután megkaptuk a menekült igazolványt,kijárási engedélyt kaptunk a városba,ahová álltalában autostoppal utaztunk. A táborba különbözö figurákkal lehetett találkozni,nagyjából tudtuk a "dörgést".A legtöbb személy 18- 40 évesek voltak ,de elöfordultak idösebb diszidensek is.Bünözöktöl, mérnök és orvosig bezárólag, tagjai voltak a tábornak. A pénz meghatározta,azt,hogy hogyan tudta az ember átvészelni,vagy átélni a menekülttáborok sivárságát. Mig az ember az emeleti fogságba volt,a pénzváltást egy kövér csendör eszközölte,bizonyos százalékot lenyulván,a kivánt élelmet is ö hozta a kantinból. Mikor már szabadon jártunk a táborban és a kantinba kerülvén vettük észre,hogy a csendör bizony átverte a klienseket. Teltek a napok, beszédtémánk mindennapjai a ki és hová,s mikor,melyik országba.A beszédtéma volt még hogy egymásnak elmeséltük a szökések módjait.Na itt aztán lehetett hallani mindenféle variációt. Szerencsére a klima kedvezö volt.Szabadidöben lehetett focizni és álmodozni. Tisztálkodásunk szerencsére meg volt oldva a mosdókban zuhanyozni lehetett.Baromi nagy mosószappant kaptunk sárgásbarna volt a szine.A farmert és a fehérnemüket a mosdó kövezetére fektettük le és keféltük a folyóvíz alatt Egy hónap után szept.közepén közölték,hogy evisznek bennünket Latinába. Mi már tudtuk nagyjából merre is fekszik ez a tábor. * Èjszakai vonattal utaztunk Velencén keresztül a Rómától délre fekvö Latinába. A tábor korántsem volt szimpatikus,szürkeség,lerobbant épületek.Mindenki saját szobát szerzett magának,lakatot kellett szereznünk az ajtóra.Kicsit félelmetes volt,mert a hosszú kaszárnyai folyosón nem égtek a lámpák. Korábban megismerkedtünk egy pécsi házaspárral és velük osztottuk meg négyágyas szobánkat. Reggelit,ebédet kaptunk.Jómagam egyszer kaptam munkát,paradicsomot kellett szüretelni ezért 2000 Lirát kaptam,a párom szölöt szüretelt kb ugyanannyi fizetésért.A négyezer Lirát beosztottuk amennyire csak tudtuk.A kantinba 100 L ért adtak 1 l.vörösbort ca.100 -150liráért felvágottakat tudtunk vásárolni. 80 L volt a mozijegy,ahol cigizni is lehetett,de kutyák és macskák is futkostak az elöadások alatt. A pécsi házaspár férfi tagja az árúházakból pofátlanul tudott lopni különbözö dolgokat sosem bukott le! A tengerpartra autóstoppal jutottunk el, a tenger kellemes volt,de az olaszoknak már hideg,úgy csak mi magyarok merészkedtünk a vízbe. Emlékezetem,- ha nem csal- itt átestünk egy interpol kihallgatáson a szoba közepén egy székre ültettek és kérdésekre kellett válaszolni.A tolmácsunk isztriai magyar nö volt. Egy alkalommal Rómába is bementünk stoppal,hogy leregisztráljunk Délafrikába.A papirokat megkaptuk a követségtöl,de szerencsére hamar elfelejtettük az egész ügyet. Aztán nemsokára megérkeztek a svédek és igy hozzájuk jelentkeztünk,mint bevándorlók.Hamarosan-jó két hét tartózkodás után- délebre kerültünk ,Capuába. * Capuába a déli órákban érkeztünk meg.A szobákat magunknak kellett”lefoglalni”. Nem a legjobb szobát szereztük meg,de nem volt válogatás.Az ágyakat –vaságy- ki kellett fertötleníteni,ami abból állt,hogy a poloskákat egyszerüen kiégettük egy csomó újságpapírral. Este sokáig nem birtunk elaludni a félelemtöl,hogy mikor pottyan ránk egy vérszívó.Aki járt a capuai lágerben annak nem kell elmesélni az állapotokat. Itt aztán szedett vedett emberek összejöttek. Akinek nem sikerült kijutni a táborból-voltak böven-azok lassan becsavarodtak elhülyültek.Sajnáltam ezeket az embereket.Szerencsére az idöjárásra nem lehetett panaszkodni. Pár nap elteltével jöttek ellenörizni a csendörök,hogy házasok –e vagyunk.A menyasszonyomnak el kellett költöznie egy hölgyeknek kijelölt barakba.Nagy ribillió lett belöle,de nem enyhült meg a rendörök szíve.Èn ismerösöknél találtam helyet,nemsokára ca.2-3 nap elteltével,már együtt lehettunk ismét a házaspárok lakrészében.Ismerösök között.Vártuk a svéd kommissziótól az elfogadást,minden nap figyeltük a faliújságot.A karitász müködött ,ruhát és cipöt sikerült szerezni.Itt találkoztam egy régi kosaras ismerösömmel,együtt sportoltunk az Egyesült Izzó csapatában.A svédbe jelentkezöket turnusokban vitték el,úgy emlékszem mi a középsöbe kerültünk bele.Pontos dátumot nem tudok lejegyezni,valószínüleg Okt.végefelé olvastuk nevünket a faliújságon. Elöször Rómába utaztunk.Késö este érkeztünk meg egy apácák iskolájába.Egy olaszul jólbeszélö magyar,szintén menekült inditványozta,hogy elkalauzol bennünket egy gyors városnézésre-éjszaka? Talán egy tucatnyian lehettünk,de egy csipetnyit láttunk az éjszakai városból.Másnap délelött vittek ki a reptérre és egy motorosgéppel utaztunk Svédországba,Malmöbe. * Megérkezvén Malmöbe, egyenesen a kórháztól nem mesze lévö fertötlenítöbe viték a csoportunkat.Itt a ruhánkat kifertötlenítették,majd mig ez folyamatban volt lefürödhettünk.Ùj alsónemüt zoknit stb,és egy barna zacskóban szendvicset,hozzá cukros üdítöt kaptunk.Az egyedülállókat,köztünk minket is Älmhultba utaztattak a Villa Siesta panzióba. Dec.elején Alvestai tábor lakói lettünk egészen 1968 Àpr01 ig.Vadonatúj épitésü kétszobás lakást kaptunk Moheda központjába. Alvestán ismertük meg ”Mozdonyt”,akinek becsületes neve Varga István.Ö valóban egy Rejtö J.-i figura volt.tele okos,jó,de infantilis elképzelésekkel,-ha lehet igy fogalmazni-egy pár magyarral az Epa árúházba jártak lopkodni.Egy alkalommal ismerösünkkel meglátogattuk. Bérelt emeleti villábalakott,egy idös svéd házaspárnál.Oltári nagy rendetlenség volt az elötérbe,tele volt szemetes szatyrokkal .Amikor kérdeztük,hogy miért van pisiszag,akkor rámutatott két VW benzintankra(a bontóból hozta)mert lusta volt lemenni a WC-re és ezeket használta.Különben jószívü,segítökész ember volt.Alvestai táborban a cseh tolmácsnövel viszonya volt,elbeszélések szerint. * A hetvenes évek elején egy ismerösömtöl tudtam meg,hogy"Mozdony " elhagyta Svédországot,hogy visszatérjen az olasz menekült táborok rejtö jenöi világába! Vajon mi lett a sorsa...,ki tud róla valamit? - PLC Pupi-Malmö Svédország
Elég könnyen megtaláltam 41.102097,14.222873 google map.
A volt tábor bal alsó sarkán, ha a képet nézed van egy kis kápolna. Ettől jobbra van a tábor.
Látszik öt nagy barak és körülötte a gazos romos terület.Jól kivehető az egész tábor alakja.
Olvastam egy cikket: A Capuai polgármester asszony 2011-ben kiadta a parancsot, hogy dózerolják le az egész tábort. Mivel sok, romániai roma család él benne engedély nélkül, borzalmas körülmények közt, (se villany, se fűtés, se víz) ezért azokat az épületeket meghagyták. A tábor bejáratát és a parancsnokság épületét viszont lebontották.
Szia Somesz66 engem is érdekel hogy hol van a tábor, én nem jártam ott, de sok ismerősöm megjárta, akik azóta már szerte a világban élnek. Hogy találtál rá. Mit irtál be a Googl Maps-on? üdv. Ditty53
Én szeretnék lemenni Sezanaba a nyáron, vinni magammal egy picnic asztalt, egy kosárban egy kis kaját meg egy üveg vörösbort, megkeresni a helyet ahol elkaptak a jugók, és leülni egy kicsit, átgondolni az egészet.
Az igazság az, hogy én sosem voltam Capuan sőt nem is disszidáltam,de volt a katonaságnál egy barátom aki megjárta.Rengeteget mesélt az ott töltött időről Egyébként ő a Kanadai beutazási engedéllyel a zsebében szépen hazajött.Elfogta,ahogy ő mondta az igazi honvágy amikor az óceán túloldalára kellett volna átmenni. A napokban nézegettem a Googgle Earthot és akkor jutott eszembe ez az egész,hogy megnézem meg van e még az a tábor.Így találtam a fórumotokra is.Még egyszer köszi.
most megint megnéztem, meglehetösen nehéz volt újra megtalálni - ha megtaláltam, mert úgy tünik valami raktárnak használják; a környezö utcák alapján mégis azt gondolom, hogy ott van...
...kár, hogy mindenki disszidált ebböl a topikból, de lehet, hogy ezzel a felújítással mégis hazajönnek majd, ha másért nem, hogy helyesbítsék a fenti adatokat :-)
A visszaköltözés az egy folyamat volt. Több tényezője volt. Feleségem, aki csak 95-ben jött velem Amerikába nem igazán barátkozott meg az ottléttel. Neki voltak igazi barátnői magyarországon, amelyeket nem tudott helyettesíteni. (Legalább is így látta). Politikailag én mindig nagyon érzékeny voltam és tragédiának tartottam azt, hogy milyen elnökünk van, mit művel a külpolitikában és hogyan veszítünk folyamatosan a személyi szabadságunkból. Azonkívűl kezdtem úgy érezni, hogy ez egy más Amerika, mint ahová én bevándoltam. Adott volt még, hogy van egy kislányom, aki iskolakorú lett és el kellet döntenünk, hogy hogy hol járjon - USA vagy HU? Mivel olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy akárhonnan tudjuk vezetni az üzletet, így nem volt nehéz a döntés. Ráadásul tényleg nem probléma visszamenni, ha meggondoljuk.
Teljesen semleges érzésekkel mentem vissza Mo-ra O4-ben. Tehát nem volt bennem ujjongás, de élveztem. Bejött amire vártam. Sokat jártunk szinházba, koncertekre, éttermekbe stb, tehát kihaszáltuk az adottságokat. Persze egy idő után ez egy kicsit kezdett visszafogottabb lenni, de Budapest most is tele van minőségi programokkal és a milliő sem kutya. Mondjuk más a feeling lesétálni a Tánc Szinházból a Várból, mint lemenni a pincegarázsba a Dorothy Chandler Pavillion-ból Los Angelsben. Nem beszélve arról, hogy ha beakartunk érni a Music Center-be LA-be fél nyolcra, akkor háromnegyed hatkor el kellett indulni és másfél órát ülni az autópályán.
Viszont rá kellett jönnöm, hogy nem csak Amerika változott meg, hanem az egész világ, benne Magyarország is. Szóval már itt is sikeresen elbutította a népet a televizió. A politika által okozott polarizáció az egy tragédia. Mivel én még elég fiatal voltam amikor leléptem, én nem gondolkozom magyar aggyal, hanem amerikaival. Tehát nincsenek bennem azok a reflexek, amelyek benne vannak az otthoniakban. Ugyanakkor azt is látom, hogy a budapestiek nagyon mások, mint a vidékiek. Tehát vidéken még sokkal normálisabbak az emberek.
Na, szóval egyelőre még maradunk, de a költözési opció nyitva marad.
Most itt vagyok éppen volt otthonom környékén, Los Angelesben. Hát, nekem továbbra is jobban bejön Budapest és Európa!
Viszont mivel az élet az egy fantasztikus folyamat, más elvárásai és szükségletei vannak az embernek 2O éves korban, mint 6O-ban. Ha én ma lennék 2O Magyarországon megint lelépnék és máshol kezdeném az életemet.
