Ilyen szempontból nincs szerencséd, ez - legalábbis szerintem - nem túl jól sikerült műve a Sztrugackij fivéreknek. Az én nagy kedvencem az Egy fiú a pokolból. Egyébként a szerzőpáros könyvei egy összefüggő világot rajzolnak meg, de bármelyik darabja érthető külön-külön is. Sikerült olyan utópiát alkotniuk, amiben akár élni is lehetne, még akkor is, ha kissé idealistáknak bizonyultak.
Nagyon örülök neki, a jó könyveket újra és újra ki kell adni, hogy új emberek fedezhessék fel, olvassák és gyönyörködjenek, no meg elgondolkodjanak rajta.
Április 24-én, szerdán, megemlékezés lesz Borisz Sztrugackij születésének nyoicvanadik évfordulójáról. Beszélgetnek a művei fordítójával is, továbbá ismertetik a pályafutását.
Újra megjelent a Bíborszínű felhők Bolygója. Nem sokban tér el a Roburban megjelent változattól, de az utószót érdemes elolvasni. Az akkori cenzúra nem akarta tudomásul venni, hogy a világűrben ne csak szovjetek legyenek, azt meg pláne nem, hog egy szimpatikus főhős meghaljon! Most újraolkvasva, a kezdők sok hibája megvan benne, de azok a bizonyos oroszlánkörmök is! Továbbá erősen tükröződik benne a meghódítjuk a természetet akkori jelszava. Ezzel együtt is jó könyv.
Tegnap fejeztem be a Mindennapi mérgeink című könyvet. Ebben azt írja a szerző, hogy a kábítószereket mostanság teljesen legális valamikből össze lehet és szokás kutyulni. A dolog ngyon emlékeztet a Század ragadozó tárgyai című elbeszélésre. Lehet, hogy a szerzők látták a jövőt? Ha így van, Borisz nem túlzottan örülhet a hírnek.
A januári Galaktika hátlapján szerepel egy számomra még ismeretlen Sztrugackij regény, Nyugtalanság címmel. Az ismertető szerint be volt tiltva, de nem ezért szeretném elolvasni.
Ez aztán az érdekes hír! Van egy másik, közelebi időpont is: most szombaton, 10-18 óra között, a Múzeum utca 7-ben Avana nap lesz, amiben is egyfolytában sci-fivel foglalkozunk. Makettkiűllítások, előadás, filmvetítés, no meg beszélegetés minden elképzelhető témakörről.
A Tilos Rádió sci-fi irodalmi és zenei pályázatot hirdet az alábbi kategóriákban:
1. Sci-fi novella 2. Sci-fi vers 3. Sci-fi zene
A jeligével ellátott pályaműveket a palyazat@tilos.hu címre kérjük elküldeni (max 10MB!) Minden beküldött pályaműről értesítést küldünk!
A pályázat benyújtásának határideje: 2011. december 10.
A pályázat elbírálásának módja: szakmai zsűrizés és közönségszavazat
A pályázat elbírálásának határideje: 2011.december 21.
A pályázat elbírálásának kihirdetése: A Tilos Rádió sci-fi tematikus napján december 21-én.
díjak: Kategóriánkénti első három helyezett 1-1 Rubik Tükör Kockát (az első helyezett természetesen arany Tükör Kockát!) kap ajándékba. A legjobb művek benyújtói Tilos Rádiós és Galaktika ajándékokban részesülnek. A legjobb művek hangjáték formájában kerülnek feldolgozásra és megjelenhetnek a Tilos Rádió 2012-es válogatáslemezén.
A pályázó tudomásul veszi, hogy automatikusan átadja az internetes és rádiós közlés jogát. Azonnali kizárást eredményez, ha valaki időgépet használ!
Hallani a rádióban hallottam róla, de a reggeli tennivalók között. Amit hallottam, csak annyi, hogy ilyen címmel mutatnak be egy darabot. Felvillanyozva próbáltam utánézni, hol s mikor. Nos, a Port.hu-n megtaláltam az ismertetést, ezért nem ért keserű csalódás. Most már biztos, hogy nem nézem meg, de így is bosszant. Nem a darab témája, hanem a címe. Nem tudtak volna mástól lopni? Egyáltalán, nincs ilyenkor szerzői jogvédelem?
Hol olvastál a 2 színdarabról ? Írnál a körülményeikről sok-sok-sok-sok mondatot , Kedves Csimpolya ?Aztán : nem tudom , hogy hogyan jön mindezekhez a prostis dolog .
far severö sapirico--d
Ui. Most sem tudom : Te akkor most láttad avagy sem a mikesről való Gulyás gyula filmet , az Idézőt ?
Már-már kezdtem megörülni, amikor azt hallottam a rádióban, hogy színpadi bemutató lesz a Nehéz istennek lenni-ből. Elvégre a Fahrenheit 451-ből is lett, és milyen jó! Most azonban elolvastam a kritikát róla, és úgy döntöttem, hogy akkor sem nézem meg, ha NEKEM fizetnek érte. Nem értem, hogy ha valaki a prostituáltak nehéz életéről akar drámát játszani, minek ahhoz egy kitünő regény?!
Pontalanul fogalmaztam, nem maga a könyv található benne, henem egy kép és egy ismertető róla. Maga a könyv megjelent és kapható. Két kisregény van benne, Távoli szivárvány, illetve Menekülési kísérlet címen. Rendesebb könyvesboltokban meg lehet találni.