Szóljon ez a topic a harcos íjászokról, akik a történelem véráztatta porondján tevékenykedtek. Legyen gyalogos avagy lovas, É-amerikai indián avagy japán íjász.
Az íj egyidős az emberiséggel, legelőször talán vadászatra használták őseink, majd idővel kialakult a csatákban való alkalmazása is. A legtöbb kultúra rendelkezett saját íjtípussal és annak használati formáival. Visszacsapó, könnyű reflex íjak elsősorban a nomád kultúráknál, nehéz botíjak a már letelepedett, földjeiket védelmező kultúráknál voltak használatban. A japán íj és íjászat ebből a szempontból is különlegesnek számított és számít a mai napig is: mintha egyesítené a két íjtípus tulajdonságait, a rendkívüli hosszúságot és a reflex formát. A japán íj (Yumi) története legalább 1700 évre nyúlik vissza. Az első japán íjak még egyenes botíjak lehettek. Rövidebb, szimmetrikus változatát Japán őslakosai, az ainuk használták, míg a fokozatosan tért hódító, betelepülő japán népesség a hosszú, aszimmetrikus változatát hozta magával. A kezdeti botíj (egy fából faragott íj) egyre inkébb kiszorult a XI. sz.-tól az egyre komplexebb bambusz-fa laminációs technikával elkészített íjak által. A feltűnő aszimmetriára (2 rész a markolat -nigiri- fölött, 1 rész alatta) mind a mai napig nem létezik általánosan elfogadott magyarázat. Viszont tény, hogy a markolat alatti része alig hosszabb, mint egy nomád íj, és az aszimmetriája miatt kihúzáskor az íj tengelye előredől, ezért erős fogást biztosít a tartó kéznek. Emiatt a yumi mind a lovas, mind a gyalogos harcviselésre kiválóan alkalmas. Az íjászat (Kyujutsu) lett Japán első hivatalosan is lefektetett harcművészete. Az első Ryu-t (iskolát) Shotoku Taishi herceg (574-622) alapította, a ma már nem létező Taishi Ryu-t . Ez az iskola inkább udvari ceremoniális iskola volt, mint harcművészeti. Az első igazán harctéri íjászatot oktató iskolák a XI.-XII. században alakultak ki. Ekkora szilárdult meg a bushi réteg, a harcosok osztályának uralma. Hosszú évszázadok folytonos polgárháborúi után kivívták a fegyverviselés kizárólagos jogát. Ekkor még az íjászat és a lovaglás művészete számítottak a legfontosabb harci tudásnak. Nem véletlen, hogy erkölcsi kódexüket is erről a kettőről nevezték el, Kyuba no Mitchi, később ezt az elnevezést váltott fel a Bushido. Ekkoriban még inkább az íjász párbajok döntötték el egy csata eredményét, csak minden vessző elhasználása után kerültek elő a kardok és lándzsák, mint másodlagos fegyverek. Sok legenda kering a japán íj és használóinak teljesítményéről: Nintoku császár (313-399) uralkodása alatt, 322-ben a Koreából érkezett nagykövet által hozott pajzsot, egy Tatebitano Sukune nevű íjász lőtte át íjával, a nagykövet és társai legnagyobb megdöbbenésére. Egy másik történet a japán íj távlövéséről ír: Hyogo csatájának idején Nitta Yoshisada egyik tábornoka, Shigeuji vezette az ostromot bizonyos Ashikaga Takauji vára ellen. A tábornok hiába próbálta bevenni a várat. A védők biztonságban érezve magukat az íjászoktól, kinevetvén azokat, gúnyosan harcra buzdították őket. A tábornok megelégelve ezt kezébe vette nehéz harci íját és átlőtt az őrtorony felett, ami 360 métere volt tőle. A legnagyobb feljegyzett távolság egyébként, amit egy japán íjjal lőttek, kb. 450 méter volt. Mégis talán a leghíresebb történet a következő: A XII. sz.-i Genpei háborúk alatt egy Minamoto harcos, Nasu no Yoichi, a tengere visszavonuló és ott erőt gyűjteni akaró Taira harcosok harci erejét törte meg a következő módon: egy Taira nemesi hölgy, a csata előtt legyezőjét, mint szerencsehozót ajándékozta oda harcosainak, akik azt a hajó orrára kötözték. Ezt a talizmánt lőtte le a tengerbe gázolva Nasu no Yoichi, megtörve ezáltal a Taira ellenállást. Az első rendszerbe szedett iskolát az Ogasawara család alapította a XII. században, ez az iskola még ma is létezik, viselvén a legősibb fent maradt harcművészeti iskola megtisztelő címét.
Szeva... Egy baj volt az általad említett dok.filmmel. Mivel angolok készítették túltengett benne az angol íj magyarázata ismertetése. Ezzel nem is lenne baj, ha a film erről szólna. De mivel íjtörténet azért 15mp-nél több időt szentelhettek volna pl. a mongol íjnak is. Hun-avar-magyar vonatkozást az íjtörtének kapcsán épp hogy pár mondattal intézték intézték el. Képi hozzáfűzés nem volt.
Egyébként a tag aki bemutatta az íjakat szvsz rengeteg baromságot hord össze. Vegyük csak pl. az asszír (szekeres) íjászokról szóló filmjét. Lehet hogy jobban sikerül a kísérlete ha nem longbow íjat használ.
Nekem nagyon bejönnek az asszimetrikus íjak. (Egy Kassai-féle Sólyom II-esem van.) Kényes, vigyázni kell rá, ennyi a "hátránya", de ki ne vigyázna az íjára :) Nagyon szívszorító amikor eltörik egy ilyen szépség; én láttam egyszer - szegény srác akié volt szintén "összetört". Hiába, ha nem egyenletes a terhelés az ajzáskor, akkor reccs.
Egy Yumit szívesen kipróbálnék.
Amúgy láttátok az "Íjtörténet" c. dok.filmet? A Spektrum adta valamikor régen. Nagyon érdekes.
Mivel hogy asszimmetrikus az alsó része rövidebb (majdnem csak akkora mint egy nomád íj) a fordulásnál nem okoz nehézséget. No meg a japánok nem is fordulnak annyira hátra (párthus).
Sajnos 1470-re már pont leáldozóban volt az íjaknak... Bár a fene tudja, még az 1500-s években is a lőfegyverek pontosságban már ugyan utolérték, de tűzgyorsaságban még nagyon nem...
Én mindkettővel megvagyok elégedve (mindegyikből van egy-egy). Használatnál nekem jobban tetszik a Grózer, viszont leginkább Kassaival dolgozom. Nem tudom - megszokás, talán? Szeretem mindkettőt. Valamikor vettem hozzájuk gyakorlófejes vesszőket, de igen hamar áttértem nehezebb, kovácsolt ,,éles" fejekre (elsősorban orosz és mongol formájú fejeket használok (gyakorlatilag igen csekély az eltérés a kettő között)) - nőtt a találati pontosság, stabilabban megy a vessző, erőteljesebb a behatolás. Tollazatnak mi mindent nem használtam, mivel nem kísérleteztem, de végül sastollnál maradtam (van egy spanom, akinek az apja vadászmadarakkal foglalkozik, tőle kapok néha pár darabot). A rovátkát marhacsontból készítem (ezenkívül csináltam anno pár csonthegyet is). Ragasztónak csontragasztó és kozein keverék (a kozeint klasszikus módon csinálom, erjesztéssel és kicsapással, tej és tojás segítségével). Régebben vettem a vesszőket, manapság - ha van rá időm - magam csinálom őket (tollazás, fejezés, stb.). Tollazáshozvan egy kis vakeretem. Talán idővel a fejeket is magam fogom készíteni. Sajnálom, hogy ideget nem tudok fonni, mert akkor ezt a problémát is megoldanám egy életre.
"hogy kőrisből volt a többsége. Minden 4 kőrisre jutott egy tiszafa, emlékeim szerint."
Angliban nem. Törvény volt rá hogy minden katonai íjjat tiszafából kell készíteni. Az 1400-as évektől pedig arra, hogy minden európából érkező hajónak 1 tonna rakományra 4-10 íjnak való tiszafát is kell hozni.
A cseh német osztrák hercegségek e miatt hozták meg az első erdő védő telepítő törvényeiket.
". The first documented import of yew bowstaves to England was in 1294. In 1350 there was a serious shortage, and Henry IV of England ordered his royal bowyer to enter private land and cut yew and other woods. In 1470 compulsory archery practice was renewed, and hazel, ash, and laburnum were specifically allowed for practice bows. Supplies still proved insufficient, until by the Statute of Westminster in 1472, every ship coming to an English port had to bring four bowstaves for every tun. Richard III of England increased this to ten for every tun. This stimulated a vast network of extraction and supply, which formed part of royal monopolies in southern Germany and Austria. In 1483, the price of bowstaves rose from two to eight pounds per hundred, and in 1510 the Venetians would only sell a hundred for sixteen pounds. In 1507 the Holy Roman Emperor asked the Duke of Bavaria to stop cutting yew, but the trade was profitable, and in 1532 the royal monopoly was granted for the usual quantity "if there are that many." "
Én úgy tudom, hogy kőrisből volt a többsége. Minden 4 kőrisre jutott egy tiszafa, emlékeim szerint. Kíváncsi lennék, mennyi ideig éltek az angol tiszafaíjkészítők.
